Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. február 12 (47. szám) - Halász János (Fidesz) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - „Újabb előnytelen szerződések!” - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - HALÁSZ JÁNOS (Fidesz):
66 haszonbérleti szerződéseket. Én úgy gondolom, hogy ez a jogviszony továbbra is fennáll, és a feleknek egymás között kell rendezniük az ezzel kapcsolatos problémáikat. Köszönöm szépen a kérdést. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Viszontválaszra megilleti a szó Demendi László képviselőt. DEMENDI LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm az államtitkár úr válaszát. Jómagam is úgy gondolom, hogy az egységes értelmezés a szükséges gazdálkodás biztonságához é s a jogi biztonsághoz hozzájárul, és nyilván az említett miniszteri utasítás segít ennek a helyrepakolásában. Ezen túlmenően az is nyilvánvaló számomra, hogy a szerződés adatainak a változása egyfajta jogbiztonságot követ anélkül, hogy a termőföldhasználat jogi részét nem érinti. A haszonbérleti jog magyarországi szabályozására a közelmúlt években történtek szabályozási változtatások, amelyek véleményem szerint hosszú távon a gazdálkodók és a haszonbérlők gazdálkodását hivatottak segíteni. Ennek a felmerült kérdésnek a kapcsán hadd hozzam szóba, hogy miután Magyarország az Európai Unióhoz csatlakozott, ennek a témakörnek a szabályozása gyakorlatilag tagállami hatáskörbe tartozik, úgyhogy vannak még itt feladatok. Köszönöm szépen, a válaszát elfogadom. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Viszontválaszra megadom a szót Gőgös Zoltán államtitkár úrnak. GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, képviselő úr. Én is úgy gondolom, hogy sok feladatunk van még ezen a téren, főleg annak kapcsán, hogy a bérleti jogviszony biztonsága egy nagyon komoly feladat, hiszen a következő időszak fejlesztéseinél nem mindegy, hogy a fejlesztéseket végrehajtani akarók milyen termelőalapokkal rendelkeznek. Ha ez egy bi zonytalan termelőalap, akkor nagyon nehéz bankokat, egyéb finanszírozási csatornákat ebbe az irányba beterelni. Természetesen a legbiztonságosabb a saját tulajdonon való működtetés, de köztudott, hogy Magyarországon ez messze nem így van, tehát alapvetően a bérleti jogviszony a jellemző. (17.30) Ezért nagyon fontos, hogy a bérleti jogviszonyt korrekt és stabil jogszabályok szabályozzák. Azt gondolom, hogy ez is olyan történet - ez persze nem zárja azt ki, ha a felek meg tudnak egyezni, hiszen alapvetően az is jellemző, hogy azok kérik a részaránytulajdonkimérést, akik maguk szeretnék művelni a földet, ugyanebben az esetben egy korrekt megegyezéssel nyilván a két fél között ez a kérdés rendezhető. Köszönöm szépen még egyszer. Halász János (Fidesz) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - „Újabb előnytelen szerződések!” ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Halász János, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek: „Újabb előnyte len szerződések!” címmel. A képviselő urat illeti a szó. HALÁSZ JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Azt szeretném kérdezni öntől, hogy ki jut eszébe önnek Balatonőszödről. Önnek is Gyurcsány Ferenc? Mert ha a m agyar embereket