Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 16 (98. szám) - A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdálkod... - ELNÖK (Lezsák Sándor): - CZOMBA SÁNDOR (Fidesz):
1607 fontos lenne a Római part védelme vagy azok a hiányos szakaszok, amelyek most már az emelkedő vízzel a Dunán is jelentkezni fognak, tehát ebből egy ütemezés mindenképpen hiányzik, azt gondolom, hogy nem lett ez eléggé végiggondolva. Majd megpróbálunk módosító indítvánnyal valamit ezzel kezdeni, kicsit igazítani rajta. A vízi közművek üzemeltetőire vonatkoz ó információszolgáltatási kötelezettség pedig aztán végképp nem elegáns, hogy itt van. Ez a víziközműtörvénynek kellene hogy a része legyen. Egyébként kell információadási kötelezettség, csak én személy szerint igazán nem értem, hogy miért itt van. A meder építési tilalom elrendelésével kapcsolatban sem vagyunk abban biztosak, hogy a hatósági feladatnak az ilyen irányú átcsoportosítása előreviszi a dolgokat. (20.50) A vízügyi hatósághoz már vannak telepítve jogosítványok, de azt gondolom, hogy az építési eng edélyek rendszere - legalábbis eddig ebben a hiszemben voltam - az országban rendben van. Összefoglalóként azt szeretném mondani, hogy a Magyar Demokrata Fórum ezt a változatot egy ok miatt kellene hogy támogassa, merthogy lejárt az előzőnek a határideje, és legyen helyette valami, de ez nem az. Ebben a formában semmiképpen nem tudjuk támogatni. Talán még van lehetőség arra, hogy némi tartalmat adjunk neki, legalább egy dátumot írjunk bele, hogy azt tudjam mondani, ekkorra ezt akarom megcsinálni, vagy ilyen magasra akarom, illetve ehhez hasonló konkrétumokat kellene a törvénybe tenni. Amikor először bekerült, csodálkoztam, hogy nem mozdult rá az egész Tisza mente, valahogy olyan csöndben zajlott ez a dolog. Most is 9 órakor beszélünk egy országnak a szűk egy negyedét érintő kérdésről. Államtitkár úr, szomorúan olvastam ezt az anyagot, és talán meg kellene tenni az erőfeszítéseket arra, hogy javítsunk rajta némi konkrétumtöltettel. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Kösz önöm, képviselő úr. Tízperces időkeretben megadom a szót Czomba Sándor képviselő úrnak, Fidesz. CZOMBA SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A beregi térség országgyűlési képviselője vagyok. Azt, hogy mit jelent az árvíz, m it jelent az árvízzel való fenyegetettség, a beregi embereknél jobban talán senki sem tudja. 2001 óta azt kívánom mindannyiunknak, hogy soha ne kelljen ezt átélnie senkinek még egyszer. De szeretnék feltenni egy kérdést, tisztelt képviselőtársaim. Mi lenne ma, ha a 2001. évihez hasonló vagy annál nagyobb árvíz vonulna le a Tiszán? Biztonságban érezhetnée magát a Tisza mente? Úgy gondolom, hogy nagyon sok szempontból nem. Az előttünk lévő törvénytervezet gyakorlatilag arról szól, hogy mit is kellene tenni. Csakhogy óriási késésben vagyunk. Arról beszélek, hogy ha 2007ben árvíz van, vagy 2008ban árvíz jön, mi lesz a helyzet: még mindig rettegnünk kell a Tiszától, és nem munkára fogtuk azt. Az, hogy a beregi emberek később aranyvízként emlegették ezt a vizet , az természetesen annak volt köszönhető, hogy az akkori kormány azonnal és hatékonyan lépett és intézkedett ebben az ügyben. Én annak idején egy munkaügyi kirendeltséget vezettem, és emlékszem rá, hogy 72 óra elteltével külön közhasznú program volt az árv ízi munkálatok kapcsán. Ez hatékony volt, működött és jól működött. Engedjenek meg egy személyes megjegyzést: azt, hogy én ma itt ülhetek, hogy az ismeretlenség homályából első körben a parlamentbe kerültem, nagy valószínűséggel annak is köszönhetem, hogy a beregi emberek nem felejtették el azt, emlékeznek arra, ami akkor történt. De visszakanyarodva a törvényjavaslathoz: nagyon sok képviselőtársam említette, és tökéletesen egyetértek velük abban, hogy a Vásárhelyiterv messze nemcsak az árvízi védekezésről szólt, illetve szól vagy kellene szólnia, hanem ezzel párhuzamosan vidékfejlesztésről, turizmusfejlesztésről,