Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - A nagyváradi delegáció köszöntése - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - TÖRÖK ZSOLT (MSZP):
1865 kizárva a tervezésből, szakértőivel oda lehet menni most, abban az időszakban, amikor a tervek készülnek. Az a fontos, hogy olyan programok adódjanak le, hogy olyan ötl etek és javaslatok jöjjenek föl ebben a körben, amelyek aztán valóban az együttműködést és a helyi jó fejlesztéseket tudják majd generálni. Már csak azért is nagyon fontos, hogy az önkormányzat mellett a civil és a vállalkozói szféra ebben részt vegyen, hi szen gyakran a vállalkozók tudják például azt biztosítani, ami ebben a programban ma nagyon jelentős, hogy munkahelymegtartó és munkahelyteremtő is legyen ez a program. Ez a korábbihoz képest egy kiemelt szerepe ennek az új programnak, és nincs közvetlen ö sszefüggése azzal, hogy a helyi vidékfejlesztési iroda hogyan csinálja, nekik tájékoztatási funkciójuk van. Köszönöm. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm Halmai Gáborné képviselő asszony. Kettő percre Molnár László képviselő urat illeti a szó. MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék jó példát is említeni Domokos képviselő úrnak. Én mint Békéscsaba egyéni képviselője, ön mint Szarvas egyéni képviselője tájékoztatom, hogy a két kistérség LEADERben összefogott, és kinyilvánította azt, hogy k özös akciócsoportot fog alakítani. Ebben ugyan én Babák képviselőtársunkkal, aki ott polgármester, vettem föl a kapcsolatot, lehet, hogy ön ezt még nem tudja. A hitelességről, Bánki úr. Képviselőtársam, ilyenek is vannak, tehát én szeretném, hogyha a hitel ességet vagy csak az önök pártja felé vetné fel, vagy megkövetne bennünket, mert én azt gondolom, hogy amit Békés megyében tettünk az elmúlt években, az az emberekért történt. Ez a LEADERcsoport az M44 menti fejlesztésre és a Körösprogramra fog létesülni , amelyet viszont a Domokos elnök úr által vezetett megyei önkormányzat fogadott el. Tehát az értékeket elfogadjuk, egymás értékeit, és én azt gondolom, hogy ez a jövő. Ezt csak tájékoztatásul szerettem volna elmondani. Köszönöm. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Kös zönöm, Molnár képviselő úr. A kettőperces vitában Török Zsolt képviselő úr következik. TÖRÖK ZSOLT (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. A cél közös, fejlődjön Magyarországon, és ennek eszköze a költségvetés. A cél közös, ha egy kicsit magunk között összenézü nk, és össze is kacsinthatunk, akkor a túlnyomó része a jelenlévőknek elsősorban a vidék további fejlesztését és felzárkóztatását tűzi ki maga elé célul. Ennek eszköze a költségvetés mellett a LEADER, tehát azt gondolom, hogy ebben is talán vannak közös po ntok. Nézzük, mi az, ami közös! A cél közös, az odavezető útban persze lehet, hogy másképp képzeljük el a különböző megoldási módokat, éppen ezért ezen lehet vitatkozni, viszont ne tereljük el a szót szerintem arról, ami a napirenden szerepel, a mai ország gyűlési ülésen, ez pedig a 2008. évi költségvetés, és erről érdemes beszélni. Felvetődött itt a Szabolcs megyei példa is, és nem tudom, hogy ott alapító tag volte a korábban fideszes országgyűlési képviselő, holnaptól már nem az önök frakciójában helyet f oglaló Tóth András úr (Közbeszólások: Igen.), bár itt súgnak nekem, hogy alapító tagja volt egy helyi LEADERcsoportnak ő is. Lehet, hogy emiatt terelik el a szót most önök SzabolcsSzatmárBereg megyéről és a 2008. évi költségvetésről, mert egy újabb képv iselő lépett ki a Fidesz frakciójából. Én ezt sajnálatosnak tartom, de szerintem emiatt folytassuk inkább a vitát a 2008as költségvetésről. Köszönöm szépen.