Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. február 27 (52. szám) - Az egységes élelmiszer-ellenőrzésről szóló törvény előkészítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Harrach Péter): - BAGI BÉLA (Fidesz):
648 képviselőtársam is mondta, mindenhol csak az igen gomb tudjon megvillanni majd a fenti kivetítőtáblán. Köszönöm szépen a figyelmüket. ELNÖK (Harrach Péter) : Mivel már érkezett mód osító javaslat, és részletes vitára a következő ülésen kerül sor, semmi akadálya annak, hogy az ülésnap végéig be lehessen nyújtani újabb módosító javaslatokat. Két percre jelentkezett Gőgös Zoltán államtitkár úr. Öné a szó. GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sok minden felmerült ebben a vitában, és egy dologra, azt hiszem, nem kaptunk választ, és többek között ezért is támogattuk, hogy kerüljön sor erre a vitára, hogy elfogadunk egy akkor még négypárti országgyűlési határozati javaslatot, elkezdjük annak a végrehajtását. Ezt senki nem vitathatja, meg kell nézni, mi van benne, mit csinálunk azóta ebben a témában. Én nem kaptam arra választ, hogy akkor miért nem várjuk már meg, vagy mi ért nem adunk még annyi esélyt ennek a kormánynak, hogy legalább az abban foglaltak szellemében csinálja meg, ami abban le van írva, működtessük, mondjuk, adjunk neki egy évet, fél évet, és ha nem jó, akkor rendben van, akkor szabályozzuk át a rendszert. S emmi nem változott azóta, én azt gondolom. Akkor is voltak élelmiszerfogásaink, azért kezdtük el akkor. Én erre ebben a vitában sem kaptam választ, hogy mi a baj azzal az országgyűlési határozattal, mi a baj annak a végrehajtásával, mi változott, és hogy m iért kell párhuzamosan még egy országgyűlési határozat. Én erre vártam volna választ ebben a vitában, de senkitől sem kaptam - se Pettkó képviselőtársamtól, aki nem volt annak része, mert Karsai Péter írta alá azt a javaslatot , hogy most akkor ne tekints ük azt érvényesnek, vagy mi legyen, valamit azzal is kezdeni kellene, hogy egyáltalán az, amit abban leírtunk, és ahogyan most végezzük ezt a munkát... Még egyszer mondom, meg lehet nézni: pontról pontra megyünk benne. Ugye, ki volt hegyezve logisztikai kö zpontra, egyéb dolgokra az ügy, az egységesítésre, megcsináltuk, kormányhatározat van, bejön márciusban a következő jogszabály, júliusban fel fog állni az a rendszer, amit abban előírtunk. Én azt hittem, hogy erre fény derül, de ebből nem derült erre fény, azonkívül, hogy van egy téma, amit nyilván különböző politikai indíttatásból elő lehet venni, és akkor lehet róla beszélni. Én ezért mondtam, amikor előkerült a kérdés, hogy mi legyen ezzel a határozati javaslattal, beszéljük meg, hátha megkapjuk erre a v álaszt. Nem kaptuk meg erre a választ. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Bagi Béla képviselő úré a szó, Fidesz. BAGI BÉLA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr kérdésére megpróbálva válaszolni, han gsúlyozom, hogy én sem vettem részt ebben, de gyanítom, hogy az indítványtevőket az motiválta ebbe az irányba, hogy csökkenő létszámmal, csökkenő költségvetéssel szándékozik a kormány azokat a feladatokat meghatározni, amelyeket egy évvel ezelőtt vagy nem tudom, mikor határozott el. Ehhez nem kell túl sokat várni, hogy tudhassuk, hogy ez nem fog menni. És sajnálatos módon vannak rá példák is. Kis Péter kollégám, képviselőtársam, azt hiszem, félreértette a szavainkat meg a szándékunkat is. Mi nem a hatóság t ekintélyét akarjuk csorbítani vagy a munkájukat megkérdőjelezni, ellenkezőleg, mi erősíteni szeretnénk, mi szeretnénk rábírni a kormányzatot, hogy több pénzt, nagyobb létszámot és más szervezeti formát is meggyőződésünk szerint biztosítson a munkájuk elvég zéséhez. Tehát mi partner szeretnénk lenni - és szándékaink szerint azok is leszünk - egy hatékony ellenőrzési rendszer kialakításához. Köszönöm szépen.