Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 23 (75. szám) - A Sport XXI. nemzeti sportstratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - SZALAY FERENC, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
3185 Fontosnak gondolom azt is, hogy a presztízs mellett beszéljünk arról, amiről nagyon keveset szoktunk, hogy a sport, az egészséges életmód mit jelent egy országban. Ebben a parlamentben mostanában az egészségügy határtalan kérdéssé vált, jogosan. Ezen a héten hétfőn az én képviselőtársam - ha minden igaz, Spiák Ibolya - beszélt a keringési rendszer betegségeiről, az infarktusról és egyéb ilyen betegségekről, de sem a válaszban, sem a kérdésben egy fél mondat nem szerepelt arról, hogy a prevenció mit jelenthet. Nem beszélünk az egészségügynél prevenció ról, és nem beszélünk a prevenció legfontosabb részéről, a rendszeres testmozgásról, mintha kimaradna a mi életünkből. El kell mondjam, a mai egészségügy betegségügy. Az orvosok azt mondják, „hogy van az egészséged?”, „köszönöm jól, minél több beteg van, a nnál jobb”. Tehát igazából a betegekkel foglalkozunk, nem az egészségesekkel foglalkozunk. Amikor sportkoncepcióról, stratégiáról, törvényről beszélünk, akkor az eleje ez legyen, hogy a nemzet egészségi állapotát a lehető legmagasabb szintre próbáljuk em elni. Ezért nagyon fontos, hogy ebben a sportstratégiában markánsan jelenjen meg - meg is jelenik - a mindennapos testnevelés, a gyerekeknek, a fiatal korosztálynak a rendszeres testmozgáson keresztül a mozgás igénnyé változtatása. Ha ezt meg tudjuk tartan i, azt gondolom, különösebb problémánk a későbbiekben nem lesz. Csak hangsúlyozni szeretném, volt már ilyen, hogy ebben az országban a testnevelés közel mindennapossá vált, aztán volt egy olyan időszak, amikor ez visszafejlődött. Azt gondolom, erről is nyu godtan beszélhetünk, hogy tanuljunk ezekből a problémákból. (10.00) Aztán tanuljunk abból is, hogy elindult annak idején egy létesítményfejlesztési program, majd visszafejlődött, elindult egy utánpótlásnevelésprogram, majd visszafejlődött, elindult egy kö ltségvetési növekedés a sportban, majd visszafejlődött. Úgy érzem, hogy a mai világban egy nagyon fontos esemény döbbentett rá minket arra, hogy nem várhatunk tovább - minden rosszban van valami jó , a 2012es Európabajnokság vesztes pályázata volt szeri ntem az a katarzis, amit mindenkinek tudomásul kellett venni, hogy nem mehet tovább ez ügyben a magyar sport. Miniszter asszony, ötpárti egyezség volt az ügyben (Dr. Lamperth Mónika: Egyetértek!) , és én most azt a részét mondom, hogy szerintem önök is, mi is és mindenki az országban rádöbbent arra, hogy valóban együtt kell tudni működni abban, hogy ilyen trauma többet ne érje az országot. Mert trauma lenne az is egyébként, ha most a nemzeti sportstratégiáról elkezdünk itt beszélgetni és vitatkozni, majd néh ány héten belül visszafordulunk, azért, mert ne adj' isten, mondjuk, nem tudunk megegyezni abban, hogy politikai egyezség mellett a finanszírozás kérdéseit is meg tudjuk oldani egy cselekvési programon belül, ahogy Páva Zoltán úr elmondta. Mert ha nem tess zük mellé a politikai akaratot és amellé a finanszírozás stabilitását, akkor ebből a nemzeti sportstratégiából semmi nem lesz, ugyanis stratégiát készítettünk már eleget, volt belőle néhány, és mindig azon buktak meg a stratégiák, ha nem tudjuk mellé rakni a forintokat. Ezért a javaslatnak az a két része, ami bizottsági módosító javaslatunk, és remélem, tényleg bizottságivá válik, ami arról szól, hogy 2012re érjük el azt, hogy a költségvetésnek 1 százaléka legyen a magyar sportra fordítható része, ezt mind enki vegye nagyon komolyan, mert ha nem érjük el, akkor nem csinálunk semmit. A másik pedig az adókedvezmények. Nem elég az, hogy a szabadidősportra esetleg adókedvezményeket adunk ilyenolyan formában. A filmtörvényhez hasonlítottuk a javaslatunkat; ha eg y filmtörvényben meg tudjuk azt határozni, hogy ebben az országban, aki, mondjuk, Etyeken stúdiókat épít, az adómentességet élvez, akkor nem hiszem el, hogy a sportban a létesítményfejlesztésre, a rendezvények, a programok finanszírozására ne lehetne adóke dvezményeket adni. És azt gondolom, ha ezt nem tesszük meg, akkor soha nem fogjuk érdekeltté tenni a vállalkozói szférát, soha nem fogjuk tudni őket igazából bevonni normálisan a sport fejlesztéseibe. Azt hiszem, ha ezt megoldjuk, akkor a létesítményfejles ztési programunk is működhet, amely létesítményfejlesztési programhoz rendelkezésre áll az a létesítménykataszter, amely megmutatja, hogy hol mennyi létesítmény van, és mennyire lenne még szükség lakosságarányosan. Nagyon nem
