Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - A nagyváradi delegáció köszöntése - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP):
1847 Az egyes támogatási jogcímek fajlagos támogatási összegei a közösségi ellátások és a támo gató szolgálatok kivételével létszámalapúak, illetve az említett két ellátási formánál szolgálatokra vetítettek. Az alkalmazható háromféle szervezeti forma, a többcélú kistérségi társulás intézménye, intézményfenntartó társulás intézménye, vagy a szociális törvény alapján kötött szerződés vagy megállapodás közül egy településnél csak az egyikre igényelhető támogatás. A támogatási előirányzatok ágazati összetételének megjelenítése a törvényjavaslatban lehetővé tette az egyes ágazatokat érintő hozzájárulások és támogatások összesítését. Az általános támogatás a többcélú kistérségi társulásokat a közszolgáltatási feladataik ellátásához és munkaszervezetük működési és fejlesztési kiadásaihoz továbbra is kistérséget alkotó települések száma és lakosságszáma szeri nt illeti meg. De a részt vevő települések után - a települések lakosságszáma szerint differenciáltan - fajlagos összeg jár a 2008. évben is. A támogatás legkisebb mértéke 20 millió forint, a legnagyobb értéke 45 millió forint egyegy társulás vonatkozásáb an. A szociális és gyermekvédelmi feladatok támogatására a többcélú kistérségi társulásoknál az egységes normatíva helyett külön fajlagos összeget tartalmaz a javaslat a többcélú kistérségi társulás által, illetve az intézményi társulás által ellá tott, valamint a szociális törvény által kötött feladatvállalási szerződés útján ellátott feladatokra. A többcélú kistérségi társulások támogatási feltételei továbbra is rendkívül sokrétűek és bonyolultak, a javaslatba beépített kiegészítő támogatási jogcí mkör, a kapcsolódó feltételrendszer, illetve a szabályozás alapvetően megegyezik a 2007. évi szabályozással, pontosításokra került sor a normaszövegekben. Képviselőtársaim, azt hiszem, önkritikusan megállapíthatjuk, hogy ebben a támogatási rendszerben nagy on tetten érhető, hogy hiányzik az önkormányzati reform elfogadása, amelyet az elmúlt időszakban - sajnos ellenzéki támogatás hiányában - nem tudott elfogadni az Országgyűlés. A hozzászólásom másik részében a kistérségek fejlesztési lehetőségeiről szeretné k beszélni, és ebben - azt hiszem, a képviselőtársaim elolvasták ezt a fejlesztési programot, a “Nem mondhatunk le senkiről” zászlóshajóprogramot - tudják, hogy miről fogok beszélni. Azért volt erre a programra szükség, mert az elmúlt időszakban a kutatók, illetve különböző felmérésekkel a szakemberek megállapították, hogy a rendszerváltáshoz viszonyítva az elmúlt időszakban a különböző térségek közötti fejlettségi szint nem csökkent, sőt nőtt a szegény települések, illetve térségek rovására; ami magyarul a zt jelenti, hogy a szegények még szegényebbek lettek, a gazdagabbak még gazdagabbakká váltak. Ez az uniós támogatás politikájában mint versenyképességnövelés versus területi kiegyenlítés jelenik meg. Ezt a kettős célt követi a hazai területfejlesztési pol itika is, koncentrál a leghátrányosabb helyzetűekre és a fejlődőkre egyaránt. Ahhoz, hogy eleget tegyünk ennek a kettős követelménynek, az uniós források maximális kihasználására van szükségünk. Ezt a lehetőséget biztosítja a 2008. évi költségvetésben a le ghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatására szánt források nagysága. Az idén elfogadott kedvezményezett térségek besorolásáról, feltételrendszereiről szóló országgyűlési határozatban szereplő kedvezményezett kistérségek különböző fejlesztésekhez k apnak lehetőséget. Így elvárható, hogy valóban a legrászorultabb kistérségek részesülhetnek ebben a támogatásban. A 174 kistérségből 94 minősül kedvezményezettnek, és ezek közül 47 vehet részt az úgynevezett zászlóshajóprogramban. Ezen belül 33 kapott célz ott programokon felzárkóztató támogatást. A 94 kedvezményezett térség többek között előnyben részesül, mind a pályázatok értékelésekor, mind pedig a támogatás mértékének megállapításakor. E programnak eleme az, képviselőtársaim, hogy egyrészt a térségeket alkalmassá kell tenni, hogy mentálisan fogadóképesek legyenek ezekre a támogatásokra, illetve a rendszer biztosít lehetőséget az önrészek fedezésére, hogy versenyképesen részt vehessenek ezekben a támogatásokban. Képviselőtársaim, befejezésként, hogy belef érjek a hozzászólási időkeretembe, egy harmadik témakört is szeretnék megemlíteni röviden, ez az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium keretén belül a büntetésvégrehajtási intézményrendszernek a költségvetésben szereplő támogatási rendszere.