Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 30 (77. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Mandur László): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ):
3470 ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes úr. A kormány nevé ben Garamhegyi Ábel államtitkár úr kért szót. Parancsoljon, öné a szó. (9.30) DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egyet kell értsek képviselő úrral a második komp szükségességében, annál is inkább, mert ez nemcsak a járműforgalom alóli tehermentesítést, hanem minden bizonnyal egyéb közlekedési kapcsolatokat, például a kaposvársoproni folyosó megnyitását is nagyban elősegítené. A Balatoni Hajózási Zr t. már nagyon részletesen foglalkozott ezzel a témával. Az említett kikötők - a badacsonyi és a fonyódi - néhány száz millió forintos átalakítással alkalmassá tehetők komphajók fogadására. Becsléseink szerint további mintegy 100 ezer gépjármű forgalmát tud ná levenni a Keszthelyiöböl megkerüléséről, ennek valamennyi, már említett káros hatásával együtt. A megvalósíthatósági tanulmányterv folyamatban van. Ismereteink szerint a forgalmi vizsgálatok még nem fejeződtek be, az üzemeltetés gazdaságossági aspektus airól ezért e pillanatban nincs pontos információnk, még sem az ÖTM, sem a GKM nem rendelkezik az ehhez szükséges részletes adatokkal. Ugyanakkor a Balatoni Hajózási Zrt. egyértelműen a beruházás mellett foglalt állást. Jelenleg is e két kikötő között bony olódik a balatoni utasforgalom mintegy egyharmada, ezért ők mindenképpen bíznak a sikerben. Becsléseink szerint a teljes beruházás körülbelül 34 milliárd forintot emésztene fel, ugyanakkor a probléma nem pusztán a Balatonon való mintegy húszperces áthajóz ásból áll, hanem a ráhordó utak megépítésén és annak vizsgálatán, nehogy a ráhordó terhelés jelentsen környezeti kockázatot, környezeti károkat elsősorban a Balatonfelvidéken, ahol a táj nagyon jelentős védelmet igényel. A beruházás megvalósítása elsősorb an a regionális operatív programok keretében lehet finanszírozható. A vízi közlekedés fejlesztése címszó alatt tartalmaznak 20072008ban mintegy 230 millió, míg 2007 és 2013 között mintegy 1,4 milliárd forint forrást. A prognosztizált egyéb források pedig részben magánkezdeményezésből, részben a helyi önkormányzatok forrásaiból teremthetők elő. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a második komp létesítése az úgynevezett Balatontörvény módosítását teszi szükségessé mind az utak, mind pedig a vízhasználat te kintetében. A tisztelt Háznak a törvénymódosítással lesz módja és lehetősége az ügy mellett pozitívan állást foglalni, és ehhez alkalmasint majd kérem a képviselő urak támogatását is. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, á llamtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gusztos Péter frakcióvezetőhelyettes úr, a Szabad Demokraták Szövetségének frakcióvezetőhelyettese: „Liberális javaslatok a rendőrség megújulására” címmel. Öné a szó , frakcióvezetőhelyettes úr. GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A liberális frakció gratulál Takács Albertnek a miniszteri jelöléséhez. Ismerjük és tiszteljük azt a közéleti tevékenységet, amelyet a miniszterje lölt az elmúlt évek hosszú során letett az asztalra. Ismerjük az ombudsmani tevékenységét, a jogászi felkészültségét, és tisztában vagyunk azzal, hogy egy jogállami elkötelezettségű és komoly emberi jogi érzékenységgel megáldott miniszter lesz, lehet. Szil árd meggyőződésünk, hogy azt a munkát, amit ő elkezd, támogatnunk kell, és az is szilárd meggyőződésünk, hogy ezt a munkát a rendőrség körül kialakult súlyos helyzet orvoslásával kell kezdeni. Ha tetszik, ezen a területen gyors cselekvésre és új stratégiár a van szükség a tárcánál, hiszen