Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 11 (81. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról
4067 neurológia kérdésével együtt úgy néz ki, hogy most a 7,5 milliárdos pályázat kihirdetésével együtt megnyugtatóan rendeződni fog. Az Országos Idegsebészeti Tudományos Intéze tbe fog átmenni - Nagy Zoltán professzor úrral egyeztetetten - az ideggyógyászat és a strokeközpont, méghozzá egy olyan állapotba, ahol egy körülbelül 1 milliárd forint értékű beruházás keretében egy új tudományos intézmény fog létrejönni, amelyben végre egymás mellett lesznek olyan rokonszakmák, amelyek a tudomány és a mindennapi működés szempontjából is együtt kell hogy legyenek. Azt gondolom tehát, hogy az OPNI részéről, az önök oldaláról biztosan sok minden másképp látszik, de ez az egy rész, amit most a képviselő úr kiemelt, bizonyosan és tisztán szakmailag is és mindenféle szempontból megalapozottan rendeződni fog. Ezt én garantálom. A jelenlegi stádiumban már a 7,5 milliárdos pályázat kihirdetésével a fedezete megteremtődött, elindul a közbeszerzési pályázat, és csak akkor fognak átkerülni a betegek oda, amikor a megfelelő feltételrendszer kialakításra kerül, méghozzá nemcsak tudományos és egyéb szempontból, hanem egy komoly szakmai előrelépés fog történni: végre Magyarországon is létrejön egy olyan t udományos műhely, ahol ez a két fontos szakma egymás mellett fog dolgozni. Kérem válaszom elfogadását. ELNÖK (Harrach Péter) : A képviselő úr viszontválasza következik. DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Ú r! Nem tagadom, Nagy Zoltán professzor úrtól kértem és kaptam felvilágosítást azokra vonatkozóan, hogy mik a problémái. Ő tíz kérdésben írta le ezeket. Én igyekeztem a kérdésbe összesűríteni a problémákat. A problémák egytől egyig, mondom, Nagy Zoltán prof esszor úr által felvetettek. Kérdésem a következő. Az a bizonyos ágyszám, amit említettünk - Nagy professzor úr írta , 90ből 62 lett. Mi van a maradék 28cal? Nagy professzor úr írta azt is, hogy a rehabilitáció, amely megoldott volt azon a helyen, a 30 rehabilitációs ágy elkerült Visegrádra. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Akkor mi történt a rendszerrel? Kinek jó ez így? Mikor állítjuk vissza azt, amikor kompletten ellátjuk a beteget? Köszönöm. Várom válaszát. (Taps az e llenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Az államtitkár úré a szó. DR. KOVÁCS ATTILA egészségügyi minisztériumi államtitkár : Ezen dolgozunk. Az előbb is mondtam, hogy folyamatosan egyeztetek én is a professzor úrral. Az ágyszámcsökkentéssel kap csolatban azt is figyelembe kell venni, hogy a struktúraátalakításnak az is fontos része lenne, hogy szemléletváltozás is bekövetkezzék, tehát komolyabb járóbetegkapacitási funkciót szeretnénk odaintegrálni. A rehabilitációs ágyak kérdésével kapcsolatban pedig mindenképpen azon dolgozunk, hogy a közvetlen közelbe kerüljön ismételten számottevő rehabilitációs lehetőség. Ezzel kapcsolatban már több alternatíván dolgozunk. Azt gondolom, hogy néhány héten belül ez legalábbis szervezettség szintjén tökéletesen meg lesz oldva. A beruházás végeztével pedig azt gondolom, hogy meghívhatom a képviselő urat ennek a szép új intézménynek az avatására, ahol talán esetleg kivételesen együtt örülhetünk. Köszönöm szépen. Bejelentés helyette s válaszadó személyének elutasításáról