Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - A nagyváradi delegáció köszöntése - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. KÉKESI TIBOR (MSZP):
1816 hányada nőjön, amire a magyar társadalom jelentős része igencsak rászorult. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Tehát még egyszer megismé tlem: a Magyar Demokrata Fórum ezt a költségvetési törvénytervezetet nem tudja támogatni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Mielőtt az írásban jelentkezett képviselőknek megadnám a szót, kétperces fel szólalás következik. Szabó Zoltán képviselő úr jelentkezett. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Mind a Fidesz, mind a KDNP vezérszónoka arról beszélt, hogy egy elhibázott gazdaságpolitika árát fogja a nép jövőre megfizetni. T isztelt Ház! Ez csak féligazság. Elhibázott gazdaságpolitika kétségtelenül volt, noha nem 2002 közepén kezdődött, hanem 2001 januárjában, és tartott nagybanegészben 2006 közepéig. Ennek az elhibázott politikának a lényege abban foglalható össze, hogy a 20 százalékot alig meghaladó gazdasági növekedés mellett 40 százalékot is elért a reáljövedelmek növekedése. Azt azonban hozzá kell tenni, és ez a dolog másik fele… (Közbeszólás a kormánypártok soraiból.) Ja, igen, ebben persze Eörsi képviselő úrnak van, hog y ezért a felelősség nem vitathatóan a jelenlegi kormánykoalíció pártjait is terheli, mégpedig már csak az időarányosság miatt is nagyobb mértékben terheli, de azért - mint az időhorizont mutatta - a jelenleg ellenzékben lévő pártoknak is megvan ebben a ma guk felelőssége. Az igaz, hogy annak a népnek, amelyik önök szerint ennek az árát kénytelen megfizetni, nem ugyanaz a része volt haszonélvezője az előző hat évben ennek a politikának, de mégiscsak ő volt a haszonélvezője. Az önök idejében a jobb módú réteg ek, a mi időnkben a szegényebb rétegek voltak a haszonélvezői. Ez megnyilvánult abban is, hogy 2004ben, két évtized után először kezdtek a társadalmi különbségek Magyarországon csökkenni. Nyilván nem véletlen az sem, hogy Hargitai képviselő úr 2004es ada tokkal operált, ha a 2005ösöket mondta volna, azok már kisebb különbséget mutattak volna. Tehát, tisztelt Ház, én csak azt szeretném mondani, hogy igen, volt felelőtlen gazdaságpolitika, de ennek haszonélvezője ugyanaz a nép volt, amely önök szerint jövőr e ennek az árát kénytelen megfizetni, ezt talán illendő lenne hozzátenni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Az első felszólaló Kékesi Tibor képviselő úr. Öné a szó. DR. KÉKESI TIBOR (MSZP) : Elnök úr, köszön öm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Magyarországnak van középtávú gazdaságpolitikai stratégiája, ennek a beceneve a konvergencia, a felzárkózási program. Amikor költségvetésről beszélünk ezen az időhorizonton, abban az öt évben, amit felölel ez a környezet, mindenképpen elengedhetetlenül meg kell vizsgálnunk, hogy hogyan illeszkedik az eddig megtett út és a következő év terve ebbe a felzárkózási programba, hogyan igazodik ezeknek a számaihoz. A 2006. év adatait, tényszámait már is merjük. A 2007. évi számok vonatkozásában, bár a nagy része már mögöttünk van az esztendőnek, de óvatosságból beszéljünk csak várható mértékekről; ezzel felvértezve tehát tekintsük át az ellenzéki kollégák által is szorgalmazott paramétereket, mutatókat, a zt az öt maastrichtinek nevezett mutatót, ami az eurózónához való közelség, a csatlakozás lehetőségét írja le. Az első ilyen a költségvetési hiány mértéke. 2006ban a konvergenciaprogramban 10,1 százalék volt a hiány, ez 9,2 százalékra teljesült. 2007ben 6,8 százalékot jelzett előre a konvergenciaprogram, ez várhatóan 6,4 százalék lesz. 2008ban pedig 4,3 százalék az előrejelzés, és 4,1 százalék van beírva