Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 23 (75. szám) - A Sport XXI. nemzeti sportstratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. VILÁGOSI GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
3188 Harmadsorban: ver senysport, utánpótlásnevelés. Itt az egyértelmű fő cél az eredményesség megtartása. Mint ahogy már az előbb utaltam rá, számunkra, magyarok számára ez valóban egy kötelező feladat. A sport tisztaságának megőrzése, a fair play, sportágfejlesztési stratégia , objektív, átlátható támogatási rendszer. A sport tisztaságának megőrzése érdekében az anyag egyértelmű felelősségi rendszert állapít meg a koncepcióban, és markánsan kiáll a fair play elveinek érvényesítése mellett. A stratégia részletesen tárgyalja a fe nt megnevezett területeken szükséges konkrét tennivalókat és ezen célok elérésében a különböző szereplők: állam, önkormányzat, oktatási intézmény és az egyén szerepét. Itt egy kis hiányérzetem is van, hisz pont abból kiindulva, hogy egy hosszú, megalapozot t munka előzte meg ennek az előterjesztésnek a parlament elé való benyújtását, úgy hiszem, hogy az első két évre vonatkozó részletes cselekvési program is belefért volna már ebbe az anyagba, akkor már azt is kézhez kaphattuk volna, és tárgyalhatnánk arról is. Egyetértünk ugyanakkor a távlati céllal, hogy az állami költségvetés sportra fordítható aránya természetesen a konvergenciaprogram lehetőségeinek figyelembevételével fokozatosan érje el az európai uniós tagországok sporttámogatási átlagát. Ahogyan ezt már korábban is üdvözöltük, a stratégia erényének tartjuk azt a fogalmi rendszert, amelybe a sportkoncepciót foglalja, a stratégia megvalósítása horizontális együttműködést kíván a sport, a turisztika, a rekreáció területein. Természetesen ez nem nélkülözh eti az ezen területekért felelős kormányzati szereplők együttműködését sem, így kiegészítő támogatások érhetők el az európai uniós forrásokból és az Új Magyarország terv megvalósításán keresztül. Régóta tudjuk, hogy a társadalmi esélyegyenlőtlenségek csökk entésének egyik hatékony eszköze a sport, a sport általi nevelés. Különösen igaz ez a fogyatékkal élő személyek esetében. Fontos, hogy lehetőség szerint minél többen rendszeresen mozogjanak és vegyenek részt a hazai versenyrendszerben. A versenyengedéllyel rendelkező sportolók száma növekszik, a Fonesz tájékoztatása szerint több mint 6000, szemben az anyagban szereplő ennél jóval kisebb számmal. A sport ezen területén is igaz, hogy az élsport eredményességének megőrzése mellett prioritást és nagyobb támogat ást kell élveznie a rendszeres, szervezett szabadidősport jellegű sporttevékenységnek. A sport a fogyatékkal élő személyek számára a fizikális és mentális kondíció megerősítése mellett a közösséghez való tartozás és megbecsülés szempontjából is kiemelkedő jelentőségű. Ezért kell nekünk is különös tekintettel lenni erre. A hosszú távú stratégia megvalósításának kulcskérdése, hogy a sportfejlesztések feltételrendszerének - gondolok itt például a létesítmények mennyiségi és minőségi követelményeire - biztosítá sára hogyan vonhatók be külső források. Míg városi és régióközponti szinten, mint ahogy már korábban itt említésre került, a multifunkcionális közösségi terek létrehozását támogatjuk, úgy a már létező és sikeres kistelepülési öltöző, sportpályafelújításo k támogatására is felhívnánk a figyelmet. Nagyon fontos, hogy az úgynevezett zöldsportok infrastrukturális fejlesztései kellő hangsúlyt kapjanak a különböző tárcák együttműködésében. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a kerékpárutak fejlesztésére az idén is j elentős hazai pályázati erőforrás áll rendelkezésre, és külön büszkeséggel tölt el, hogy a két, liberálisok által vezetett tárca, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium együttműködésével átfogó és összehangolt terv készül „Kerékpáros Magyarország program 20072013” címmel. Ugyanakkor a koncepció részletesen tárgyalja a sport közösségi terek létrehozásának és fejlesztésének lehetőségeit az európai uniós források bevonásával, rámutat, hogy ezen források elérése c sak komplex fejlesztések, turizmus, esélyegyenlőség és képzés keretében történhet. Tekintettel arra, hogy az általános vita most csak megkezdődik, és a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a sportirányítás szervezeti rendszerével, az önkormányzatiság ké rdésével majd inkább a későbbi felszólalásom keretében kívánok foglalkozni.