Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 16 (98. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint egyes törvények módosításáról a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtése érdekében szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. MAGYAR BÁLINT (SZDSZ):
1634 Tehát alapvetően egy emberi jogi kérdésről van szó. Emberi jogi kérdés esetében pedig nem lehet különbséget tenni egy parlamentáris demokráciában, egy nyugati típusú demokráciában aszerint, hogy melyik párthoz vagy me lyik fő értékirányzathoz tartozik. Amikor bennünket e javaslat benyújtása során kritika ért, természetesen a saját pártunkban is, akkor az egyik ellenvetés az volt, hogy nem liberális ez a megoldás. De gondolom, hogy azokat a képviselőket, akik támogatták ezt a javaslatot, ugyanígy próbálták a saját pártjukban is az éppen ott uralkodó ideológiának megfelelően - hogy úgy mondjam - megbélyegezni, s azt mondani, hogy miért ellentétes ez mindazzal, amit az a párt képviselhet. Tehát azt kell figyelembe vennünk, hogy miközben egy emberi jogi kérdésről van szó, egyszersmind egy kemény hatalmi kérdésről is szó van. Hatalmi kérdésről, és ezekben a kérdésekben a legnehezebb előrelépni. A magyar történelemnek van néhány olyan időszaka, és van néhány olyan kivételes pil lanata, amikor a hatalom birtokosai lemondtak a saját hatalmukról vagy a hatalmuk egy részéről. Ilyen volt a jobbágyfelszabadítás vagy a közteherviselés elfogadása a '4849es forradalom és szabadságharc alatt, ilyen volt, mondjuk, az általános választójog megteremtése a cenzusos választójog helyett, ilyen volt bizonyos értelemben a békés rendszerváltás is, amikor egy egypárti rendszerben, pártállamban az állampárt lemondott a hatalma egy részéről, és egy békés rendszerváltás nyomán lehetővé tette azt - ter mészetesen hazai és nemzetközi nyomás hatására , hogy egy parlamentáris demokráciába lépjünk át. A rendszerváltás óta valójában olyan emberi jogi kérdés, amely azoknak az egzisztenciáját érinti, akik itt ülnek a parlamentben, ilyen kérdés nem volt. A rend szerváltás előtt természetesen volt, hiszen a demokratikus ellenzék küzdelmeiben, amikor a szólásszabadságért, a gyülekezési szabadságért, az egyesülési szabadságért küzdöttünk, akkor ennek egzisztenciális kockázata volt. Ma az egyetlen emberi jogi kérdés, amelynek politikusokra nézve, idézőjelben mondom, egzisztenciális kockázata lehet, ez a kérdés. Nem véletlen tehát, hogy az alapvető vita nem annyira pártok között zajlik ebben az ügyben, hanem inkább pártokon belül, nem egymást kívánják a pártok legyőzni ebben az ügyben, hanem általában saját politikai elitjükkel kerülnek szembe azok a képviselők, akik támogatják ezt a javaslatot, és próbálják a saját pártjaikat meggyőzni arról, hogy mégis ezt a kérdést rendezni kell, hiszen tűrhetetlen és tarthatatlan az , hogy a nőket, a társadalom nagyobbik felét kitevő kisebbséget gyakorlatilag a döntéshozatali pozícióból módszeresen, szisztematikusan kiszorítjuk. Felmerül a kérdés, hogy vannake más eszközök, amellyel ezt el lehet érni. Ilyenről igazán én nem tudok. Ne m vonom kétségbe mindazt, hogy természetesen ezernyi más módon lehet elősegíteni azt, hogy ez a helyzet megváltozzon, de ezek kiegészítő eszközök lehetnek csak az alapvető eszköz mellett, amelyet a kvóta jelent, magyarul: biztosítani az esélyegyenlőséget a nők számára - és majd lehet, hogy ötven év múlva már a férfiak számára , hogy megfelelő arányban képviseltethessék magukat a döntéshozatali pozícióban. Nem véletlen, hogy például kvótát Skandináviában vagy éppen Portugáliában is akkor vezettek be, amikor már ráadásul elérte a nők aránya a parlamentben a 1520 százalékot, tehát azt az arányt, amelyet most egyesek megpróbálnak megcélozni, ezt tekintették egy olyan szégyenletes alulreprezentáltságnak, hogy erre rá hozták be a kvótát, ennek nyomán hozták be a kvótát, hogy még ezen az arányon is változtatni lehessen. Szerintem nem megfelelő, ha a politikai pártok ebben az ügyben saját magukat próbálják fényezni. Ami a statisztikákat illeti: az SZDSZ is mondhatná, hogy az SZDSZ az a párt, amelynek a parlamenti f rakciójában a legnagyobb arányban ülnek nők, mert a 20 főből 3 nő van, tehát 15 százalék. Nem mondjuk. Szerintem az MSZP kvótája sem vált be, mert ráadásul a cipzárelv nélkül a 20 százalékot sem tudta hozni, hanem 13 százalékot hozott listáról. Az MDF megy ei kvótája szintén nem vált be, mert gyakorlatilag az országos listáról kerülhettek csak be a parlamentbe képviselők, és az egy szem listavezetőn, Dávid Ibolyán kívül gyakorlatilag senki nem került be nőként a parlamentbe; megyei listákon persze előkelő he lyeken szerepelhettek. A Fidesz számaránya sem nagyobb, amivel be tudott jutni. Összességében nagyjából ugyanabban a mezőben mozgunk, itt tized
