Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 14 (83. szám) - A két politikai vita időkeretének ismertetése: - „A második Gyurcsány-kormány első éve” című politikai vita - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - SOLTÉSZ MIKLÓS, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
4272 ápolószemélyzet elhagyja a pályát; akkor ennek következtében vagy külföldön jelennek meg, vagy pedig teljesen más területen dolgoznak, hiába volt a beléjük befektetett szakma, hiába szedtek ők fel hatalmas nagy szakmai tudást, hiába kapták meg azt a tapas ztalatot, amit 1015, sokszor 20 év alatt szereztek ezen a területen. A volumenkorlátot is bevezették és szűkítették, ezáltal a műtétek tolódnak el. Ennek a későbbi költsége, kihatása mekkora lesz, semmi választ nem kapunk erre. Mindez miért van? Önök tava ly a konvergenciaprogram keretében beszéltek az egészségügy finanszírozásáról, és itt jelezték, hogy három év alatt körülbelül 250270 milliárd forintot fognak kivonni az egészségügy területéről. Ennek a következménye az - és az is lesz , hogy több tucat kórház megy csődbe, több tucat kórház nem tudja ellátni a feladatát, és az egészségi állapota - mint amiről beszélt Kóka János - a nemzetnek nemhogy olyan szinten lesz, mint amilyen most jelenleg, hanem sokkal rosszabb szintet fog elérni, még lejjebb fog s üllyedni. A gyógyszerkasszáról önök nagy örömmel és nagyon szívesen beszélnek, hogy milyen mértékben csökkentették most április óta 1700 gyógyszer árát. Csak egy dolgot felejtenek el: egy év alatt a KSH statisztikai mérése alapján a gyógyszeráremelkedés 1 7,5 százalékos volt. Tegyék önök ezt is hozzá! Tegyék önök azt is hozzá, hogy bevezették közben a dobozdíjat, amit persze tagadott a miniszterelnök úr. Tegyék azt is hozzá, hogy a közgyógyellátás támogatási rendszerét megszigorították oly mértékben, hogy h áziorvos, kezelőorvos csak hatezer forintnyi összegben írhat fel, másik hatezer forintnyit pedig szakorvos, aki egyébként sokszor nem is ismeri azt a beteget, akinek fel kéne írni azt a gyógyszert. De nézzük meg, hogy mit tettek a szociálpolitika, illetve a nyugdíjasok területén! Megértem egyébként, és nagyon ügyes és taktikus megoldásnak tartom azt, amit Kiss Péter miniszter úr tett, hogy igazából az ő területén túlzottan jelentős változások láthatóan nem történtek, csak minden egyes más változtatás kihat a szociálpolitikára is. Így el kell ismernem, hogy talán ebben az anyagban, nemcsak az anyagban, hanem az elmúlt időszakban talán az egyik leghelyesebb kormányzati lépés volt: a nyugdíjkorhatár emelése nélkül emelkedik a nyugdíjba vonulás tényleges korcent ruma. Ez elfogadható és helyes lépés volt, de mit tettek még emellett, amit egyébként nem emelnek ki sem ebben az anyagban, sem a kormányzati politikában nem beszélnek róla? A Ratkókorszak gyermekei lényegesen rosszabb kondíciókkal, azaz alacsonyabb szint en mennek el nyugdíjba. Számítások szerint 810 százalékkal lesz kevesebb a nyugdíjuk a megállapítás szerint, mint a most nyugdíjba menő, a 2007ben még nyugdíjba menő társaiknak. Ennek következményei kiszámíthatatlanok, és ugyanígy azt kell mondanom, hogy a Ratkókorszak gyermekei azok, akik a '90es években sokkal nagyobb mértékben kerültek az utcára, aminek következtében a nyugdíjuk megállapítása még alacsonyabb lesz, hisz jóval kevesebb szolgálati időt tudnak elszámolni, vagy ha el is tudnak számolni, n em lesz olyan magas az a beszámítható munkabér, amit ők szeretnének. Tehát többszörösen is sújtják ezt a korosztályt. Gyurcsány Ferenc hétfőn - megjegyzem - itt a parlamentben össze akarta hasonlítani az átlagnyugdíjakat Szlovákiával, illetve Magyarországo n belül. Gyurcsány Ferenc 80 ezer forintról beszélt. Szeretném jelezni, hogy ma Magyarországon a január 1jei emelés után 69 800 forint, azaz 70 ezer forint az átlagnyugdíj. Lehet, hogy neki az a 10 ezer forint bagatell, de az emberek többségének, ezreinek ez igenis sokat jelent. Beszélni kell itt a 385 ezer ma még korhatár alatti rokkantnyugdíjasról is. Nagyon helyes, hogy meg akarják tisztítani önök ezt a területet, rendbe akarják tenni ezt a területet, ezt minden vitában és tévéműsorban elmondtuk, de hog yan akarnak önök 385 ezer embernek úgy munkát adni az elkövetkezendő három évben, hogy jelenleg a munkanélküliség 7,5 százalék; hogy jelenleg más fiatal emberek sem és munkára alkalmas emberek sem tudnak munkát találni, és azok az emberek, akik 51015 éve kiestek a munkából, hogyan fognak visszakapcsolódni, visszakerülni a munka világába. A nyugdíjtörvényben persze azért elrejtettek még egykét apróságot, így például a nyugdíjas munkavállalók összevontan adóznak most már a nyugdíjukkal, illetve a