Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 29 (76. szám) - A roma integráció évtizede program stratégiai tervről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - TÓTH FERENC, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
3360 nyilatkozatban azt kérték, hogy a stratégiai terv a parlament elé kerüljön, és a parlament országgyűlési határozat form ájában tárgyalja meg. A megvalósítás egyik eszköze az, hogy konkrét, rövid távú cselekvési tervet kell létrehozni, amelyekben meg vannak jelölve a felelősök, és a felelősöket számon lehet kérni. Az országgyűlési határozattervezet szerint legalább kétévente - mint azt képviselőtársam is említette - kerüljön az Országgyűlés részére előterjesztésre, hogy hogyan valósulnak meg a feladatok, ilyenformán önök látni fogják, hogy a kormány mit valósított meg a megfogalmazottakból. A kétéves cselekvési tervek nagyon fontos része a költségvetés, már a 2008. évi költségvetést is úgy kell tervezni, hogy abba az itt megfogalmazottak beépüljenek. Nagyon fontos a roma nyelv, a romológia, a roma népismeret kérdése. A roma népismeret, a roma kultúra oktatása elsődlegesen a ne m roma gyerekeknek szóljon! Félreértés az, hogy a cigány gyerekeket oktatják a roma népismeretre és a roma kultúrára, mert a cél nem ez. A cél a másság elfogadása, a kulturális különbségek kiegyenlítése, és ennek egyik eszköze az, hogy olyan ismereteket vi szünk be a tananyagba, amely olyan társadalmi csoportokról szól, amelyet nem ismerünk. A diszkrimináció és az előítéletek egyik eredője az, hogy nem tudjuk, mi ez, félünk tőle, és inkább elkülönítjük. A roma népismeret ebben segíthet, és az alaptanterv fog lalkozik ezzel a kérdéssel, de az iskolák döntésére van bízva, hogy beveszike ezt a tantervükbe vagy sem. Nagyon fontos feladat lenne, hogy a roma pedagógusok, pedagógiai asszisztensek, óvónők minél nagyobb számban történő képzésének és alkalmazásának elő segítésén dolgozzunk. Néhány szót nagyon röviden a finanszírozásról. Nemcsak uniós forrásokat, hanem hazai költségvetési forrásokat is fel lehet - és fel kell - használnunk e stratégiai program megvalósításakor. De ennek nincs is akadálya, például az „Útra való” ösztöndíjprogram hazai forrásból valósul meg, és ez a jövőben sem lesz másképp. Az oktatási bizottság a roma integráció évtizede program stratégiai tervéről szóló határozati javaslatot 19 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett általános vitára alkal masnak tartotta. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most a kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Tóth Ferenc képviselő úrnak. TÓTH FERENC , az oktatási és tudományos bizottság kisebbsé gi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Különös érzést kelt az emberben, amikor egy olyan kormány tesz le az asztalra egy tízéves stratégiát, amelynek már öt éve lett volna, hogy érdemi lépéseket tegyen ezen a terület en. De különös érzés azért is, mert miközben e dokumentumban több támogatható javaslat is van, ugyanakkor azt látjuk, hogy az elmúlt öt esztendőben ennek éppen ellenkezőjét tette ugyanez a kormányzat. Tisztelt Országgyűlés! Az idő rövidsége miatt csak egy területre térnék ki részletesebben, az óvodáztatásra. A stratégia az óvodai férőhelyek bővítését szorgalmazza. Ezzel szemben csak a 20012002es és a 20052006os tanév között 270 önkormányzati óvoda szűnt meg, miközben az óvodás korú korosztály létszáma n em változott, hiszen majd egy évtizede nagyjából azonos számú gyermek születik évente, mintegy 9395 ezer. Éppen ezért vettük be a 2006. évi választási programunkba az óvodai férőhelyek jelentős bővítését. Önök akkor ezt nem tartották jó javaslatnak - örül ünk, hogy belátták az akkori tévedésüket. Mi azt mondtuk, akár anyagi eszközökkel is ösztönözni kell a hátrányos helyzetű családokat, hogy gyermekeiket hároméves kortól óvodába vigyék. Önök a fülük botját sem mozdították - igaz, a megszűnő intézményekbe ne m lehet a gyerekeket beíratni. Mi azt mondtuk, ezekbe az óvodákba jól felkészült pedagógusok kellenek - önök óvónők nélküli óvodákat vizionáltak. Örülünk, hogy ez az álláspont is módosult. Sajnálatos azonban, hogy úgy tűnik, ismét csak papírt gyártanak. A Ház éppen most tárgyalja a közoktatási törvény módosítását, ennek egyik eleme az óvodáztatás szélesítése. 2008 januárjától az önkormányzatoknak minden olyan hátrányos helyzetű gyermek ellátását biztosítania kell, akiknek