Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. február 27 (52. szám) - A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KIS ZOLTÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
569 volt ilyen képviselő, olyan képviselő, aki ilyen támogatásokat kapott. Természetes, hog y a képviselőnek ezekkel el kell számolnia, de még az sem volt nyilvános, mert még a minisztérium azt mondta, hogy bocsi, nem egyértelmű a rendelkezés, hogy most milyen adatok adhatóak ki. Ebben a törvényben, az adatvédelmi biztossa l tessenek egyeztetni, aki támogatást kap, az nyilvános. Aztán, hogy ez most jól lett elköltve vagy nem, szabályosan vagy nem, azon majd később külön vitatkozunk, de itt azért közpénzekről van szó. ’96ban, amikor voltak bizonyos traktoros mozgások az orsz ágban február környékén, akkor mi azt megcsináltuk - mert ők is arra hivatkoztak, hogy nem kaptak kellő támogatást , például az én választókörzetemben ki lett gyűjtve, hogy abban a félévben 370 millió forint támogatást kaptak az egyéni és őstermelők, és e z több volt, mint a társas vállalkozások adott térségbeni támogatása. Meg kell nézni, és akkor lehet vitatkozni arról, hogy sok vagy kevés, vagy ki kapta meg. De ez legyen nyilvános, és legyen egyértelműen átlátható, főleg, amikor az SPSrendszer lesz. (11 .30) Gondoljunk arra, hogy most az a gazdálkodó - itt könnyen vesszük ám ezeket a dolgokat, illetve nem vesszük könnyen, csak nem érezzük, hogy milyen problémát okozhat, amikor azt mondja, hogy megszokta, hogy az egyszerűsített kifizetésben a területalapút kapja, de amikor majd ennek az üzemnek a farmtípusú támogatáshoz kell adatot szolgáltatnia, és gyakorlatilag ott a gazdálkodástól függ a támogatás, nem csupán a föld nagyságától, az a gazdáknak is egy szemléletváltási kényszert fog jelenteni, és nagyon jó , hogy ebben az eljárási törvényben ez már elindul. Tehát most már ők is abba az irányba haladnak, megfelelő szakmai tanácsadás mellett. Itt azért hangsúlyoznám, hogy ennél a törvénynél is a hatálybalépésnél, mint ahogy a közigazgatási eljárási törvénynél is, ha nem adjuk meg a segítséget nemcsak a falugazdászoknak, hanem maguknak a hivataloknak, még az önkormányzatok irányába is, hogy el tudják igazítani azokat, akikről ez szól, akkor az bizonyos gubancokat okozhat. Ez a törvény is elindul az elektronikus ügyintézés irányába. Tehát abban a fejlesztési koncepcióban is gondolkodni kell, bármennyire is nehéz, itt egykét képviselő mondja, hogy ő már annak is örül, ha be tudja kapcsolni a számítógépet. Ez nem öröm. (Derültség.) Én sem örülnék neki, ha én ott ta rtanék. Gondoljunk a gazdára, a gazdának meg bizony be kell kapcsolni, mert ha el akarja érni ezeket a támogatásokat, ott kell lenni, tehát ehhez a segítséget adni kell. Még egy nagyon fontos és ez egy jogi garanciális dolog - volt rá utalás mind a két fél részéről, de istenigazából nem kellő hangsúllyal , a teljes körű jogorvoslati rendszer, kedves jó képviselő urak, hölgyek. Hány vita volt, hány vita, hogy amikor szegény bepályázik, a normatívnál lehetett mondani, hogy tesókám, megvolt a föld, nem volt m eg a föld, itt valami objektív dolog van. De amikor pályázunk, és azt mondják Kovács Péternek, hogy neked, komám járna, de nem jut, mert épp a sor végén vagy, nem volt kellő jó protektorod, nem mászkáltál lobbista után, itt tartasz. Mert ugye, a lobbitörvé ny még azt is megengedi kellően el nem ítélhető módon, hogy egyedi közigazgatási eljárásban is lehessen lobbizni, amivel én abszolút nem értek egyet, de a jelenleg hatályos törvényben ott van. No, most az a jóember hova mehetett? Hogy már bocsánatot kérek, azért az én pályázatom sem volt kutya, és aztán a mellettem lévő vagy a harmadik meg kapott. Sehova nem mehetett. Most legalább megvan az a jogorvoslati rendszer, ami teljes közigazgatási eljárási harmóniával odáig jut el, hogy ad absurdum bíróságig mehet az ügy. És ez helyes, nagyon helyes. Ez egy óriási előrelépés, és erről nem nagyon szóltak, kedves barátaim, hogy azért ebben a törvényben olyan garanciális elemek is vannak, ami az ellenzék helyében megfordítaná a fejemben a gondolkodást, hogy merev elut asítást teszeke ezzel a törvénnyel szemben, vagy kérem az agrárstratégia újragondolását, idehozását, rendben van, de ezt az eljárási törvényt én ajánlanám az ellenzéknek is, hogy szavazza meg. Mert nehogy az legyen arra való hivatkozással, hogy van egy el járási törvény, beindulnak a gazdák, és ne adj’ úristen, egy következő kampányban azt lehessen mondani, hogy ez meg az ellenzéknek nem tetszett. Tehát az ellenzék - most forgatom ki a szavakat, most nagyon gonosz