Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 27 (102. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter):
2057 szegény családba, egy munkanélküli szülők miatt szegény családba született kisgyerek már hatéves koráig, mire eljut az iskolába, olyan hátrányokat szed össze, amit utána már nem lehet ledolgozni. Nag yon fontosnak tartjuk azt, hogy a korai fejlesztésben induljanak olyan programok helyi közösségek támogatásával, amelyek segítenek ebből a helyzetből kikerülni. A kríziskezelő hálózat, az esélyek háza hálózat működésének is innen szeretnénk megteremteni a fedezetét. A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány költségvetése 390 millió forintról 600 millió forintra emelkedik, innen finanszírozzuk majd a roma tanulók ösztöndíjprogramját. Ezt joggal kritizálta egyébként, vagy joggal vetette föl néhány ellenzéki k épviselő, hogy látszike ennek a biztos forrása. Ez a 600 millió forint fogja ennek a fedezetét megteremteni. A romatelepen élők lakhatási és szociális integrációs programjára is a 2007. évi 400 millió forint helyett 516 millió forintot szándékozunk fordít ani 2008ban. Tudom, ahhoz, hogy ezt a problémát megoldjuk, nagyságrenddel több forrásra lenne szükség, azonban ezzel a növekedő tétellel is szeretnénk jelezni, hogy ezt fontosnak tartjuk, és szeretnénk haladni ezen a területen. A foglalkoztatásról és képz ésről is hadd mondjak néhány mondatot; a feketefoglalkoztatás visszaszorítását nagyon fontosnak tartja a kormány. Nem akarunk versenyelőnyt adni olyan cégeknek, akik olyan módon tudnak olcsóbban termelni, hogy, mondjuk, feketén foglalkoztatják a dolgozókat . Nem szeretnénk, mert azok az emberek, akiket nem jelentenek be, nagyon kiszolgáltatottak, és ezeknek az embereknek az érdekében a hatóság megerősítésre kerül. Szigorú ellenőrzés lesz a feketefoglalkoztatás visszaszorítása érdekében, ennek érdekében az Or szágos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség forrásait, a működési költségeit meg kívánjuk emelni, mert csak így tudja ellátni ezt a kormányprogramban kitüntetett szerepet megfogalmazó funkcióját. Nagyon fontosnak tartom, hogy a megváltozott munkaképess égűek foglalkoztatását is jobban elősegítse a kormány, ezért a bérköltség támogatási keret mértékét több mint a duplájára emeljük a 2008as költségvetésben. Tehát a megváltozott munkaképességűek, a valamilyen fogyatékkal élők, nemcsak a kerekesszékesekre g ondolok, hanem más fogyatékkal élőkre is, az ő foglalkoztatásuk, hogy ők munkához jussanak, ez az esélyteremtésnek is egy fontos célkitűzése, ezért 9,6 milliárd forintra emeljük az ez évi 4 milliárdot, tehát több mint duplájára emeljük ezt az összeget. A M unkaerőpiaci Alap költségvetése is emelkedik a 2008as évben. Aktív támogatásokkal, foglalkoztatáspolitikával ösztönözzük a munkahelyteremtést, mert a legfontosabb az emberek számára az, hogy legyen munka, legyen kenyérkereset, és ez az aktív munkaerőpia ci eszközök alkalmazásával a foglalkoztatáspolitikában a kormánynak eltökélt szándéka. Növeljük az elkövetkezendő évben a közmunka céljaira átadott forrásokat is 1,5 milliárd forintról 2,5 milliárd forintra. Szeretnénk tágítani, bővíteni a közmunkát, mert ez olyan embereknek ad megélhetést, akik az alacsony iskolázottságuk miatt vagy amiatt, mert régóta kiestek a munkaerőpiacról, más munkát nem találnak. Ebben szövetségeseink többek között az önkormányzatok, nem csak ők, de többek között az önkormányzatok, akik szívesen foglalkoztatnak közmunkásokat, és ezt fontosnak tartjuk. A rehabilitációs célú munkahelyteremtő támogatásra is nőtt a forrás, és a szakképzési és a felnőttképzési támogatásra. Utolsó gondolatként a szociális területről: szeretnénk a társadalm i igazságosság jegyében a szociális ellátások körét bővíteni. Nagyon sok olyan falu van még, ahol a szegény emberek, az idősek nem jutnak hozzá szociális ellátáshoz, mert valamiért nem szervezték meg az étkeztetést, házi gondozást. Ezt bővíteni akarjuk, ez t a célt szolgálta a szociális törvény módosítása, 8,4 milliárd forint többletforrás szolgálja ezt a célkitűzést. A családi pótlékok emelésére differenciáltan kerül majd sor, azok kapnak magasabb emelést, akik jobban rászorulnak, nagycsaládosok, fogyatékos gyereket nevelők, mert ez is hozzátartozik ehhez az értékrendhez. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kétperces felszólalásra jelentkezett Latorcai János képviselő úr. Öné a szó.