Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 9 (96. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - Egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. KUPPER ANDRÁS, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
1173 ELNÖK (dr. Áder János) : A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Kupper András képviselő úrnak. DR. KUPPE R ANDRÁS , az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyi bizottság kormánypárti többsége valóban támogatta a javaslatot, ám súlyos kritikák fogalmazódtak me g ugyanezen a bizottsági ülésen az ellenzéki oldalon. Nézzük először is az áfával kapcsolatos kritikai észrevételeket! A kormány és a kormánypártok többször jelezték, hogy az áfakulcsok módosításának nem célja az áfa szerkezetének megváltoztatása. Ugyanakk or, ami ebből az egészségügyet érinti, itt azt látjuk, hogy a galenusi készítmények és a steril izoláló műtéti anyagok kikerülnek az 5 százalékos körből, és ez az egészségügyben súlyos problémákat fog jelenteni. (10.40) A járulékok vonatkozásában szintén t alálunk olyan kormányzati nyilatkozatokat, nem egyet, nem kettőt, amely arról szól, hogy a kormány megtartja a nemzeti kockázatközösséget, és érintetlenül hagyja a szolidaritás elvét. Nos, a szolidaritási elv azt jelentené, hogy jövedelemarányosan fizetjük a járulékokat, akik többet keresnek, azok a terhekből is többet vállalnak. A törvények ugyanakkor olyan irányt mutatnak, ahol a jövedelemarányos járulékok rovására a fix összegű befizetések aránya nő. Itt tehát mindenképpen sérül az az elv, amiről a kormá nyzati kommunikáció beszél. (Kovács Tibor: Mit olvastál?) A személyi jövedelemadóról szólva, a kormányzati kommunikáció szintén azt hangsúlyozta, hogy igazságosabb lesz az adótábla, az adózás rendszere. Ugyanakkor azzal, hogy az adótáblát nem indexálták, e gyre többen fognak becsúszni a legmagasabb adó kategóriájába. S mindez történik akkor, amikor egyébként is Magyarországon lassan már másfélmillió ember él mélyszegénységben, és a jelenlegi adótörvények azt vetítik előre, hogy ezek száma növekedni fog. Végü l pedig a bizottságban a legnagyobb vitát az generálta, hogy a tbkassza szufficites lesz az idén. Először is azt kell rögzíteni, hogy miközben az emberektől járulék formájában beszedik azokat a pénzeket, amelyekért egészségügyi szolgáltatásokat kellene bi ztosítani az államnak, ezt nem elkölteni az egészségügyi szolgáltatásokra, egyszerűen megmagyarázhatatlan. Megmagyarázhatatlan akkor, amikor Brüsszel a magyar egészségügyet minősíti, és ebben a minősítésben egyik évről a másikra 10 helyezést esik vissza a magyar egészségügy. Korábban a magyar egészségügyet Brüsszel a 14. helyre, mondjuk így, árazta be, ma a magyar egészségügy ugyanezen a listán a 24. helyre csúszott vissza. Megmagyarázhatatlan a tbkassza szufficitje akkor, amikor az egészségügyben dolgozók szinte nap mint nap találkoznak azokkal az esetekkel, hogy egy osztály szeretne az intézeti gyógyszertártól rendelni gyógyszereket, eszközöket, és az intézeti gyógyszertáros visszaszól az osztályra, hogy az osztályos keret, mondjuk, 2300 ezer forint. Kétháromszázezer forint akkor, amikor ma már vannak olyan gyógyszerek, a leukémiás szerek, amelyekből egyetlenegy ampulla 300 ezer forint. És végül megmagyarázhatatlan ez a szufficit akkor, amikor az egészségügy a tudomány fejlődése okán, hál' istennek, egy sor új eljárással jelentkezik. Ezek az eljárások mind a legsúlyosabb betegségek esetében növelik meg a legszenvedőbb betegek életkilátásait, ráadásul jelentősen. A bizottsági ülésen konkrét példák is elhangzottak ez ügyben. Ezeknek az eljárásoknak, ezeknek az eszközöknek a bevezetése nemhogy szufficitet kellene hogy eredményezzen, ez indokolná egyébként, hogy többletkiadásként jelenjen meg ezeknek az eljárásoknak a bevezetése az egészségügyben. Ezt nem látjuk. Mi célt szolgál akkor a szufficit? A szufficitr e semmilyen magyarázatot nem kaptunk az egészségügyi bizottság ülésén, úgyhogy ma már csak azt tudjuk kitalálni vagy azon töprengünk, hogy vajon eze az a csali, amivel az egészségbiztosítás profitérdekelt szereplőit akarják becsalogatni erre a piacra. Kös zönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)