Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 11 (81. szám) - Az állami vagyonról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BÁNKI ERIK (Fidesz):
4162 megtartása, hiszen Orosz Sándor képviselőtársam indítványában leírásra került az, hogy a Balatoni Halászati Zrt. b ár működő tőke bevonására igényt tart, ennek ellenére stratégiai szerepe van a Balaton horgászturizmusában, a jelenlegi halászati rendszer ellenőrzésében és az ottani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) tiszta körülmények fenn tartásában is. Köszönöm szépen a figyelmet, és kérem képviselőtársaimat, hogy ezeket az indítványokat támogassák. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen Bánki Erik képviselő úr hozzászólását. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Két percre megadom a szót Pósán László képviselő úrnak, Fidesz. DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Az ajánlás 127. pontjában Katona Kálmánnak van egy módosító javaslata, ami, azt gondolom, nagyon is megfontolandó. Egész egyszerűen azt javasolja, hogy az állami kinc stári vagyont képező vízközművagyon, valamint az állam gazdálkodói vagyonát képező regionális vízközművek tulajdonviszonyai csak azután legyenek megváltoztathatók, hogy előtte a vízközműszolgáltatás törvényi szabályozása elkészülne. Tisztelt Képviselőtárs aim! Ez azért fontos, mert öt ilyen regionális vízközmű van ma az országban. Gyakorlatilag az ivóvíztisztítást ezek látják el. Minden egyéb vízmű mint lakosság részére szolgáltató, ezektől szerzi be az ivóvizet. Gyakorlatilag ez az a fajta vagyontárgy, ami ről nyugodtan el lehet mondani, hogy egy állam életében stratégiai fontossággal bír. Azt gondolom, hogy ezek magánbefektetők kezére, különösen esetleg külföldi befektetők kezére való átjátszása nem szerencsés dolog. Az energetikai piactól kezdve sokféle ne gatív példát fel lehetne hozni. Azt hiszem, nem lenne szabad ezt megtenni, ráadásul az ivóvízellátás valóban a lakosság alapvető szükségletei szempontjából is olyan természetű jog és egyben felelősség is, amivel nem lehet packázni. Először szabályozni kell ene törvényben, hogy ezek a vízi közművek milyen szabályozás alapján kötelesek ellátni a feladatukat, és csak azt követően szabad - azt hiszem, ez logikailag is így ésszerű - a tulajdonviszonyok szempontjából bármilyen módosításon egyáltalán eltöprengeni. Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Pósán képviselő úr. Két percre megadom a szót Bánki Erik képviselő úrnak, Fidesz. BÁNKI ERIK (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csatlakoznék Pósán László képviselőtársam véleményéhez. Van egy másik módosító javaslat is, amely 149. ajánlási sorszámon Varga Mihály képviselőtársunk módosító javaslata, amelyben szintén felsorolásra kerülnek azok a regionális vízművállalatok, amelyek többségi állami tulajdonban történő megtartá sát irányozza elő a képviselő úr. Ha képviselőtársaim nézik az önkormányzatok döntéseit, az önkormányzatok vezetőinek szándékait, akkor jól látható, hogy valamennyi önkormányzat, amely stratégiai módon gondolkodik, és nem rövid távú politikai érdekeket, ha nem az önkormányzat által irányított települések hosszú távú érdekeit veszik figyelembe, ott mindenhol a már részben privatizálásra került víziközművállalatokban vagy vízszolgáltató társaságokban az önkormányzatok igyekeznek visszavásárolni a saját tulajd onrészüket. Pontosan azért, mert ezáltal az önkormányzatok számára hosszú távú, biztos bevételi forrásra tesznek szert. A regionális vízművállalatoknak értelemszerűen sokkal több településen van ellátási és szolgáltatási kötelezettségü k, sokkal nagyobb és tőkeerősebb cégekről van szó. Azt gondolom, hogy ezek a vállalatok mindenképpen megtartandók hosszú távon állami tulajdonban. A képviselő úr már