Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 30 (77. szám) - A Sport XXI. nemzeti sportstratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - PÁL BÉLA (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - KATONA KÁLMÁN (MDF):
3564 nézzük. De ennél lejjebb nem szabad adnunk, és újra kell éleszteni, hiszen ha a korosztályokat nézzük, az elhízást és egyéb má s problémákat nézünk, azért a sport iránti szeretet tulajdonképpen magában egyfajta egészségi állapotot javító és egészségmegőrző, és nem törvényszerű, hogy a mai fiatalok idejük 4050 százalékát a tévé előtt vagy a számítógép előtt töltsék. Az is kell, de mellette tényleg a sporton keresztül az egészséges életmódot tudják választani, és ehhez tényleg a tömegsport felkarolása és nem a szlogenek beépítése, hanem tényleg maga a tömegsport kiszélesítése szükséges. Nagyon fontos az, hogy már az általános iskolá ban, az óvodában elkezdik a sportra való nevelést, a természetre való nevelést, annak a megszerettetését, hiszen azon keresztül látja a gyermek azt, ha adott esetben olyan képességekkel rendelkezik, akkor akár a világon elismert sportolóvá is válhat, hisze n a magyar fiatalok is példaképeket hordoznak maguk előtt, szeretnének hozzájuk hasonlítani, és ehhez kell nekünk a rendszert kialakítani. Ezért örülök annak, hogy ez a sporttörvény tényleg ezen a szinten próbálja meg újjáéleszteni talán a magyar sport rég elmúlt, rég megbecsült imázsát tulajdonképpen. Köszönöm. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra jelentkezett Pál Béla, de megelőzte most Ujhelyi István. (Dr. Ujhelyi István: Én zárok. Azt hittem, hogy már nincs felsz ólaló.) Akkor most nem kér szót az államtitkár úr, majd zárásképpen kíván szólni. Rendben van. Viszont akkor Pál Béla két percben következik, MSZP. Parancsoljon! PÁL BÉLA (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Egyetértve előttem szóló két képviselőtársammal, h add jelezzem azt, hogy a sportstratégiában annak a megfogalmazása valóban nagyon fontos, hogy a sport fenntartható fejlődésében vagyunk érdekeltek mindannyian. Talán részletekbe menően azért nem tud a sportstratégia mélyebb környezetvédelmi szempontokat me gfogalmazni, mert azt gondolom, hogy ez a cselekvési tervekre és arra a szervezetrendszerre kell hogy vonatkozzon majd, amely kiépül a sport területén. Ugyanis egyetértek képviselőtársammal abban, hogy a sporttevékenységek, főleg a hagyományos sporttevéken ységek jelentős része eleve környezetbarát. Az autó, motorsportok és néhány új technikai sport, amelynél nagyobb figyelem kell a környezetvédelemre, és természetesen létesítményfejlesztés, amelyről külön szólt. Ennek a hatósági feladatai azonban jelentős részben az önkormányzatok kezében vannak, éppen ezért szükséges tehát egy olyan rendszer kiépítése, ahol a sport szakemberei mellett részt vehetnek a környezetvédők, a környezetvédelem civil szervezetei, például egy létesítményfejlesztésnél vagy egy pálya kialakításánál a fenntartható fejlődés feltételeinek biztosításával mindezeknek a létrehozásában. Tehát ebben egyetértek képviselőtársammal, de azt mondanám, hogy ennek jelentős részét nem a sportstratégiában, hanem a cselekvési tervben utalásszerűen, majd pedig helyben, a helyi sportelképzelésekben, sportfejlesztési elképzelésekben és a gyakorlatban kell elsősorban biztosítani. Még egy terület legalább olyan fontos, hogy a versenysportok esetében az egészség megőrzésével együtt történjen a teljesítmény fok ozása. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, kíváne még valaki szólni a vitában; kérem, gombnyomással jelezze! (Nincs jelentkező.) Nincs ilyen képviselő, így akkor megadom a szót. (Katona Kálmán jelentkezik.) Képviselő úr, nehéz helyzetbe hoz. (Katona Kálmán: Rossz gombot nyomtam!) Mit szeretett volna? (Dr. Ujhelyi István: Én ráérek.) Na, megegyezünk! Államtitkár úr leült, két percre még akkor megadom a szót képviselő úrnak, de utána menthetetlenü l államtitkár úr következik a zárszóval. Parancsoljon! KATONA KÁLMÁN (MDF) :