Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 23 (75. szám) - A rehabilitációs járadékról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz):
3256 amit az államtitkár úr mondott, hogy itt nincsen szó semmilyen kényszerről, semmiről sem. Majd azért erre még a későbbiekben vissza fogok térni. Itt van egy óriási szám, egy óriási tömeg, amely egy olyan létbe sodródott bele, ami ma Magyarországon minden negyedik embert érint, ha belevesszük azt is, hogy itt nemcsak egyes embereket érintenek ezek a kérdések, hanem a családok sorsát is érinti, akkor 22,5 m illió emberről van szó. Azt hiszem, ez az irdatlan szám egy nagyon beteg társadalmat jelez. A bizottsági vitában elhangzott az OOSZI igazgatójának válaszában az, hogy arányaiban ugyanez a helyzet Hollandiában. Ott 1 millió 200 ezer embert érint ez a kérdés , egy 15 milliós Hollandiában ez az arány ugyanannyi, mint nálunk. Nagyon szívesen cserélnék Hollandiával. Azt hiszem, hogy ez a példa vagy ez a riposzt nem volt igazán megfelelő. Nagyon örültem volna egy nagyon komoly háttéranyagnak, ami megmutatta volna azt, hogy hogyan jutottunk ebbe a helyzetbe. Egy egész törvény - és az utóbbi időben a törvények mindig az igazságosság jegyében születnek. Az igazságosság jegyében fel kellett volna tennünk a kérdést, hogy hogyan jutottunk ebbe a helyzetbe, hogyan alakult ki egy ilyen menekülési pálya, amelyik végül is ezt egy bevett móddá alakította a társadalomban. A probléma gyökere szerintem még a létező szocializmus utolsó éveiben keresendő, amikor a csőd felé tántorgó gazdaságnak a tartaléka már pusztán az önkizsákmá nyolás volt. Rokkantnyugdíjasaink nagy része az ekkori túlhajszoltság miatt valóban fizikailag, mentálisan beteggé vált, annak következtében, hogy a szocializmus nem rendelkezett emberhez méltó ember- és társadalomképpel, de valójában az ő helyzetüket az i dő megoldotta, kicsúsztak az önök kezéből. De sajnos kialakult, akkor alakult ki egy menekülési pálya, ami bevetté tette ezt a menekülési útvonalat, hogy majd elmegyünk rokkantnyugdíjasnak. Amikor már végképp minden bezárult, akkor ez fog kialakulni pályak ént. Ezt a pályát valóban meg kell törni. Egy egészséges társadalom ilyen pályákat nem fogadhat el, ez egészen biztos. A rokkantnyugdíjasok következő rétegét úgy hívom, hogy a rendszerváltozás hajótöröttjei. Ők a munkanélkülivé vált ötvenesek, a további ön kizsákmányolást választók és emiatt valóban mentálisan megbetegedettek, a kényszervállalkozók, a vidék, a falu tömegesen alkalmi munkából élő, bizonytalan egzisztenciájú, sorsú tömegei. Egymillióan élnek alkalmi munkából ebben az országban! Egymillió ember , potenciálisan ebbe a körbe bekerülő emberekről van szó. Hajótöröttek és menekültek, mert ez a hatalmas tömeg ebbe a rokkantnyugdíjas létformába belemenekült. Nagyon örültem volna egy ilyen felvezetésnek, némi önkritikának is, hogy ebben a tragikus folyam atban a Szocialista Párt és jogelődjei elismerik a felelősségüket, és felvállalják azt. De ha kiszélesítjük a vizsgálatunk körét, akkor azt kell lássuk, hogy ez a roncstársadalom, mert ilyen szakkifejezéseket is hallunk, az iszonyatos hitelek következménye is, ami ma is naponta 4,5 milliárd forinttal nő. (15.30) Ezt már nem lehet önkizsákmányolással ellensúlyozni, csak hitelekkel és önfeladással. Ez a rokkantnyugdíjasproblémakör ebbe tartozik bele. Ezt az önfeladást látom a falut járva, de ezt látom az emb erek szemében a nagy szocialista lakótelepeken is, és így már az igazságossággal nagy bajok vannak. Hiszen előbb kellene a rehabilitálható tömegek számára, akik zömmel 50 felettiek, akik már nem kapnak munkát sehol sem, akik valóban belebetegedtek a kilátá stalanságba, ráadásul olyan helyen élnek, ahol eleve az ép és egészséges fiataloknak sincs munkájuk, tehát azt hiszem, előbb kell új esélyt, valódi lehetőségeket kínálni, megteremteni, utána lehet megváltoztatni valamiféle társadalmi szerződést. Kérem, én jól olvastam a törvényt! Abban az van, hogy aki ma 67 százalékos rokkant, ezután már csak 79 százalék esetén kapja meg ugyanazt. (Csizmár Gábor: Rosszul olvassa.) Államtitkár úr, majd újra elolvassuk. (Csizmár Gábor: Azt helyesen teszi.) Tehát azt hiszem, itt valójában egy társadalmi szerződés megbontásáról van szó. Miért mondjuk, hogy nagyszabású esélyteremési programra volna szükség? Mert ha azt csinálnák, akkor szerintem ezt az egész problémát ez az esélyteremtési program magától megoldaná.