Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 10 (87. szám) - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - SÓLYOM LÁSZLÓ köztársasági elnök:
11 Hasonló a helyzet Európában az ötvenes évektől kezdve a mintának tekintett demokratikus államokban is. Sokkal általánosabb, mélyebb és makacsabb problémáról van tehát szó, mintsem hogy beérhetnénk szalagcímek és a napi politikai reakciók szintjével. Társadalmi problémaként kell kezelni, együtt a nemcsak a jobb oldalon meglévő előítéletességgel, intoleranciával. A radikális jobboldal veszélye azonban éppen abban rejlik, hogy ideológiává és programmá teszi az emberek közötti megkülönböztetést, és mivel ez az emberi méltóság alapeszméjével szemben áll, elfogadhatatlan. NyugatEurópában már a radikális jobb harmadik g enerációjáról beszélnek. Nálunk, ahol nincs bevándorlás, a kultúrák ezzel járó ütközése, még hagyományos a kép, ám ezen belül újdonság a fiatalok bekapcsolódása, másrészt sajátosság a cigányellenesség. Véleményem szerint a legrosszabb helyzet akkor volt, a mikor a MIÉP bekerült a parlamentbe az 1998 és 2002 közötti ciklusra. Azóta, az ilyen pártok egyik jellemzőjét osztva, kiesett az Országgyűlésből, és a legutóbbi választáson a Jobbikkal együtt a szavazatok alig több mint 2 százalékát érte csak el. Ezt külö nösen érdemes felidéznünk, amikor olyan országokból jövő leckéztetést kell hallgatnunk, ahol szélsőséges nacionalista vagy idegengyűlölő pártok ülnek a parlamentben, sőt néhol kormányon is vannak. A helyzettel kellő objektivitással felvértezve kell szemben ézni. Mind az Országgyűlés feladatát, mind az alkotmányos értékek megerősítését nézve megkerülhetetlen a kérdés: mit visel el a jogállam, éppen jogállam volta miatt? Az alapvető politikai szabadságok fenntartása érdekében mit kell elviselni abból, ami a jo gállam alapelveivel ellentétes? Hogy lehet az, hogy van Európában olyan ország, amelyben tankönyvi példaként szolgáló radikális jobboldali párt a legnagyobb a parlamentben? Sok országban masíroznak szélsőségesek, működnek pártjaik, sőt van, ahol szörnyű bű ncselekményeket követtek el, felgyújtottak zsinagógákat és a bevándorlók szállását, és mégis, mindezek ellenére, nem kételkedik senki ezen országok demokratikus jellegében, és föl sem merül, hogy ez megváltozhatna. Azért van ez így, mert ezekben az országo kban az alkotmányos alapok szilárdak, nagy tekintélyük és általános támogatottságuk van, a hatóságok pedig következetesen a szabadságjogok javára döntik el a dilemmát, az alapjogok általános uralma és csorbítatlansága megéri az esetenként keserves tűrést i s. A magyar Alkotmánybíróság kezdettől fogva ezen az úton jár. Azonban amit jogilag nem lehet szankcionálni, azt politikai és erkölcsi téren nem kell elviselni. Az, hogy a jog szerint a nyilvánosságban olyan sokféle, akár negatív vélemény és magatartás jel en lehet, éppen a vitát, az öntisztulást és a védekezőképességet segíti elő. Így érkezünk a szélsőségekkel kapcsolatos politikához, amelyben minden szereplő a maga alkotmányos lehetőségei, politikai céljai és eszközei szerint cselekszik. A köztársasági eln ök az én felfogásom szerint konkrét ügyekben csak rendkívüli szükség esetén, tisztázást igénylő helyzetben szólal meg. Az alkotmányban meghatározott hatáskörei gyakorlásán kívül az államfőnek általában feladata az őrködés az állam demokratikus működése és az alkotmány értékrendjének érvényesülése felett. Erre vonatkozó gesztusait lehetőleg a pártpolitikai napirendtől függetlenül teszi meg. Magától értetődik, hogy egy politikai párt a radikális jobboldal megmozdulására politikai pártként reagál, vagyis a mag asabb szempontokat, az alkotmányos és erkölcsi értékeket pártpolitikai érdekeivel együtt, azoktól természetszerűen elválaszthatatlanul képviseli. A legjobb célért sem cselekedhet másként, mint a pártpolitikai szféra törvényei szerint, lépései politikai has znát és kárát mérlegelve. A pártok működésének, számításaiknak és eszközeiknek ez a világa azonban a köztársasági elnöktől idegen, nem kapcsolódhat az abban szükségképpen meglévő, de az ő jogállásától idegen elemekhez. Ezért politikai pártok indíttatására, még kevésbé felszólítására sosem szólaltam meg, sosem cselekedtem, és nem is fogok. Tisztelt Képviselő Asszonyok! Tisztelt Képviselő Urak! Hosszú ideig éltem Németországban, ahol a szélsőjobb jelenléte különösen érzékenyen érint mindenkit, az emberek elut asítással,
