Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 24 (99. szám) - „Népegészségügy vagy üzleti egészségbiztosítás?” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. NAGY KÁLMÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
1671 betegekkel, nincs áttekint ésük a belső rendszerről igazában. Az orvoslásnak van négy alapelve, amely örökké érvényes lesz, ilyen a beteg autonómiája, a jótékonyság, a hatékonyság és az egyenlő hozzáférés elve. Most arról beszélünk, hogy mi történik. Önök azt mondják, hogy miért nem alkotóan járulunk hozzá valamihez. A kérdés az, hogy mihez. Az én véleményem szerint - és ezt akarom közölni az emberekkel - eladunk valamit, méghozzá olyat adunk el, ami nem is a miénk. Nagy differencia! A biztosítók, amelyek pedig vesznek valamit, azok nem tudják, hogy most a meccsre vesznek jegyet, vagy megkapják a stadion egy részét. Nagy differencia! Ha csak a meccsre vesznek jegyet, akkor mit követelnek akkor, ha megváltoztatjuk az egész rendszert; ha a stadion egy részét veszik meg, akkor joggal köv etelhetik vissza. Én látok itt egy olyanfajta rendszert, amely az SZDSZből indul ki, amely egy restrikciós szabálygyűjtemény, és látok mellette egy másik rendszert, az MSZPt, amelynek nincsen egészségügyi programja. Nulla egészségügyi programja van. És m i történik? Az történik, hogy közben megy körülöttünk tönkre minden. Azokban az országokban, amelyek körülöttünk vannak, amelyekhez hasonlóak akarunk lenni, mondjuk, mint Szlovákia, hát nem a világon a legmagasabb az orvoslás színvonala. Nekem erről minden napi gyakorlati tapasztalatom van. Hát nem arról van szó, hogy Szlovákia hirtelen előretört Európában! Én nagyon jól emlékszem arra, amikor Görögország belépett az Európai Unióba, és görög orvosokkal beszéltem utána, a betegek egy jelentős része elment, a gazdagabb betegek elmentek Nyugatra. Nálunk egy óriási változás történik, ezt az óriási változást passzívan szemléljük, és ebben a magyar változatban szinte minden eltűnik körülöttünk, amivel az orvoslás újra tudná termelni magát. Az egész orvosi háttéripa r eltűnt. Az orvoslás tisztességesen csinálva egy hatalmas üzlet, egy óriási forgótőke, amely munkát ad embereknek, és mellette meggyógyít betegeket. Mi ennek egy részét eladjuk. Ezt nem lehet azzal magyarázni, hogy mindent megtartunk, a szolidaritás tökél etes lesz, százszázalékos, mi kontrollálni fogjuk a cégeket; de akkor még egyszer mondom, akkor a cégek mit kapnak. Ők mit kapnak? A reményt? Miről van szó? Arról van szó, hogy el nem végzett munka van mögöttünk, két elfecsérelt év. Két elfecsérelt év, ami kor nem történt semmi azért, hogy mi felzárkózzunk az európai orvoslási rendszer élvonalához. Nem szabályoztunk semmit, nem végeztünk el olyan jellegű munkát, amelyre még Molnár miniszter úr is gondolt, éspedig azt, hogy azt mondta, hogy megszünteti a Buda pest és a vidék közötti különbséget. Jelentem kell önöknek, hogy a Budapest és a vidék közötti különbség az ellátásban nőtt, és nőni fog; és nőni fog, a magánbiztosítási rendszerben nőni fog. A Budapesten levő biztosítóknak aránytalanul az ország többi rés zéből igen sok betege lesz, és vidéken, ahol élünk, el fogjuk látni a nagyon szegényeket, akikhez valóban le kell hajolni. Úgy érzem, azt kéri a kormány, hogy miért nem mutatunk egy alternatívát. Mihez, mihez képest? Amikor egyfajta munka, amit el kellett volna végezni, nincsen elvégezve. Az egyetemi rendszer nincsen szabályozva, nincsen lényegében meghatározva az egyetemi kórházak feladata, a nagy központi egészségügyi ellátó intézmények lógnak a levegőben, részben adóssággal, részben válsággal, szakmai vá lsággal küzdve is, mert ilyenfajta rendszerben már kevés helyen dolgoznak a világon. Ugyanez a helyzet egészen le az alapokig. Úgy érzem, mintha az egészségügyi miniszternek nem lenne egy szakmai testülete. Az orvosok többsége, amikor beszélgetek velük, ak kor pedig azt mondják, hogy figyeljetek már ide, itt a közgazdászok vették át az egész orvoslásnak az átalakítását, csak közgazdasági elemek vannak benne. Mi szükség itt a betegorvos találkozásra? Hát a kórházakban az orvosok úgy értékelik, hogy a munka c sak teljesen azon alapul, hogy mennyi pénzt hozunk be az osztályra. Nem a betegről szól a munka. Ez egy borzasztó érzés, és a beteg számára is az. Amikor a vizitdíj vagy a kórházi ápolási díj ellen küzdünk, nem az ellen küzdünk, csak másodsorban, hogy pénz t kell fizetni, persze, pénzt kell fizetni, hanem azért küzdünk, mert az egész rendszer, beleértve a finanszírozási rendszer mostani elemeit is, teljesen kikapcsolja a betegorvos
