Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 14 (83. szám) - „Egyéves az őszödi beszéd” című politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - DR. NAVRACSICS TIBOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
4339 ha az államháztartás egyensúlyban van, de sajnos nincs. Gyorsan helyre kell állítani az államháztartás külső és belső egyensúlyát, az átlagjövedelmek kétkét és fél éven keresztül nem növekednek. A kevesebb minisztérium sokkal kevesebb igazgatási lét számot jelent, cirka 2025 százalékkal kevesebbet. Gyökeres változások lesznek az egészségügyben.” - nem folytatom, elmondta a miniszterelnök úr. “Intenzív és kemény munka, nagy munka fog következni, és ezzel együtt rohamosan csökken majd a népszerűségünk” . Mi mindannyian megértettük ott, Őszödön, hogy Gyurcsány Ferenc kíméletlen szavai minket akartak felrázni, minket akartak meggyőzni, már akit kellett, az alapvető változások, a reformok szükségességéről és elkerülhetetlenségéről. A Magyar Szocialista Párt őszödi frakcióülésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök politikustól szokatlan beszédet mondott, a végletekig őszinte volt hozzánk, megmutatta mindazt a belső vívódást, amely Magyarország sorsáért őbenne dúl, megosztotta velünk az országért érzett nyomasztó felelősség minden lelki súlyát. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Jaj!) Gyurcsány Ferenc Őszödön nem egy szokásos politikai beszédet mondott, hanem egy államférfihez méltót. Meggyőződésem, hogy az emberek, a választópolgárok végiggondolták már sokszor ezt a beszédet. (15.20) Hangsúlyozom, nem a céltudatos összefüggéseiből és a szövegkörnyezetből kiragadott részleteket, hanem az egészet, és megértik annak valós politikai és erkölcsi üzenetét. Rá fognak döbbenni, hogy a jobboldali ellenzék milyen öncélú és az o rszág valós érdekei ellen való kampányt folytatott és folytat ma is Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde kapcsán. Meggyőződésem, hogy a választópolgárok megértik, hogy miért ezt a beszédet mondta el a miniszterelnök és miért nem a tükörképét; nem a túlélésre, a hatalom megszerzésére koncentráló (Derültség és közbekiáltások a Fidesz soraiból: Á, dehogy! - A kis szende!) , hétköznapi, rövidlátó és gyáva politikusi beszédet - akkor meg fogják érteni, hogy miért lett ő Magyarország miniszterelnöke. Mindazoknak, akik fordulatot, sikert és fellendülést akarnak Magyarország és az ország lakosai számára, el kell ismerniük, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök történelmi, jövőbe mutató vízióval (Derültség és közbeszólások a Fidesz soraiban: Vízió!) és egy új demokratikus é s prosperáló Magyarország megteremtése iránti mély elkötelezettséggel, emberi, erkölcsi és politikusi felelősséggel rendelkezik. (Font Sándor: Nyelvbotlás volt.) Ez az őszödi beszéd valódi üzenete és nem az, amit a jobboldali hecckampány egy éven keresztül belemagyarázott. Mi, magyar szocialisták, vállaljuk és támogatjuk Gyurcsány Ferencet, az MSZP elnökét, a köztársaság miniszterelnökét. (Taps, derültség és közbekiáltások a Fidesz soraiból: Gratulálunk! Bravó! - Taps az MSZP soraiban.) József Attilával kez dtem, azzal fejezem be, képviselőtársaim: “s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés!” Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Szobrot neki! - Ellenzéki képviselők folyamatosan térnek v issza az ülésterembe.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Navracsics Tibornak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr. Parancsoljon! DR. NAVRACSICS TIBOR , a Fidesz képviselőcsoportja rész éről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy év telt el Őszöd óta, és ahogy látom, ez alatt az egy év alatt a szocialista frakció tagjai nem töltötték hiábavalóan az idejüket, mindegyikőjük írt egy őszödi beszédet, sajá t maguk (Derültség az ellenzék soraiban.) , hogy ők hogy mondták volna el, ha Gyurcsány Ferenc lettek volna. Csakhogy az a helyzet, hogy még Gyurcsány Ferenc is abba a helyzetbe került, hogy egy év után írt egy beszédet, hogy ő hogy mondta volna el, ha a ma i Gyurcsány Ferenc lett volna egy évvel ezelőtt. Csakhogy, miniszterelnök úr, nem ez a beszéd hangzott el Őszödön. Hogy őszinte legyek, és ezt ön is tudja, ön nem akarta, hogy ez a beszéd