Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 21 (73. szám) - Dr. Mikola István (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - „Mi lesz a betegekkel a rendszerben, ha a rendszer beteg?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz):
2896 Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sajnos nem tudjuk elfogadni a választ. Azért sem, mert szó sem volt a válaszban az Északpesti Kórh ázról, a XVI. kerületi kórházról, ahol már nem vagyonvédelem folyik, hanem már a fűtőtesteket is lelopták. Szeretném elmondani az államtitkár úrnak, hogy itt nem megszüntetési biztosokra van szükség - a megszüntetési miniszter az előbb itt volt, de úgy lát om, hogy elvonult sajnos. Hanem szeretném jelezni, hogy lopják szét az egészségügyi közvagyont. Lopják szét, közben a Lipótmezőn, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben a kapunál megmotozzák a dolgozókat - nem tudom, hogy mit keresnek náluk, m ert a röntgent, az endoszkópot meg az egyéb műszereket nem a zsebükben a dolgozók fogják kivinni. Szeretném megkérdezni - persze majd egy másik alkalommal lesz módja az államtitkár úrnak válaszolni arra , hogy mi lesz azokkal az intézetekkel, becslésünk s zerint 7080 kórházzal, hiszen ennyi kórház fog csődbe menni az év második felében, amelyek jogutód nélkül szűnnek meg. Mi annak idején, amikor - látom, már lejárt az időm sajnos - a törvény született, kértük, ne legyen olyan, hogy a jogutód nélkül megszűn ő intézmények szabadon eladhatók. Sajnos nem tudjuk elfogadni a választ, és ezt a kérdést még tovább fogjuk vinni, hiszen veszély fenyegeti az egészségügyi közvagyont. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Mikola István képv iselő úr. A választ nem fogadták el. Kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadjáke az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 144 igen, 99 nem szavazattal, 3 tartózkodással elfoga dta. Dr. Mikola István (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - „Mi lesz a betegekkel a rendszerben, ha a rendszer beteg?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Mikola István, a Fidesz képviselője, interpel lációt nyújtott be az egészségügyi miniszterhez, „Mi lesz a betegekkel a rendszerben, ha a rendszer beteg?” címmel. Mikola István képviselő urat illeti a szó. DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlé s! A miniszter asszonyhoz nyújtottam be interpellációt, de megértem, hogy visszavonták, hiszen az utóbbi időben tett kijelentései kapcsán olyan mértékben háborította fel az orvostársadalmat és a közvéleményt, hogy gondolom, most egy ideig nem fogják szerep eltetni - örömmel nyugtázzuk. (Derültség és taps a Fidesz soraiból.) A reformnak nevezett egészségügyi átalakulás kudarcokkal teli hónapjai után a miniszter ment, ugye ön és az államtitkár jött, a káosz itt maradt. Teljes a bizonytalanság a kórházi rendsze rben. Ennek ékes példája az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet körüli teljes zűrzavar. Amit önök tesznek, az a szakmai szempontok megcsúfolása. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben önök megszüntetik az Agyérbetegségek Országos Köz pontját, miközben a stroke ma Magyarországon a harmadik leggyakoribb halálozási ok. Zavarok lesznek az epilepsziásellátásban és a neurológiában, de a legnagyobb káosz a pszichiátriai ellátásban van, és nemcsak a kórház megszüntetésére gondolok itt, hanem a járóbetegszakrendelésnek a nem fejlesztésére, illetve a mentálhigiénés ambulanciák területén bekövetkező rombolásra. Már a gondolkodásmóddal is baj van. Az egészségügyi kormányzat valamilyen rejtélyes okból ellenséges a pszichiátriával szemben, megpróbál ják azt ellehetetleníteni, a betegek személyiségi