Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 4 (78. szám) - A szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor):
3728 alapján az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnál, hogy munkát vállal, mutassa b e a munkaszerzősét. Ennyi és nem több, de az, hogy a munkáltató ezek után bejelentettee vagy sem, ma még nem ellenőrizhető, ezáltal ne kössük össze ezt a jogosultságot, tehát ezt készséggel el fogjuk talán fogadni. Azt gondolom, hogy abban a nagyon sokak által felvetett kérdésben, hogy mikor tekinthető rehabilitáltnak az illető, vagyis hogy milyen kereseti szintet érjen el, amikor azt mondjuk, hogy rehabilitált, található valamifajta, más törvényekkel is nagyjából szinkront mutató megoldás. Én most nem pre cíz, kodifikált szöveget mondok, hanem egy konstrukciót, amiben szerintem kompromisszumlehetőség van. Ha azt mondanánk, hogy ha elérte a korábbi keresete 80 százalékát, de legalább a minimálbér összegét, ebben az esetben átlépnénk ezt a mostani helyzetből adódó problémát, hogy valakit hét és fél órában alkalmaztak, de teljesen mindegy, hogy mekkora kereseti összeggel, és ha valaki pedig valóságosan részmunkaidős foglalkoztatású volt, és 80 százalékos határ lenne, akkor borzasztóan rosszul járna. Így ha azt mondanánk, hogy 80 százalék, de legalább a minimálbér, akkor ez olyan kompromisszum lehetne, amit még bír is a kassza, és ugyanakkor az általános szabályok szerint is elfogadható konstrukció. Bízom benne, hogy a bizottsági vitákban ilyesfajta konstrukció m ellett lehet kompromisszumot elérni, sőt azt is el tudom képzelni, hogy valamifajta fokozatosság legyen, tehát nem egy éles határ, hanem valami fokozatosságot vigyünk a rendszerbe. Nyilván ebben is lehet keresni kompromisszumpontot. Összességében azt szere tném mondani, hogy én örülök, hogy egy ilyen új rendszer bevezetésekor a törvényjavaslat ilyen érdeklődést váltott ki az Országgyűlésben, kifejezetten pozitívan értékelem, hogy ennyi módosító indítványt nyújtottak be akár ellenzéki, akár kormánypárti oldal ról, mert ez azt mutatja, hogy nemcsak átment a törvénygyáron egy ilyen fontos szakmai javaslat, hanem valóban oda is figyeltek rá a képviselő hölgyek és urak, és bízom abban, hogy a bizottsági vitákban a kapcsolódó módosító indítványok tárgyalásakor ezekb en a legvitatottabb vagy leglényegesebb kérdésekben lehetséges elérni a szakmai kompromisszumot. Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. A módosító javaslatokról várhatóan a kö vetkező ülésünkön határozunk. A szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Soron köve tkezik a szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. (22.50) Az előterjesztést T/2939. sorszámon, a bizottságok ajánlását pedig T/2939/55. sorszámon kapták kézhez a képviselők. Indítványozom, hogy a benyújtott módosító javaslatokat, összefüggéseikre figyelemmel, összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Kérem, hogy aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Orsz ággyűlés látható többsége az összevont tárgyalást elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Kérem a felszólalni kívánó képviselőket, hogy felszólalásuk kezdetén jelezzék, a bizottsági ajánlás mely pontjaihoz kívánnak hozzászólni.