Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 11 (81. szám) - Varga József (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - “Ki védi meg a betegek érdekeit az ingatlanspekulációval szemben?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter:
4054 Vojnik Mária: Ó, nem!) Azért kell felszámolni a pszichiátria nemzeti intézményét, mert túlságosan értékes ingatlanban működik, és mert megtetszett egy ingatlangyűjtő milliárdosnak. Nevetséges! Az ön főnöke, Gyurcsány Ferenc a Lipót felszámolását véletlenül most is egy gyakorlott üzlettársára bízta, ugyanis Tasnádi Zoltán 2006 decemberéig a Perfekt Gazdasági Tanácsadó Zrt. egyik igazgatóságát vezette, és úgy tudom, hogy a mai napig is valamilyen köze van ehhez a céghez. Miniszter Asszony! A Lipót megszüntetése sérti a betegek jogait, veszélyezteti az emberek alkotmányos jogát a legmagasabb szintű egészségügyi ellátáshoz. A 40 hektáros park és műemlék épület áron aluli eladása károsítja az államot, vagyis mindny ájunkat. Éppen ezért kérdezem, miniszter asszony, hajlandóe megvédeni a betegek és a világhírű magyar szakemberek érdekeit az ingatlanspekulációval szemben. Hajlandóe leállítani a Lipót megszüntetését és átszervezését mindaddig, amíg a magas szakmai szín vonalú munka végleges koncepcióját nem dolgozzák ki? Mit tesz azért, hogy ne sérüljenek az egészségügy átalakítása kapcsán az emberi és az alkotmányos alapjogok Magyarországon? Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A k érdésre Horváth Ágnes miniszter asszony válaszol. DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is a kabinetfőnök asszony nevében köszönöm szépen a bókot, maga a legkedve sebb képviselő úr. Köszönöm. (Moraj a Fidesz soraiban. - Egy hang ugyanonnan: Jaj!) Ugyanakkor sajnos azt is el kell hogy mondjam, értetlenül állok a képviselő úr kérdéseivel szemben. Tehát a bókon kívül semmi más nem stimmelt a maiban. Nagyon helyesen bes zélt arról, hogy az OPNI bezárását a helyi regionális egészségügyi tanács javasolta. Igen, ez igaz. Megjegyzem, hogy magának az épületnek a bezárását szakmai szervezetek nem kifogásolták, hiszen minden hozzáértő számára világos, hogy maga az épület alkalma tlan a gazdaságos gyógyászati tevékenységre, szakmai körökben sosem volt igazán vita. Az OPNI ingatlanja nagyon értékes - ez pedig ténykérdés. Kezelhetetlenül nagy a belmagassága - ez is ténykérdés. Mi ebben az önök számára megdöbbentő? A miniszteri biztos személyét is körülbelül ugyanúgy támadja, mintha Tasnádi úr nem állt volna (Babák Mihály: Kótyavetye!) többször is mind az egészségügyi, mind az emberi jogi bizottság rendelkezésére, és nem válaszolt volna minden egyes, a személyével kapcsolatos kérdésére . Amit ön most tesz, az sajnos nem több olcsó piszkálódásnál. A lényeges kérdés azonban, hogy a képviselő úr milyen alapon emleget ingatlanspekulációt. Az ingatlanspekulációnak az én véleményem szerint van több, viszonylag jól felismerhető jellemzője. Több ek között kell hozzá egy darab vevő; az a vevő, aki indokolatlanul jól jár, hiszen azért ingatlanspekulál. Tisztelettel kérem a képviselő urat, hogy ha tud ilyen vevőt, akkor azonnal forduljon a nyilvánossághoz és az illetékes hatóságokhoz. Aztán, ha pedig nem tud ilyet, akkor fejezze be a rágalmazást. A másik fontos jellemzője az ingatlanspekulációnak, hogy az ügylet titokban, a nyilvánosság elől elzártan zajlik. Tehát ha a képviselő úr úgy vélelmezi, illetve úgy tudja, hogy zajlik titokban a nyilvánosságt ól elzártan egy ingatlanspekuláció a titkos vevővel, akiről ezek szerint a képviselő úr tud, akkor ismét tisztelettel kérem, hogy forduljon a nyilvánossághoz a konkrét üggyel, illetve a hatóságokhoz. Sőt, kell még egy harmadik is az ingatlanspekulációhoz, hogy az értékesítés során nem érvényesülhetnek a szabályozott eljárási módok, tehát zugban kell történnie az értékesítésnek. Például nem lehet vásárlók közötti verseny. Ismételten csak azt kérem a képviselő úrtól, hogy ha mind a három feltétel együttesen v agy különkülön fennáll, akkor legyen olyan kedves, és akár a nyilvánossághoz, akár a hatóságokhoz, de