Országgyűlési napló - 2007. évi nyári rendkívüli ülésszak
2007. június 19 (85. szám) - A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a termőföld védelméről szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BAGI BÉLA (Fidesz):
222 Arra hivatkoznak, hogy más célra is építkeznek. Én úgy hiszem, hogy ebben a termőföld védelméről szóló törvényben az a folyamat folytatódik, hogy a kádári időszakban a hatvanas években a tanyákról be kellett jönni; és ha már bent vannak, hogy nehogy kiköltözzenek, ezért azt meg kell akadályozni, és ez a törvény azt mindenféleképpen segíti. Én nem hiszem, hogy ez jó dolog. Ugyanez vonatkozik egyébként a földtörvényre i s, és arra a tényre is, hogy Magyarországon az osztatlan közös tulajdonú földeket nem tudjuk megszüntetni, nem tudjuk kimérni. Úgy van ez, kérem szépen, hogy ha már egyszer elvették egyébként a tulajdonosoktól, azért valamit csak kell tenni, nehogy visszak apják. Ennek a folyamatnak vagyunk a részesei mindenféleképpen, és ez bizony a politika cinizmusa. Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, Járvás István képviselő úr. A képernyőn két kétperces jelentkezés van: Ángyán József é s Bagi Béla képviselő urak. Megadom a szót Ángyán József képviselő úrnak, Fidesz. DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A helyzet egy picit hasonlít ahhoz, hogy folytassam azt a gondolatot, amit Czerván György ba rátunk mondott el, mint amikor az agrártámogatási törvényről tárgyaltunk itt: technikai kérdések jöttek a parlament elé, és mi próbáltuk idehívni a kormányt, hozza ide a stratégiai kérdéseket, terjessze be például az Új Magyarország vidékfejlesztési progra mot. A vezérszónoki hozzászólásban is elhangzott ez a kérdés, és nem érkezett semmiféle reakció erre. A stratégiai kérdések tartoznának a parlamentre, nem a technikai részleteket kellene itt nekünk tisztáznunk. Tehát egy picit azt a gondolatot szeretném to vábbvinni, amit Czerván György is mondott: éppen az a bajunk, kedves Kis Zoltán képviselőtársam, hogy ilyen típusú kérdésekkel foglalkozik a parlament, miközben alapkérdéseket nem tárgyaltunk végig (Dr. Kis Zoltán: Ezt mondom!) ; miközben a vidékfejlesztési terv azért áll (Gőgös Zoltán: Nem áll, képviselő úr! Brüsszelben...) , mert nem tárgyaltuk végig ezeket a kérdéseket. Ne azzal töltsük az időt, ami technikai kérdés, mert az nem a parlament ügye! A parlamentnek az a dolga, hogy alapkérdéseket tisztázzon, h ogy konszenzusra jussunk, egy nemzeti stratégiát dolgozzunk ki arra, hogy mit is tervezünk a magyar agráriummal és a vidékkel. Ebben az összefüggésben furcsálljuk ezt a tárgyalási módot és az előterjesztést, három olyan agrárkérdés, részletkérdés idehozata lát, miközben súlyos kérdések kívül vannak a Házon, és nem tudjuk elérni - nem is értem, hogy miért nem tudjuk elérni , hogy a kormány terjessze ide azokat a terveit, amik erre vonatkoznak. (Gőgös Zoltán: Nem támogatjátok, azért! Akkor minek?) De ha nem t árgyalunk, államtitkár úr, akkor hogyan fogjuk kialakítani azt a konszenzust, amire szükségünk van? (Gőgös Zoltán: A szakma eldöntötte azt már!) Nem tudunk hozzájutni az európai forrásokhoz. Amire az államtitkár úr azt mondja, hogy a szakma eldöntötte - ig en, a szakma egy csoportja eldöntötte, kedves államtitkár úr, amelyet ön képvisel. De a miniszter úr azt mondta, hogy négy csoport létezik ám! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Valamiféle konszenzusra és megegyezésre kellene jutni ezek között a csoportok között, államtitkár úr. Ha erre képtelenek, akkor nagyon nagy bajban lesz a magyar agrárium és a vidék. Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, Ángyán képviselő úr. Két percre megadom a szót Bagi Béla képvise lő úrnak, Fidesz. BAGI BÉLA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon örülök, hogy Herbály Imre úr éppen belépett a terembe, mert én azt hiszem, nem összegezve, de szeretném leszögezni, hogy az ellenzék egyetért azzal, és már