Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 22 (74. szám) - Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján a kormányzati negyed beruházás részeként létrejövő kormányzati épület(együttes) megvalósítását célzó közbeszerzési eljárás megkezdéséhe... - ELNÖK (Mandur László): - DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz):
3159 Tehát itt az az árelő ny, ami miatt Angliában a PPPmegoldást választották. Mi miért ne választanánk a PPPmegoldást? De még egyszer: abban egyetértünk, hogy kísérjük figyelemmel - viccesen szoktam mondani, hogy a projektnek nem akkor van vége, amikor megépítettük , tehát akár 25 évig kísérjük figyelemmel, és a végén ellenőrizzük le, hogy valóban ez a projekt teljes mértékben beváltottae azokat a számításokat, a hozzá fűzött reményeket, amiket most alapvetően matematikai számítások alapján próbálunk meg eldönteni. Ha a létszám kérdésben rosszul fogalmaztam, és úgy fogalmaztam, ahogy képviselő úr idézi, azért elnézést kérek, az valószínűleg egy nem helyesen kifejtett gondolat volt. Igen, úgy gondoltam, hogy egyébként is az államapparátusban megmutatkozó létszámcsökkenés rendkívül sok helyet szabadít fel. De, még egyszer visszatérnék a területi számra, jelen pillanatban a kormányépületek 325 ezer négyzetmétert jelentenek. Ezt használja annyi ember, amennyi, és ehhez képest lesz kevesebb vagy van már kevesebb. És mindezt 165 ezer né gyzetméteren fogják majd megoldani az új építésnél. Azért gondoljunk már bele - ennyi négyzetméterhez nyilván tartozik valami belmagasság is , hogy ennyivel kevesebb légköbmétert kell fűteni? Ennyivel kevesebb helyet kell bebútorozni? Ennyivel kevesebb he lyet kell takarítani? És még lehet sorolni. Tehát számos helyen itt van az a megtakarítás. Még egyszer mondom, ne felejtsük ki, a projektben nemcsak az a haszon, hogy 42 meg 100 az 142, és ez kevesebb, mint ha állami beruházás keretében valósul meg, hanem az, hogy rengeteg szolgáltatást, rengeteg ráfordítást meg tudunk ez alatt a 25 év alatt takarítani. Hatmilliárd forint az éves ráfordítás, ha 25 millióval elosztjuk. Ez egy átlagszám és jelen értéken számítjuk, tehát most az inflációt nem adjuk hozzá. Ha ö t év lenne csak az időszak, akkor a hiányt bele kellene számolni az államháztartás hiányába. Mivel 25 éves a program, nem kell, tehát ez csak évente ennyivel növeli a hiányt. De tegyük mellé a másik számot: 140 milliárd a megtakarítás. Az is hatmilliárd év ente. Tehát hatmilliárdos megtakarítás van évente. Én nem szívesen mennék bele a kormányzati épületek értékesítésének a kérdésébe, mert én tulajdonképpen nem látom ezt a projekthez tartozónak. Abban is osztom a képviselő úr véleményét, hogy nem szabad egys zerre az ingatlanpiacra zúdítani ezeket a dolgokat, én a hozzászólásában úgy is fogalmaztam, hogy a hasznosításáról kell dönteni. Lesz, amit el kell adni, mert van rá komoly, valamiféle befektetői igény. Lehet, hogy vannak olyan presztízsingatlanok, amit i nkább csak használatba, vagyonkezelésbe kell adni a felújításért, és egy futamidő után az állam természetesen újra dönthet erről; és számos más megoldás lehetséges ezeknek az épületeknek a hasznosítására. Nyilvánvalóan az is lehetséges, hogy fokozatosan ad ja el, évek hosszú során, bár nyilván, ha áll egy épület, akkor folyamatosan ráfordítást igényel, veszteséget termel. Összességében tehát úgy gondolom, ha minden ilyen szempontot tekintetbe veszünk, ma - legalábbis az ismert számok közül - nem látok olyat, ami erősítené azt az álláspontot, hogy itt valamilyen kétes dolog történik. Azt viszont elfogadom, hogy nem minden képviselőtársam ugyanolyan tájékozott, informált, mint esetleg én vagyok, és ezért keretes szerkezetben úgy zárnám a mostani hozzászólásomat , hogy természetesen támogatjuk azt az eseti bizottságot, ami mindenkinek, aki ez iránt érdeklődik, frakciónként lehetőséget ad ebben a bizottságban a részvételre, és a projekt létrehozásának, lebonyolításának és működésének a pontos, áttekinthető, átlátha tó megismerésére. Elnök úr, köszönöm szépen a szót. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik CserPalkovics András, a Fidesz képviselője. Parancsoljon! DR. CSERPALKOVICS ANDRÁS (Fidesz) : Köszönöm a szó t. Tisztelt Elnök Úr! Ami az Állami Számvevőszék vizsgálatára vonatkozó indítványunkat illeti: azt, hogy egy monitoringbizottság tagja az Állami Számvevőszék egy delegáltja, vagy azt, hogy körülbelül négy hónappal ezelőtt egy vizsgálatot lefolytatott volna maga az Állami Számvevőszék, azért ne tegyük egy bázisra, mert mégsem ugyanarról van szó.