Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 12 (82. szám) - A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - KISS FERENC (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - ÉKES JÓZSEF (Fidesz):
4240 fogalmazzunk úgy - lehetővé teszi, hogy bizonyos százalékos arányban igénybe tudja venni más utakra is. (11.10) Mert azért egy fiatalnak a természetbe is járnia kell, kirándulnia is kell, könyvtárba is kell menni, tehát szeretném ezt úgy mondani, hogy ne a szociális helyzete gátolja meg adott esetben egy másoddiploma megszerzését vagy egy továbbtanulási szándékot, hanem valóban tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy minél képzettebbé váljanak a magya r fiatalok, hiszen a tudásba vetett tőke tulajdonképpen többszörösen meghozza magát, ha a magyar fiatalokat nem gátolja az - fogalmazzunk így - a továbbtanulási vagy tanulási lehetőségben, hogy megvonunk árkedvezményeket, és azáltal tulajdonképpen, lehet, hogy a szociális helyzete miatt nem lesz képes, a család nem tudja finanszírozni. Tehát ez egy olyan lépés, amit én is úgy értékelek, hogy maximálisan támogatni kell, és nem szabad megvonni. Tehát olyan mértékben nem szabad megvonni, mint ahogy magában a t ervezetben volt, hogy 56 milliárdot vonunk ki csak a hallgatói kedvezményi rendszerből, mert itt elsődlegesen arra ment volna ki a játék, hogy a hallgatói kedvezményi rendszerből vettünk volna ki 56 milliárdot. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, kép viselő úr. Kétperces felszólalásra következik Kiss Ferenc, az MSZP képviselője. Parancsoljon! KISS FERENC (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném egy technikai kérdésre is felhívni a figyelmet. Az egyik: a fogyasztói árkiegészítés táblázatai 500 kilom éter távolságra határozzák meg a támogatást, míg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium díjtáblázata általában 200250 kilométerre. Tehát ezt összhangba kell hozni. A másik: beszélünk a 120 milliárdos, költségvetésben szereplő fogyasztói árkiegészítésről. Úgy gondolom, hogy ebben az összegben jelentős, mégis létszámában nagyon sok az a 65 év feletti nyugdíjas, aki után az árkiegészítést a szolgáltatók megigénylik. Ez mintegy 1520 milliárd forintot tesz ki. Nem is ezzel van a probléma, hanem azzal, hogy ez t hogyan tudjuk kontrollálni. Ennek kellene a feltételeit megteremteni, hogy ez a fogyasztói árkiegészítés az ingyenes utazások után valamilyen módon ellenőrizhető legyen, és úgy gondolom, hogy ez közös érdek, kormányzati érdek és a szolgáltatók érdeke is, és erre ki kell találni a hátralévő időszakban egy olyat, amellyel az utazások gyakoriságát és távolságát az ingyenes utazásoknál is tudjuk kontrollálni. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Ékes József, a Fidesz képvisel ője két percben kért szót. Parancsoljon! ÉKES JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársam most mondott egy nagyon érdekes dolgot, hiszen az összes Volántársaság, mert általában Volántársaságok biztosítják a helyi közlekedési rendszereket is, és tényleg olyan mértékű volt az elmúlt időszakban a dologi kiadások növekedése, az üzemanyagra és egyéb technikai dolgokra is gondolva, hogy egyre nagyobb igény jelentkezik az önkormányzatok irányába, hogy még nagyobb támogatást adjanak az önkormányzatok. It t pontosan a mérőszám miatt vannak kétségek, és maga a rendszer nem úgy épült fel, hogy tökéletesen lehessen mérni, hogy valóban mennyien veszik igénybe, akár a nyugdíjastársadalom részéről, akár a fogyatékkal élők vagy akár a hallgatók részéről, tehát ni ncs meg az a mérőszám, az az ellenőrzési mechanizmus, ami alapján pontosan lehetne tudni azt, hogy valóban az a 20 milliárd vagy az a 120 milliárd annyie. Itt nincs meg a megfelelő egyezség sem kormányzati szinten, sem önkormányzati szinten, sem pedig a t ársaságok szintjén, mert vannak számok, vannak