Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 10 (87. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
20 Igen, az volt a kérdés, hogy újra kelle ezt kezdeni, más irányba kell fordulni, vagy van értéke mindannak, ami történt velünk. Látszólag könnyű a válasz, hiszen azt gondolom, hog y az Országgyűlésben ülő parlamenti erők túlnyomó többsége egészen biztosan azt gondolja, hogy mindaz, ami ’8990ben történt, az legnagyobb történelmi tetteink egyike. Én magam egyébként ehhez foghatóan legfeljebb még egy nagy teljesítményt látok, az maga az államalapítás volt. De miért van az, hogy újabb és újabb kihívás éri ezt a történelmi teljesítményt? Azért, mert van egy másik perspektíva is, egy másik perspektíva, amely nem a történelem perspektívája, hanem az egyének hétköznapi életének perspektívá ja, onnan pedig, muszáj belátni, ennél összetettebbnek látszik a kérdés. Tudniillik a rendszerváltás, miközben a szabadságban fogant, aközben világra hozta a felelősségnek, az egyéni és közös felelősségnek olyan rendszerét, amellyel korábban nem találkoztu nk. S ennek a bizonyos pillekönnyű köpenynek a szálai nemcsak szabadságból vannak, hanem időnként szúrós, metsző felelősségszálakból is. Megváltoztak alapvetően a felelősségi viszonyok. Más lett a felelősség talapzata. Korábban a felelősségünk döntően az á llamhoz fűződő viszonyból táplálkozott. A szabadsághiányért cserébe valamilyenfajta gondoskodást kaptunk. Mi alapvetően lojálisak voltunk az államhoz, és azt vártuk el, hogy gondoskodjanak rólunk. Most pedig szabadok vagyunk a felelősséggel együtt, és a sz abadság és felelősség forrása bennünk van, nem pedig az államban. Mi tagadás, ez egy legkevesebb furcsa, sokak számára nehéz teher. Épp olyan nehéz teher, mint valamennyi ifjúnak a felnőtté válás küszöbén, amikor meg kell éreznie, hogy a szabadság nem önma gában van, hanem az önmagamért viselt felelősségvállalással együtt. Az ország a politikai felnőtté válás folyamatában nagyonnagyon sok ilyenfajta konfliktussal és teherrel néz szembe. Mit lehet ezzel tenni? Mit lehet tenni azoknak a csalódásával, akik neh ezen viselik ezt a terhet? Milyen válasz fogadható el ettől? Nagyjából az mondható, hogy két irányban keressük a választ. Vannak azok - ezek közé sorolom magamat is, a parlamenti pártok jelentős részét , akik azt mondják, hogy nincs visszaút. Ahogyan Istv ánnak szembe kellett nézni népe egy részének idegenkedésével, nem egy esetben a változás hétköznapokat átalakító kényszerével, mert azt diktálta az európai kereszténység körébe történő csatlakozás, és e tekintetben a nagyon sokfajta egyéni gondok, bajok, b ár megértésre és segítségadásra köteleznek, de összességében a nemzetnek egy útja van: menni előre a szabadság és felelősség rendje útján. Nincs más. Nyitottan, együttműködve a világgal, erős, patrióta büszkeségtől áthatva. Úgy látom, van, aki inkább azt m ondja, hogy nem kell változni, hogy lehet megőrizni mindazt, ahonnan jövünk, a kilencvenes évek előtti nagyon furcsa világból, amelyet hol köt a messziről hozott feudális függőségek sokasága, hol pedig köt a szocializmusnak mondott időszak alávetettsége. N incs oda visszatérés. El kell dönteni nekünk, politikusoknak, hogy hajlandóak vagyunke szembenézni ezzel, és arra bátorítani az országot, hogy induljon neki, vagy félelmeire és időnként botladozásaira reagálva megpróbáljuk őt megóvni. Az elmúlt időszak ho sszú vitája volt, hogy erős állam kelle Magyarországon. Azt gondolom, hogy nem jó így a kérdésfeltevés. Nem az államnak kell erősnek lenni, hanem Magyarországnak kell erősnek lenni. Ha pedig Magyarországnak kell erősnek lenni, akkor az erős Magyarország k özepén nem az erős állam áll, hanem az erős, önálló polgárok és azok közössége. Ez az erős Magyarország első feltétele. Hozzáteszem, nagyon könnyű ezt mondani. De hát mit mondunk szüleinknek és nagyszüleinknek, akik nem ebben nőttek fel? Mit mondunk azokna k a százezreknek vagy millióknak, akik nem szoktak hozzá a szabad világ felelősségéhez? Teljesen érthető emberileg, hogy milyen nehéz itt a megfelelés. Nem az a kérdés, hogy vane bennünk e tekintetben empátia, hanem hogy tudjuk, hogy merre van az ország ú tja előre. Ha nincs erős polgár, akkor az erős állam semmi másra nem lesz jó, mint hogy gyámolítson és alávessen. Mert az igaz, hogy az erős polgár mellett a második feltétel az erős állam, és az is igaz, hogy harmadikként pedig ott van a szabályozott és t isztességes piac kényszere. A piac logikája más, mint a közösség logikája, nagyon sok esetben. Ahhoz, hogy a piac logikája ne közösségi szempontjainkkal
