Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 30 (77. szám) - A területfejlesztési támogatásokról és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - ÉKES JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (dr. Áder János):
3493 vagy más olyan képviselő is, aki nem nyert m andátumot az őszi önkormányzati választásokon. Tehát mondhatnám azt is, hogy hivatásos forradalmárok ülnek bent a bizottságban, nem szakemberek. Ami azt illeti, hogy a kistérségek tudnake önállóan dönteni vagy sem, kérem, akkor tessék az FVMmel is konzul tálni, tisztelt Kárpáti képviselő úr, hiszen LEADERakciócsoportok jöttek létre, amelyek már uniós pénzeket nyertek a kistérségen belül, és együtt tudnak ebben az ügyben működni. Ezért azt mondani, hogy a kistérségek önös érdekből és - talán ezt a kitételt használta - önállóan nem igazán tudnak döntést hozni, talán valóban megkérdőjelezhető. És hogy a politika mennyire látszik, és mennyire járja át ezeket a vidékfejlesztési támogatásokat, gondoljanak önök arra, hogy hogyan jöttek létre a helyi vidékfejleszt ési irodák és azok vezetőire, ahol messze tetten érhető - a kistérségekkel szemben egyébként, és ez azt igazolja, amit ön mond - azoknak az MSZPs érdekcsoportoknak a kinevezése, illetve helyzetbe hozása, akik az elkövetkezendő időszakban egyébként 160 mil liárd forintról fognak majd dönteni. Ez azt támasztja alá, hogy a politika mélyen belenyúlt már a kistérségekbe is, nemcsak a régióba. Ez pedig azt támasztja alá (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) , hogy valós félelme van Tasó képviselő úrnak a centrális törekvésekkel kapcsolatban. ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Ház! Az utolsó hozzászóló következik. Mandur László, ha jól értesültem, bejelentette, hogy hány kétperces hozzászólásra lesz lehetőség. Én tartom magam az általa beje lentett döntéshez, úgyhogy Ékes József képviselő úr az utolsó hozzászóló kétperces időkeretben, és utána áttérünk a következő napirendi pont tárgyalására. ÉKES JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr, a szót. Érdekes, ahogy az államtitkár úr és Balogh képvisel ő úr is Tasó képviselő urat megrótta, hogy politikát visz bele magába a törvénybe, de pontosan önök hivatkoznak rendszeresen arra a regionális választási törvénnyel kapcsolatosan - és ezt most már tényleg el kellene felejteni , hogy 2009ben lépett volna hatályba, az európai parlamenti választásokkal együtt. Tehát ha akkor az ellenzék megszavazza magát az intézményrendszert, magát a választási rendszert csak 2009ben lehetett volna hatályba léptetni. Ehhez képest költségvetési megszigorításokkal és lépések kel próbálják meg az irányt úgy mozgatni, hogy a térségi társulások is társulási formában működtessék az intézményeiket, és a regionális tanácson belül is olyan lépések alakultak ki, amelyek politikailag megkérdőjelezhetők. És itt szeretné m kihangsúlyozni, hogy azért a területfejlesztési törvény ’96. június 21én lett elfogadva, azóta működnek a térségi társulások. Nem szeretném, ha a térségi társulásokat bántanák azért, főleg ahogy képviselőtársam mondta, mert nem felkészültek. A térségi t ársulások nagyon is felkészültek, csak maga a rendszer annyira sűrűn változott, maga az elosztási rendszer annyira sűrűn változott, hogy egyszerűen a kistérségi társulások igazodási képességét változtatja meg állandó jelleggel egyegy kormányakarat vagy eg yegy politikai akarat. Az előírt költségvetéssel megszigorított társulási formák kialakításán van az elsődleges hangsúly, erről vannak a csaták a térségi társuláson belül. Ezért nem tudnak akár gazdasági társaságokat, akár civil szervezeteket az uniós for rások programjába tulajdonképpen beemelni. Mit mondott a miniszter asszony? Hogy a jelenlegi besorolási forma egyszerűen alkalmatlan arra, hogy a hátrányos helyzetű kistérségi társulások besorolását normálisan meg lehessen tenni. Tehát ezen is változtatni kell. Akkor újra kell igazodniuk a térségi társulásoknak, és főleg azoknak a településeknek, amelyek fokozottan (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) hátrányos helyzetűek. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (dr. Áder János) :