Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 12 (55. szám) - Halász János (Fidesz) - az oktatási és kulturális miniszterhez - „Az igazi botrány az, hogy a nemzetközi felmérések szerint a mai negyvenévesek mintegy 75 százalékának rossz az írottszöveg-értése, de a Gyurcsány-kormány nem tesz semmit ez ellen” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
964 A másik pedig, hogy gondolom, azt ön is tudja, hogy az Európai Unió elő is írja azt, hogy a nemzeti fejlesztési tervek, így az NFT II. is a nyilvánosság előtt valósuljon meg, annak minden folyamata a nyilvánosság előtt valósuljon meg. Azt java slom, hogy továbbra is, a következő időszakban is, amikor közpénzt költenek el kommunikációra ekkora nagyságrendben, akkor mindig vegyék figyelembe azt, hogy tényszerűen, hitelesen és a valós folyamatoknak megfelelően kerüljön ennek a megvalósítására sor. Úgy is, hogy ne csak a projektek, hanem az arcok is hitelesek legyenek. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Viszontválaszra megadom a szót Gál J. Zoltán államtitkár úrnak. GÁL J. ZOLTÁN , a Miniszterelnöki Hivat al államtitkára : Képviselő úr, kommunikációelméleti vitákban szívesen állok rendelkezésre. Azt gondolom, nem tartozik ebbe a tudományos megalapozottságú vitakörbe az, hogy a Fidesz számára kizárólag azok az arcok hitelesek, amelyek az ő üzeneteiket hiteles ítik. Választhattunk volna többféle módszert is. Választhattunk volna, mondjuk, egy spanyol fúróreklám hirdetéséből kivágott kisfiút, aki mögé odaírjuk, hogy „A jövő elkezdődött”. Választhattunk volna statisztákat is, akikkel eljátszatjuk, hogy ez az orszá g milyen nehéz helyzetben van. Ehelyett mi olyan projektgazdákat kértünk fel, akik ezt vállalták, akik nevéhez sikeres projektek, sikeres fejlesztési tervek kötődnek. Ezt fogjuk folytatni a jövőben is, és bízom abban, hogy ilyen kommunikációelméleti viták helyett a fideszes képviselők is belátják, hogy a következő évek sikere azon múlik, hogy sok és sikeres pályázat legyen az Új Magyarország fejlesztési tervben, ehhez pedig kommunikálni kell. Biztosíthatom önt, ezt fogjuk tenni. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Tisztelt Képviselőtársaim! Az azonnali kérdések végére értünk. Mielőtt áttérnénk a kérdésekre, jegyzői bejelentésre kerül sor. Megadom a szót Béki Gabriella jegyző asszonynak. BÉKI GABRIELLA jegyző : Tisztelt Országgyűlé s! Bejelentem, hogy a gazdasági bizottság a főemelet 3738as számú teremben határozathozatal előkészítése érdekében most ülést tart. Kérem a bizottság tagjait, biztosítsák az ülés határozatképességét. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Tisztelt Országg yűlés! Simon Gábor, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a szociális és munkaügyi miniszternek: „Hogyan lehet piacképes tudáshoz jutni?” címmel. A képviselő urat illeti a szó - de a képviselő urat nem látom a teremben. Halász János (Fidesz) - az oktatási és kulturális miniszterhez - „Az igazi botrány az, hogy a nemzetközi felmérések szerint a mai negyvenévesek mintegy 75 százalékának rossz az írottszövegértése, de a Gyurcsánykormány nem tesz semmit ez ellen” címmel ELNÖK (dr. Világosi Gábor) :