Országgyűlési napló - 2007. évi nyári rendkívüli ülésszak
2007. június 25 (86. szám) - Az állami intézményeknek és szervezeteknek az Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány működésével kapcsolatos korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit és az Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány működésének nemzetbiztonsági kockázata... - A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (Harrach Péter):
344 Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a támogatott módosító javaslatokat. Ké rem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 327 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a támogatott módosító javaslatokat elfogadta. Arra figyelemmel, hogy a kiegészítő ajánlásban szereplő indítványt az alkotmányügyi bizottság terjeszt ette elő, erről szavaznia kell az Országgyűlésnek. A kiegészítő ajánlás 1. pontjában a bizottság a vizsgálat tárgyát további kérdésekkel egészíti ki. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 177 igen szavazattal, 158 nem ellen ében, 4 tartózkodás mellett elfogadta. Zárószavazásra várhatóan a következő, szeptemberi ülésünkön kerül sor. (A páholyban helyet foglaló rendőri vezetők távoznak az ülésről. - Taps az MSZP soraiban.) Az állami intézménye knek és szervezeteknek az Együtt Egymásért, Egymásért Alapítvány működésével kapcsolatos korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit és az Együtt Egymásért, Egymásért Alapítvány működésének nemzetbiztonsági kockázatait vizsgáló bizottság lét rehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat zárószavazása ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az állami intézményeknek és szervezeteknek az Együtt Egymásért, EgyMásért Alapítvány működésével kapcsolatos korrupciógyanús ü gyekben való részvételének körülményeit (Zaj. - Az elnök csenget.) és az Együtt Egymásért, EgyMásért Alapítvány működésének nemzetbiztonsági kockázatait vizsgáló bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat zárószavazása . Navracsics Ti bor és Demeter Ervin képviselők önálló indítványát H/3117. számon, az egységes javaslatot pedig H/3117/13. számon kapták kézhez. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, e lfogadjae a H/3117. számú országgyűlési határozati javaslatot az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 343 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett a határozati javaslatot elfogadta. A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása ELNÖK (Harrach Péter) : Soron következik a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása . Az előterjesztést T/3089. számon, az egységes javaslatot pedig T/3089/75. számon kapták kézhez. Módosító javaslat érkezett, záróvitára is sor kerül. A benyújtott indítványról készített bizott sági ajánlást T/3089/77. számon megkapták.