Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 11 (81. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - HERÉNYI KÁROLY (MDF):
4031 A képviselő úr különböző szakértők véleményét idézte. Hadd idézzek én is önnek néhány mondatot egy másik szakértőtől, aki egy betegjogi képviselő. Ő a zt mondja el az OPNIról, hogy jelenleg is van olyan osztály, amely egy múlt századi tébolyda képét mutatja. Úgy látom, ez nem tűnt fel a képviselő úrnak, miközben ott látogatott. Folyamatosan romlik a betegek pszichiátriai ellátása, jelenleg a kórházi osz tályok körülbelül 80 százaléka csak gyógyszert ad a betegnek, sem pszichoterápia, sem érdemi szocioterápia nem folyik az intézményekben. Hát, tudja, ez a lelki egészségi program - képviselő úr, javaslom elolvasásra, és ismételten mutatom (Felmutatja.) - er ről is szól. Arról, hogy mitől lesz a pszichiátriai betegek ellátása teljes, ami a kormány számára és az egészségügyi tárca számára kiemelt fontosságú. Nagyon sokszor elmondtuk, hogy ne egyes épületekhez ragaszkodjunk, ne épületekről beszéljünk, hanem az o tt folyó munkáról beszéljünk. Az ott folyó munka a főváros, a Semmelweis Egyetem, illetve Pest megye és az Egészségügyi Minisztérium megállapodásainak köszönhetően maradéktalanul ellátásra kerül a középmagyarországi régióban. Valamennyi olyan érték… (Font Sándor: Megvan már a vevő?) Igen, képviselő úr, megvan a helye, csak tájékoztatnám sokadszor önt is… (Font Sándor: A vevőt kérdeztem az ingatlanra.) Erre még lesz alkalmam válaszolni. Képviselő úr, csak tájékoztatnám önt ismételten, a célunk az, hogy vala mennyi beteget ellássuk, a megállapodások már létrejöttek a különböző funkciók ellátására, sőt a tárca 7,5 milliárd forint értékben írt ki pályázatot. A pályázaton a potenciális átvevő intézmények nemcsak hogy pályáztak, de mint pénteken meghirdettük, már nyertek is. Elindult tehát a fogadó intézmények felújítása, megfelelővé tétele a feladatra, és fel kell hogy világosítsam a képviselő urat, bizony sokkal költséghatékonyabb a fogadó intézmények felújítása, mintha ezt a régi nagy tébolydát kezdenénk el felú jítani. Sokkal jobb színvonalú ellátást tudunk garantálni a betegeknek az új helyen, mint az OPNI ön által meglátogatni elmulasztott osztályai nyújtottak jelenleg. Őszintén javaslom tehát a képviselő úrnak, mielőtt a következő felszólalását megtenné, hogy nézzen körül az intézményben, járja végig. Ne csak azt nézze, amit mutatnak. Tessék bekéredzkedni oda is, amit nem mutatnak meg. Hát, ehhez kívánok én önnek sok szerencsét. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Kösz önöm szépen, miniszter asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Herényi Károly frakcióvezető úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, ugyancsak napirend előtti felszólalásra kért lehetőséget, “Vizsgálóbizottságokról” címmel. Öné a szó, frakcióvezető úr. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Adhattam volna ennek a napirend előttinek azt a címet is, hogy nem akarásnak nyögés vége. S hogy miért adhattam volna, ennek az oka a következő. A Magyar Demokrata Fórum most már tö bb mint egy hónapja, lassan két hónapja egy ügyet fellelt. Ez egy budapesti parkolótársaság ügye, amely több százezer vagy millió ember érdekeit sérti, az önkormányzatok gazdálkodását vizsgálná, hogy vajon a közpénzekkel jól bánnake. Sajnos a vizsgálóbizo ttság azóta sem jött létre, és nem állhatott fel. Történt ez mindannak ellenére, hogy a bizottság felállításához szükséges számú aláírás összegyűlt. Történt ez annak ellenére, hogy a határozati javaslatot, amely a bizottság felállítását kezdeményezi, beadt uk. De az alkotmányügyi bizottság nem tűzte napirendjére, és még nem tárgyalt erről a javaslatról. Az indoklás az volt, hogy házszabályellenes a mi kezdeményezésünk, hiszen az ügyrendi bizottság egy 2001ben elfogadott állásfoglalásával ellentétes. Az ügyr endi bizottság akkor azt mondta, hogy hatályon kívül akarja majd helyezni ezt az állásfoglalást. A következő álláspont már az volt, hogy nem hatályon kívül akarja helyezni, hanem módosítani kívánja azt. Ez tényleg egy érdekes állásfoglalás, az ügyrendi biz ottság állásfoglalása. Ha ezt szó szerint vesszük, akkor bizony nagyon nehéz vizsgálóbizottságot felállítani.