Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 16 (98. szám) - A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdálkod... - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz):
1602 Vásárhelyiterv gyakorlatilag nem valósult meg annak megfelelően, ahogy ezt elterveztük, i lletve a tekintetben is nagy az egyetértés, és én egészen meg vagyok lepve, hogy milyen problémái vannak ennek a törvénymódosításnak. Azt hiszem, hogy jó lenne, hogyha a terv megvalósításában tudnánk ilyen egységes álláspontot képviselni, mindenesetre én m agam is csatlakozni szeretnék, akár csatlakozhatom Kárpáti Tiborhoz, de Godó Lajoshoz vagy másokhoz, Velkey képviselőtársamhoz, akik mindmind sorolták azokat a gondokat, problémákat, amelyek itt a módosítás kapcsán fölmerülnek. Másrészt szeretném kifejezn i nagyrabecsülésemet és tiszteletemet államtitkár úr iránt annak fényében, amit Gazda László is mondott, hogy valószínűleg a tárca egyedül marad ezzel a programmal. Az az előterjesztés, ami ide került elénk, az azt mutatja, hogy a kormány hátrált ki a tárc a mögül, és a tárca, védendő, amit lehet ebből a programból védeni, próbálkozik egy ilyen törvénymódosítással. Talán abban is egyetérthetnénk, hogy ilyen körülmények között talán az lenne célszerű, ha kormánypárt és ellenzék együtt nem a tárcának adná viss za ezt a problémakört meggondolásra, hanem a kormányának adná vissza, a kormánynak adná vissza, ugyanis valószínűleg nem államtitkár úrnak kellene itt ülnie, ahogy látom én az indokoló részét is ennek a törvénymódosításnak, hanem például a pénzügyminiszter úrnak. Nagyon színesen ecsetelte államtitkár úr, és tényleg minden tiszteletem az öné, hogy hogyan próbálja több irányból megmagyarázni, hogy miért kell módosítani ezt a Vásárhelyitervre vonatkozó törvényt, de az általános indoklásban ott van, hogy nincs pénz. A többi mind ennek a következménye, ezt államtitkár úr is pontosan tudja. Pontosan úgy mondja az általános indoklás, hogy költségvetési megszorítások indokolják, hogy hozzá kell ehhez a programhoz nyúlni. Nos, ezek után nem véletlen, hogy a 2004. év i törvény, ha ez a módosítás így történik, ahogy történik, akkor abból a fele sem marad meg vagy a fele sem lesz igaz, különösen nem ebben a hétéves tervciklusban. Az valószínűleg a Tiszavölgy lakóit nem nagyon lelkesíti, én tudom, mert annak idején, amik or elindult a program, végigjárva a Tiszavölgyet, az önkormányzatokkal beszélgetve sokat, tudom, hogy nagy lelkesedés fogadta ezt a tervet, hogy egy komplex tájrehabilitációs program elindul a Tiszavölgyben vidékfejlesztési elemekkel, ökológiai elemekkel , egy újfajta tájhasználati rendszert építünk ki, ahol együttműködünk a Tiszával. Most azt látja az ember, hogy ebből gyakorlatilag semmi nem valósul meg, pontosabban ez a része a beláthatatlan, ködös jövőbe csúszik, és bekerült ugyanakkor egy tárca alapfe ladat, egy vízgazdálkodási alapfeladat, a gátaknak az építése és rendben tartása. (20.30) Ez egy régi koncepció, hogy persze ezt is végeznünk kell. De ha a beruházás stratégiaváltással nem társul, akkor annak a hatékonysága nagyonnagyon alacsony lesz. A f öldrajzosok magyarázzák el nekünk ezt világosan, hogy ha emeljük a gátakat, akkor a föliszapolódással a Tisza egyre magasabban lesz. Beleölhetünk tízmilliárdokat, százmilliárdokat, a probléma nem oldódik meg, sőt inkább egyre súlyosabb lesz, ha a koncepció t nem váltjuk. És most azt látjuk, hogy az egyetlen elem, ami megmarad, az a gátépítés, aminek következtében ez a probléma egyáltalán nem oldódik meg. Az a része viszont, ami a koncepcióváltást jelentené, nemcsak vésztározási céllal, hanem a Tiszavölgy eg yüttműködő tározói, ahogy valamikor a Tisza működött, az erre vonatkozó elképzelések kikerülnek. Azok majd 2025 év múlva, ha erre esetleg lesz pénz, kerülnek előtérbe. Államtitkár úr, elköltjük a pénzt, értelmetlenül, bocsánatot kérek, még azt a kevés pén zt is, ami láthatóan megmarad. Az a pénz is nagyrészt, ahogy itt a pénzügyi indoklásban is szerepel, majd az európai forrásokból származik. Szeretném eloszlatni azokat az illúziókat, amelyek arra vonatkoznak, hogy ezek az európai források megoldják a Tiszavölgy problémáit. Tudja minden képviselőtársam, vagy ha nem tudja, szeretném elmondani, az Új Magyarország fejlesztési tervben, de még inkább ismerve az Új Magyarország vidékfejlesztési programot, jogcímek versenyeznek már így is, és éles vitákat folytatu nk, hogy mire költsük el az Új Magyarország vidékfejlesztési programot. Ha nem lesz ezen