Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 15 (97. szám) - A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (Lezsák Sándor):
1361 tudunk vezetni. Két forduló után kiderült, hogy várhatóan egy teljesen új, önálló törvényjavaslattal fog záru lni a tárgyalássorozat, ezért úgy döntöttünk, hogy elengedjük ezt a törvényt. Egyébként a részletes vita kapcsán valamennyi olyan módosító javaslattal kapcsolatos észrevételünket a kormány nevében elmondtam, ezt most nem kívánom megismételni. Azt kérem a t isztelt Háztól, hogy mindkét - tehát a termőföldről és a termőföld védelméről szóló - törvényjavaslat kapcsán a kormány által támogatott módosító javaslatokat támogatni szíveskedjenek. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban. ) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek. Ennek során nem döntünk az ajánlás 3., 8. és 9. pontjairól, mert azok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatá st, valamint a 12. pontról, mert azt előterjesztője visszavonta. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a kiegészítő ajánlás 1. és 2., valamint a második kiegészítő ajánlás 1., 2., 3. és 4. pontjait támogatja. Ezek közül a Fidesz képviselőcsoportja külön s zavazást kért a második kiegészítő ajánlás 1. pontjáról. A további támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 7. és 13. pontjában szereplő indítványokat. Most a támogatott javaslatokról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae ezeke t. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 325 igen szavazattal, 11 nem szavazat ellenében elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most a külön szavazásra kért javaslatról döntünk. A második kiegészítő ajánlás 1. pontjá ban a mezőgazdasági bizottság új rendelkezéssel, a termőföld tulajdonjogának megszerzésére vonatkozó szabállyal egészíti ki a törvényjavaslatot. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 184 igen szavazattal, 150 nem szavazat ellenében elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most a további, még szavazható indítványokról döntünk. Az ajánlás egymással összefüggő 1., 2. és 4. pontjaiban Járvás István képviselő úr a törvényjava slat 3. és 4. §ának elhagyását, valamint az 5. §ban a törvény 25/B. § (1) bekezdésének elhagyását javasolja. A rendelkezések a földhasználati nyilvántartással kapcsolatos egyes szabályokat tartalmaznak. A javaslat elfogadása kizárja az 5. pontot. Most az 1., 2. és 4. pontokról szavazunk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen szavazattal, 191 nem szavazat ellenében nem fogadta el. Most az ajánlás 5. pontjáról döntünk, Örvendi László jav aslata szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal, 194 nem szavazat ellenében nem fogadta el. Az ajánlás 6. pontjában Farkas Imre képviselő úr az 5. §ban a törvény 25/B . § (5) bekezdésében az ingatlanügyi hatósági bírság mértékét kívánja megváltoztatni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 2 igen szavazattal, 189 nem szavazat ellenében, 138 tartózkodás mellet t nem fogadta el.