Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 16 (98. szám) - Az általános forgalmi adóról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - BALOGH JÓZSEF (MSZP):
1502 Unió biztosítja. Kérem még egyszer a tisztelt kormányt, ha lehetőség van rá, ugyan az elhangzottak alapján mindennemű csökkentés nagy gonddal jár, de tessenek meggondolni, abban a szociális szférában, a fogyatékkal élők szférájában, ahol ezekre valóban önök tettek ígéretet, most itt az alkalom a törvényjavaslat kapcsán, próbálják e zt a törvényt úgy átgondolni, hogy ez meg is tudjon valósulni. Államtitkár úr is sorozatosan említette az európai uniós jogharmonizációt, a jogharmonizáció rendben van, de az Európai Unióból fakadó lehetőségeket is teljes mértékben vegyük figyelembe, ha le het, és ezzel az önök ígéretét is be tudják váltani. Ezt szerettem volna elmondani. Tudom, hogy az önök polémiájába ez nem igazán megfelelő módon kapcsolódott bele, mert itt mindenki csak arról beszélt, hogy az adót milyen mértékben kell kivetni, hogyan le het kiszürkíteni, de én csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy amit önök ígértek, azt nem tudták megvalósítani akkor sem, amikor most éppen az áfatörvénnyel foglalkozunk. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Világo si Gábor) : Megadom a szót Balogh József képviselő úrnak, MSZP. BALOGH JÓZSEF (MSZP) : Nagyon sok észrevételt, véleményt hallottunk, bár szerintem a szakmai kérdések elmondásakor meglehetősen ismétlődnek azok az érvek, indokok, amelyek a most vitára bocsátot t áfatörvénnyel kapcsolatos szempontokat érintik. Úgy gondolom, alapvetően elfogadhatjuk azt a tételt, hogy az Európai Unió egységesítési törekvései, illetve az áfatörvény eddigi végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatok és a korrekciók szükségessége együt tesen indokolják az áfatörvény egységes szerkezetbe foglalását. Itt a vitában különböző megközelítések hangoznak a tekintetben, hogy további pontosításokra, módosításokra, finomításokra szükség lehet. Ez a részletes vita folyamán megfogalmazható és kialakí tható lesz. Egyébként a szocialista frakció részéről is vannak ilyen természetű elképzelések, és úgy gondolom, ha ezek tisztázódnak, akkor a részletes vitában ezeket a kérdéseket meg tudjuk beszélni, illetve egyeztetni tudunk. Azokkal a felvetésekkel kapcs olatban, amelyeket itt ellenzéki képviselőtársaink elmondanak: sajnos az a helyzet, hogy jelen állapotban jó lenne annak lehetőségét megragadni, hogy bizonyos ésszerűsítést hajtsunk végre az áfakulcsok vonatkozásában, ezt senki nem vitatja, de aligha képez heti vita tárgyát, hogy a 2007. év októbere ennek a latolgatására ugyan alkalmas, de a szorító pénzügyi kényszer miatt ennek realitása néhány éven belül aligha van. Különösen, ha figyelembe vesszük a politikától független szakmai hozzáértők véleményét, tör ténetesen most épp az Állami Számvevőszék vonatkozó megállapítását, ha úgy tetszik, instrukcióját akár a 2007es évre is, egyértelműen úgy látják, hogy néhány éven belül esetleg bizonyos korrekcióktól, amelyek kompenzálással járhatnak együtt, egy ilyen töm egű adóbevételt eredményező törvény esetében realitása jelenleg nincs. Tehát ez szépen hangzik, biztos, hogy a televízió képernyői felé fordulva ezt nagyon hatásosan elő lehet adni, a legkülönbözőbb hangszerelésben, de ha figyelembe vesszük, hogy az adónak több más funkciója mellett állami kiadásokat kell finanszíroznia, akkor ezt csak a kiadások drasztikus csökkentésével együtt lehetne megvalósítani, és akármilyen szépen is hangzik, napjainkban ennek lehetősége nincs meg. Összességében azzal zárnám mondand ómat, hogy maradjunk a realitások talaján. A szép, okos és valóban megfontolandó adócsökkentési javaslatokat halasszuk el későbbre, és pusztán a szakmai megfelelőséget vitassuk meg itt az általános vitában, és e tekintetben próbáljunk sommás véleményt kial akítani, hogy ez az alapvetően Európai Unió által kezdeményezett, egységes szerkezetbe foglalt törvény a későbbiek folyamán is alkalmas legyen feladatának betöltésére, és az egyszerűsítésre, az olcsóbbá tételre, a lakossági terhek csökkentésére valószínűle g néhány év múlva tudunk visszatérni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)