Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 4 (78. szám) - Az állami intézményeknek és szervezeteknek az “Együtt Egymásért, Egy-Másért Alapítvány” működésével kapcsolatos korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit és az “Együtt Egymásért, Egy-Másért Alapítvány” működésének nemzetbiztonsági kocká... - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DEMETER ERVIN (Fidesz):
3736 nem ismeri az előterjesztő az idevonatkozó jogszabályokat. Az pedig, ami az indoklásban szerepel, nevezetesen, hogy az ApróGyurcsány érdekkörhöz - ezt előszeretettel használj ák ellenzéki képviselőtársaim - tartozik vagy tartozott például néhai Nagy Lajos, azt gondolom, hogy ez egyfajta megállapítás. Az természetesen például kimaradt az előterjesztésből, hogy az itt említett Jakubinyi György, aki részese volt ennek az alapítván yi tevékenységnek, kegyelmet kapott, de ezt a kegyelmet a Fideszkormány idején a Fidesz igazságügyminisztere terjesztette elő. Azt gondolom, hogy kell azért módosítani ezen a vizsgálóbizottsági indítványon. Én magam két módosító indítványt nyújtottam be. Az egyik éppen arra vonatozik, hogy pontosítsunk, és bizonyos tényeket határozzunk meg ezekben a kérdésekben, a másik pedig az, hogy képviselőtársaim, ez egy olyan típusú vizsgálat, ahogy Demeter Ervin képviselő úr is említette, nemzetbiztonsági kérdésekk el foglalkozik, éppen ezért kiemelkedő fontosságú, hogy a bizottság tagjai, ha lesz ilyen vizsgálóbizottság, csakis olyan képviselők lehessenek, akik C típusú nemzetbiztonsági vizsgálattal rendelkeznek. Sajnos azt kell mondjam, hogy empirikus tapasztalatom azt mutatja, még ez sem akadálya annak, hogy egyébként a Magyar Köztársaság érdekeit védő államtitkok, szolgálati titkok ne szivárogjanak ki egyes bizottsági ülésekről. Azt gondolom, hogy lesznek még más módosító javaslatok is. A cím maga is eléggé prejud ikáló, de biztos vagyok benne, hogy találunk egy olyan kompromisszumos megoldást, amely alapján mindenki számára nyilvánvalóan kiderül, hogy milyen feladatot végzett ez az alapítvány, és abban is biztos vagyok, hogy akár lesz vizsgálóbizottság, akár nem, m indenképp ennek az eljárásnak, ennek az egész történetnek a végén az ellenzéki képviselőkben, hogy is mondjam, lesz annyi bátorság, hogy fölálljanak, és elnézést kérjenek Szilvásy György kancelláriaminisztertől azért, amiért az elmúlt napokban, hetekben a családját, őt magát meghurcolva próbáltak egy egyébként emberi tragédiát politikai szintre emelni. Képviselőtársaim! A nemzetbiztonsági érdek nagyonnagyon fontos érdek. Nekünk mindannyiunknak, akik ezzel a témával foglalkozunk, védeni kell, de még ez sem lehet indok arra, hogy embereket lejárassunk, akár vizsgálóbizottságban, akár más, az Országgyűlés állandó bizottságában. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, Vadai Ágnes képvi selő asszony. Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem Demeter Ervin képviselő urat, kíváne válaszolni az elhangzottakra. (Demeter Ervin: Igen.) Igen. Öné a szó, Demeter Ervin képviselő úr. D EMETER ERVIN (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak a tényszerűség kedvéért: a Fideszkormánynak nem volt fideszes igazságügyminisztere. A képviselő asszony nem kevesebbet állított itt az éjszakai órá ban ilyen szűk körű társaságban, mint államtitoksértéssel vádolt meg képviselőket államtitkok kiszivárogtatása miatt. Úgy gondolom, hogy ha önnek ilyen ismeretei vannak, akkor meg kell tennie a szükséges lépéseket. Maga az előterjesztés túlmutat a nemzetbi ztonsági bizottság tevékenységén. Azért kezdeményeztünk vizsgálóbizottságot, mert számtalan egyéb kérdéskört is érint, tehát semmi esetre sem beszélhetünk arról, hogy kizárólag a nemzetbiztonsági bizottság ülésén megoldhatók és megvitathatók ezek a kérdése k. Ami pedig a résztvevők, esetleges résztvevők vagy az érintettek szerepét illeti, nem tudom, hogy kinek milyen kerek véleményt kellene mondani már a vizsgálóbizottság megalakulása előtt, de abban biztos vagyok, hogy ha a vizsgálóbizottság elvégzi a munká ját, akkor sor kerülhet minden olyan véleményre, amit a képviselő asszony emlegetett. Tehát annak mérlegelésére, hogy kit milyen