Országgyűlési napló - 2007. évi nyári rendkívüli ülésszak
2007. június 25 (86. szám) - Döntés törvények sürgős kihirdetésének kezdeményezéséről - Az állami vagyonról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
351 Egyetlen módosító javaslat érkezett, ennek vitáját nyitom meg. Kérdezem Sándor István képviselő urat, szándékosan vagy véletlenül nyomta meg a gombot? (Jelzésre:) Tévedés történt. Rajta kívül több felszólaló nem jelentkezett. A záróvitát lezárom. A pénzügyminiszter úr nem kíván szólni. A határozathozatal következik. Először az előterjesztő által benyújtott módosító javaslatról döntünk. Kérdezem az Orszá ggyűlést, elfogadjae az előterjesztő indítványát az ajánlás 1. pontja szerint. A javaslatot az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 207 igen szavazattal, 133 nem ellenében és 1 tartózkodá s mellett elfogadta. Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/3026. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 203 igen szavazatta l, 139 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta. Engedjék meg, hogy átadjam az elnöklést az elnök asszonynak. Köszönöm. (Taps.) (Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke foglalja el.) Döntés törvények sürgős kihirdetésének kezdeményezéséről ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztő indítványozta az imént elfogadott három törvény sürgős kihirdetését . Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetérte a Mag yar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról szóló, a fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról szóló, valamint a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról szó ló törvényjavaslatok sürgős kihirdetésével. Kérem, aki egyetért, igennel szavazzon! (A jelzőtábla üres.) Bocsánat, én voltam a hibás, a kártyámat fordítva dugtam be. Elnézést kérek képviselőtársaimtól. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megálla pítom, hogy az Országgyűlés 197 igen szavazattal, 144 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvények sürgős kihirdetését a köztársasági elnök úrtól. Az állami vagyonról s zóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik az állami vagyonról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/3087. számon, az egysé ges javaslatot pedig T/3087/215. számon kapták kézhez a képviselők. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat érkezett, záróvitára is sor kerül. A benyújtott indítványról készített bizottsági ajánlást T/3087/217. számon szintén megkapták. Indítványoz om, hogy a benyújtott javaslatokat összevontan tárgyalja meg a tisztelt Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta. Megnyitom a záróvitát az ajánlás 142. pontjair a. Kérdezem, kíváne bárki élni az ötperces felszólalási időkeret lehetőségével. (Nem érkezik jelzés.) Nem kíván. Mivel felszólaló nem