Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 30 (77. szám) - A területfejlesztési támogatásokról és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - KÁRPÁTI TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3483 A pályázati pénzből fejlesztett vállalatoknál is kevesebb dolgozót foglalkoztattak. Úgy tűnik, a kiemelt támogatás nem hozta meg a várt eredményt, sőt a helyzet romlott. A részletesebb elemzés azonban kimutatta, hogy jelentősen csökkentek a kistérségek közötti különbségek, minden kistérség kialakította a saját fejlesztéssel foglalkozó szervezetét, elkezdett fejlesztési programokat készíteni és projektekben gondolkozni. Megállapítást nyert az is, hogy a vállalatok a viszonylag kedvező feltételekkel megszerzett támogatásokból, korszerűsítéssel sokkal több munkahelyet tudtak megtartani, mint amennyi megmaradt volna fejlesztés nélkül. A végső konklúzió végül is az volt, hogy a törvény szándéka jó volt, csak a fejlesztésre fordítható pénzeszközök nagysága nem volt elegendő. Nagyobb összegű támogatás látványosabb eredményt hozott volna. Mi indokolja a határozat módosítását? Az első szempont egyértelműen az, hogy lejárt az országgyűlési határozat hat álya. Fontosabb azonban, hogy szakmai oldalról nézve több ponton is korszerűsíteni kellett a 2001es határozatban alkalmazott mutatókat. S nem utolsósorban az önkormányzati választások utáni féléves időszakot kihasználva több kezdeményezés is érkezett a ki stérségi határok módosítására. Az országgyűlési határozatunk megalkotása mellett további két jogszabály megalkotására, vagy mondhatnám úgy is, frissítésére is szükség lesz. Az egyik a kistérségek számát fogja meghatározni, mint ahogy hallottuk miniszter as szonytól, a másik pedig a kedvezményezett térségek jegyzékét rögzíti majd az új mutatórendszer szerint. A javaslat elfogadása esetén 2013. december 31ig lenne hatályban, igazodva most már az EU tervezési rendszeréhez. A kedvezményezett kistérségek figyele mbevétele három szempont szerint történik majd a későbbiekben: a térségekre leosztott indikatív forráskeretek felosztásánál, a források meghatározott térségekben történő felhasználhatóságánál és a támogatások intenzitásának differenciált megállapításánál. A területfejlesztési források és döntések decentralizációja újfajta kapcsolatok kiépítését igényli az állam, annak központi szervei és a területi szervek között. Ennek az újfajta viszonynak a megteremtésében fontos lehet a kormány és a regionális fejleszté si intézmények közötti együttműködést rendező, fejlesztési kérdéseket szabályozó tervszerződéses rendszer bevezetése. A rendszer alapját képező regionális fejlesztési programok és ágazati stratégiák kialakításához szükség van a különböző szintű fejlesztési , tervezési tevékenységek átfogó szabályozására is. A településrendszerben és a térszerkezetben bekövetkezett változásokat is figyelembe véve tovább kell fejleszteni a kistérségek kedvezményezetti szempontból történő besorolását. Fontos, hogy a besorolás f eltételrendszere a jelenleginél szélesebb körben vizsgálja és vegye figyelembe a kistérségek fejlettségét, így a jelenlegi rendszernél legyen igazságosabb. A kistérségek és a települések besorolásakor csak olyan mutatók használhatók fel, amelyek mérhetőek, ellenőrizhetőek, nyilvánosak és időrendi összehasonlításra is alkalmasak. A kedvezményezett kistérségek között is jelentősek a különbségek, ezért továbbra is indokolt meghatározni a leghátrányosabb helyzetű kistérségeket. A kistérségi besorolást a legfris sebb gazdasági, infrastrukturális, társadalmi, szociális, valamint foglalkoztatási mutatók alapján az országgyűlési határozatban rögzített módszerek szerint egy kormányrendelet fogja kihirdetni. A javaslat meghatározza a kedvezményezett kistérségek körét. Ezek szerint hátrányos helyzetű kistérség mindazon kistérség, amelynek komplex mutatója kisebb, mint az összes kistérség komplex mutatójának átlaga. A leghátrányosabb helyzetű kistérség pedig az, amelynek komplex mutatója kisebb, mint a legjobb komplex mut ató 50 százaléka. Ez változott a korábbiakhoz képest, erősítve bizonyos mutatók szerepét, súlyát.