Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz):
1743 fog pályázni, akkor az a pénz beragad, és az ország egy helyben topog, sőt vissza- és nem előrefejlődik. Éppen ezért szeretném most is a nyilvánosság lehetőségét használni, hogy jelezzem, az első pályázati kiíráso k most már megtalálhatóak akár a gazdaságfejlesztés, akár az infrastruktúrafejlesztés, akár a turizmus területén. Azok a szabályok, amelyeket most megalkottunk, teljesen egyértelműen azt segítik, hogy politikai szimpátia, kapcsolatrendszer és minden más l obbilehetőség nélkül a legjobb pályázatok nyertesei lehessenek az Új Magyarország fejlesztési tervnek. E programnak részese az is, hogy a leghátrányosabb térségben élőket segíteni tudjuk. A fair playnek van még más része is. Fair play az is, hogy az ezeken a programokon dolgozó parlamenti képviselőknek, például Ecsődi László barátunknak a családi házát senki ne akarja Molotovkoktéllal támadni csak azért, hogy az ő itteni munkáját és az ebben való hitét elvegye. Fair play az is, ha a szolidaritásunkat kifej ezzük ezúton is, és nemcsak én (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a baloldal részéről, hanem mások a jobboldal részéről is. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen , államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Koszorús László frakcióvezetőhelyettes úr, a Fidesz képviselőcsoportjából: “A fiatalok is a hazugság árát fizetik” címmel. Öné a szó, frakcióvezetőhelyettes úr. KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A kormányoldal képviselői határozottan és magabiztosan beszélnek mindig a felsőoktatásban hozott intézkedéseikről. Határozottan és büszkén beszélnek arról, hogy lezártá k azt a korszakot, amikor sok fiatal tudott bejutni a felsőoktatásba. Önök ezt a mennyiségi változások kora lezárásának tekintik. Büszkén és határozottan beszélnek ma már ennek okairól, miről másról, a tandíjról. Nem mindig tették ezt. Emlékszünk nagyon jó l, hogy az országgyűlési választások előtt még cáfolták ennek hírét. A helyzet a kormányprogram elfogadásának időszakában már megváltozott, hiszen akkor utólagos képzési hozzájárulásról volt már szó. Bár ez is ellentétes volt a korábbi ígéretekkel, de ezt a tanulmányi időszak után kellett volna fizetni. Ekkor a kormány 2006 májusában tett nyilatkozatában még arról beszélt, hogy a közvetlenül fizetett tandíjat nem támogatják - és kérek mindenkit, figyeljen , mert az távol tartaná a hallgatókat az egyetemekt ől. Hiába mondta az MSZP, hogy nem lesz tandíj, hiába mondta a kormány, hogy nem támogatja a képzési idő alatt fizetett tandíjat, amikor eljött az idő, szemrebbenés nélkül megszavazták azt. A tanulmányaikat most megkezdő fiatalok hamarosan több mint százez er forintot fognak fizetni. Erről a tervükről miért nem beszéltek bátran és határozottan, amikor a fiatalok támogatását kérték még a kampányidőszakban? Felmerül a kérdés, miért etették meg evvel a fiatalokat. A kormánynak végül is igaza lett: a közvetlenül fizetett tandíj távol tartja a hallgatókat a felsőoktatástól. 2006ban még 132 ezren jelentkeztek az egyetemekre, főiskolákra, idén ez a szám már csak 108 ezer, azaz 24 ezer fiatal nem mert belevágni az egyetemi életbe. Nagy szám ez a korábbi évek csökken éséhez képest. Az OECD legújabb jelentéséből kiderül, hogy Magyarországon a legnehezebb azon családok helyzete, akik gyermeküket felsőoktatási intézménybe kívánják küldeni. Magyarországon mármár ott tartunk, hogy a gyerekvállalás egyenlő a szegénységválla lással, azaz a gyermekvállalás egyenlő a luxussal. Önök eközben persze arról beszélnek, hogy a rendszer igenis segíti a szegényeket. Államtitkár úr, tudja mennyi egy hallgató átlagos havi megélhetése? Körülbelül 7080 ezer forint, és ez csak a minimális lé tmódot jelenti. Ebben benne van a szállás költsége, az étkezés, a könyvek, a jegyzetek beszerzése. Egy átlagnál jobban tanuló diák körülbelül havi 10 ezer forintot kap ösztöndíjként, azaz még további 55 ezer forintot kell előteremtenie havonta csak a megél hetésre. Ha felvette a diákhitelt, akkor is további 30 ezer forint hiányzik, amit vagy neki, vagy a családjának kell