Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 22 (74. szám) - Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): - ELNÖK (Mandur László): - DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP):
3134 definíció létezik. Azért nem, mert az egészségügyi ágazatban az ügyeletben az a fajta helyhez kötött készenlét van, amelynek az alapfunkciója, hogy az itt eltöltött idő túlnyomó többsége munkavégzésre irányul. Ebben különbözik minden más készenléttől és minden más jellegzetességtől. Ez nem mond ellent, Csáky képviselő úr, véleményem szerint annak, hogy az egészség ügyi tevékenységek végzéséről szóló törvény, amelyet képviselőtársam idézett, azt mondja, hogy az egészségügyi dolgozó egészségügyi tevékenységet, amennyiben az egészségügyi szolgáltató megszakítás nélküli munkarendben működik, vagyis rendszeres gyógyító t evékenységet végez, kétféle módon végezhet, egyrészt egészségügyi ügyelet keretében, másrészt készenlét útján. Ez a készenlét azonban, amit majd a jövőben is használni fogunk, arról szól, ami éppen hogy kivételt fog képezni az Európai Bíróság ítélete, a mu nkaidődirektíva és a sokat emlegetett SIMAPterv alapján. Vagyis ez a készenlét abban különbözik az egészségügyi intézményekben a helyhez kötött készenléttől, hogy ezt a munkavállaló tetszőleges helyen tölti, és a munkáltatóval kötött szerződés szerint am ikor arra szükség van, erről a tetszőleges helyről bemegy a munkahelyére, mert az egy egészen más munkaidőszabályozás, kívül is esik a direktíva hatáskörén. Amikor valaki visszamegy, akkor nem ügyeleti tevékenységet végez, és nem is aszerint díjazzák, han em rendkívüli munkát végez, és a rendkívül munka díjazása szerint díjazzák. Azt gondolom, hogy bár ezek a szabályok bonyolultak, mégis a jelenleg előttünk fekvő törvényjavaslatban az az egészségügyi ügyelet, amelyet meghatároz a törvény, hogy mi az ügyelet i feladatellátás és mi az egészségügyi ügyelet, nem azt írja le, hogy csak alkalmazottként és csak közalkalmazottként lehet végezni, hanem hogy ez az egészségügyi ügyelet csak ezekre az alkalmazottakra értelmezhető, mert a vállalkozókra ez a jogszabály nem érvényes. Vagyis ez a munkaidőszabályozás, akár az ügyelet, akár a túlmunka, akár az éves munkaidőkeret, hiszen egy vállalkozás esetében, amelyet magántevékenység és magánjog határoz meg, ezek a bírósági ítéletek nem alkalmazhatók. Mégis, talán ebben a r engeteg szabályértelmezésben mi, egészségpolitikusok nem szenteltünk elég időt annak, hogy világosan bemutassuk, és évek óta, pedig erre mindig törekszünk, hogy mennyivel többet vállalnak az egészségügyi dolgozók egy olyan közjó szolgálatáért, egy olyan kö zfeladat végzésekor, mint az egészségügyi ellátás folyamatosságának a biztosítása. Sokan ülnek ebben a parlamentben, akik még nálam is régebben országgyűlési képviselők, de azok, akik már akkor képviselők voltak, kell hogy emlékezzenek, a '982002 közötti ciklusban több alkalommal szabályozta a munkavégzés, pihenőidő kérdését az akkori parlament, és hogy az egészségpolitikusok már akkor milyen csekély sikerrel kecsegtető vitát folytattak, hogy elmondjuk, hogy van egy határ, ameddig az egészségügyi dolgozók ennek a közfeladatnak a végzésében igénybe vehetők. Ami miatt most ez a jogszabály előkerült, egy kényszerítő körülmény. Tudniillik nem sikerült az Európai Parlamentnek és a Bizottságnak egy új munkaidődirektívát létrehozni, és továbbra sincs más lehetősé g, mint az Európai Bíróság ítéletére hagyatkozni. Egyfelől a rugalmasságot kell biztosítani, mert ettől még nem lettünk sokkal többen, másfelől mégiscsak kell egy határt szabni, ameddig az egészségügyi dolgozók az ügyeleti munkakörben foglalkoztathatók. Vé leményem szerint a munka törvénykönyve és ez a szabályozás elment a határig, ameddig el lehetett menni. Horváth Zsolt képviselő úr tudja, hiszen a fideszes képviselők is elmondták a bizottságban, hogy talán még mindig nem elég rugalmas ez a szabályozás. Én pedig azt gondolom, hogy nem kell ennél sokkal rugalmasabbá tenni. Mert az a tény, hogy a munka világában ma két hónapra szabják meg a munkaidőkeretet, és amikor háromra a munka törvénykönyve szerint, az már egy nagy rugalmasság, szemben az egészségügyi d olgozókra vonatkozó szabályokkal, amelyek akár egy féléves időkeretben is meghatározhatják ezt. Azt gondolom, ez már a határ, ameddig el lehet menni. Hogy a 40 órás munkahéten túl a 8 órás elrendelhető többletmunkával és az önként vállalható többletmunkáva l az egészségügyben akár 72 órát is lehet egy héten dolgozni, ennél több rugalmasságot ebbe a rendszerbe tenni már nem szabad.
