Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 8 (95. szám) - Katanics Sándor (MSZP) - az oktatási és kulturális miniszterhez - “Mit tehet az állástalanná vált pedagógus, van-e lehetősége munkavállalásra?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - KATANICS SÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár:
1071 egyetlen olyan kolléga is joggal számíthat a kormányzat segítségére, aki nem saját hibájából, hanem az oktatást érintő más intézkedések miatt vesztette el az állását. Az, hogy ez a fajta átalakítás, az ellátórendszer racion alizálása milyen módon ment végbe, persze jelentős mértékben a fenntartóktól is függ. Azok a fenntartók, amelyek a gyereklétszámhoz évről évre hozzáillesztették a pedagóguslétszámot és az iskolák számát, ahol volt egy tudatos tervezőmunka, és ahol a szüksé ges átalakítást, átszervezést humánusan hajtják végre megfelelő felkészülési idővel, ott jóval kisebb a probléma, mint azoknál a fenntartóknál, ahol tíztizenöt év elmaradt döntéseit hozzák meg egyszerre. A kormányzat ebben a helyzetben elsősorban támogatá ssegítséget tud nyújtani azok számára, akik elvesztették az állásukat. A rendelkezésemre álló idő nem teszi lehetővé, hogy felsoroljam az intézkedések sorát, ezért csak néhányat hadd emeljek ki. Az első ezek közül a prémiumévek program, amelyik a nyugdíj e lőtt álló kollégák számára teszi lehetővé, hogy a nyugdíjig hátralévő idejüket szolgálati időt szerezve, a tanítási munkát folytatva tölthessék el. Szintén ilyen program a képviselő úr által említett “Új pálya” program, amelynek az a lényege, hogy megfelel ő átképzéssel, továbbképzéssel teszi lehetővé, hogy a pedagógusok által felhalmozott tapasztalat más területen hasznosuljon, például a felnőttképzésben a pályázatok kidolgozásában, a humán szolgálat más területein, ahol szükség van erre a fajta tapasztalat ra. Az a tapasztalat, hogy az állásukat elvesztő pedagógusok egyharmada viszonylag gyorsan talál állást. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Képviselő úr következik. KATANICS SÁNDOR (MSZP) : Lamperth Mónika miniszter asszony is említette az előbbi azonn ali kérdésre adott válaszban az “Új pálya” programot, illetve most államtitkár úr is szóba hozta ezt. Én magam, ha szabad - éppen azért, mert talán közérdeklődésre is számot tart , szeretném az “Új pálya” program internetes portáljáról a következőket idéz ni: “Az országos kiterjedésű, 2009. augusztus végéig tartó program számára rendelkezésre álló keretösszeg közel 2 milliárd forint, melyből 5500 közalkalmazott számára nyílik lehetőség a programban való részvételre. Az ’Új pálya’ program a résztvevők számár a ingyenes képzést biztosít, a program nemcsak diplomásokat céloz meg, hanem minden közszférából elbocsátott munkavállalót, tekintet nélkül annak iskolai végzettségére.” Most nem az internetes portálon szereplő dolgokat szeretném tovább ismertetni - bár na gyon fontosnak tartom az ott található információkat , hanem még egy, szorosan ezzel össze nem függő kérdést szeretnék feltenni. A közoktatási törvény módosítása kötelezővé teszi a teljes körű óvodai ellátás megszervezését. Azt szeretném államtitkár úrtól megtudni, hogy jelenthete ennek a megoldása új munkahelyeket a fejlesztésben érintett településeken. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Államtitkár úr viszontválasza következik. ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár : Köszönö m szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm, hogy megemlítette az “Új pálya” program honlapját, amely egyszerűen www.ujpálya.hu. Ezt azért hozom szóba, mert természetesen ez a segítség akkor lehet hatékony, ha minden kollégát , minden pedagógust a saját élethelyzetében talál meg, ha az ő helyzetében nyújt segítséget, ehhez pedig az szükséges, hogy az ilyen módon állásukat elvesztő vagy ebben veszélyeztetett kollégák megfelelő információkhoz jussanak. Ezt megtehetik ezen a honla pon, megtehetik az Oktatási Minisztérium honlapján, és megtehetik abból a tájékoztató kiadványból, amelyben szerepel azoknak az