Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 21 (73. szám) - Balog Zoltán (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - „Ki védi meg a betegek jogait? IV.” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BALOG ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. KOVÁCS ATTILA egészségügyi minisztériumi államtitkár:
2884 állásfoglalásban megfogalmazott aggályok az átmeneti időszakb an biztosított ellátási kapacitásokra vonatkoztak, különösképpen arra az állításra, hogy az intézményben betegfelvételi stop van. Akkor is elmondtuk, hogy az átmeneti időszakot külön rendelkezés szabályozza, amely szerint amíg az átvevő intézmények nem kép esek a kapacitások befogadására, addig azok az eredeti helyükön zavartalanul működnek tovább. Így tehát betegfelvételi stop sem volt az OPNIban, vagyis az állásfoglalás egyetlen állítása sem állta meg a helyét. Az átmeneti időszak ellátását szabályozó hat ározat végrehajtása, illetve a struktúraátalakítási intézkedések kapcsán tehát határozottan kijelenthető, hogy a pszichiátriai betegellátás biztonsága nem forog és nem forgott ez idáig sem veszélyben. Az átszervezés zökkenőmentes lebonyolítására miniszteri biztos került kinevezésre. Az intézet a határozat hatálybalépéséig három telephelyen 26 szervezeti egységben 849 ágy kapacitással dolgozott, melynek nagyobb része a jövőben is közfinanszírozott fekvőbetegellátó kapacitás lesz a feladatokat átvevő intézmé nyekben. A járóbetegszakellátás, valamint a betegellátás diagnosztikai hátterét biztosító szakmai ellátóhelyek további sorsáról is részben megtörténtek a döntések, részben még egyeztetéseket folytatunk a szakellátó helyek biztonságos és gazdaságos elhelye zéséről. Aláírásra kerültek a megállapodások a betegellátási feladatok átvételéről az Egészségügyi Minisztérium, valamint a főváros önkormányzata, a Semmelweis Egyetem és Pest megye önkormányzata között. A megkötött megállapodások megfelelő keretet jelente nek az átmeneti időszak biztonságos betegellátásához addig is, míg az átvevők a betegellátás feltételeit minden tekintetben megteremtik. Az intézmény vezetője, a dolgozók, valamint a betegek pontos információval rendelkeznek, hogy hova kerülnek át az intéz et osztályai. Természetesen gondoskodni fogunk a memória klinika, az EEGEMG labor, az epilepszia klinika, továbbá a drogambulancia megfelelő elhelyezéséről is, és ezzel párhuzamosan tájékoztatjuk a bejáró betegeket. Mindent megteszünk azért, hogy a klassz ikus szakmai és betegjogi szabályok folyamatosan érvényesüljenek minden pszichiátriai beteggel kapcsolatosan. Mivel a betegnek joga van ahhoz, hogy részletes tájékoztatást kapjon az egészségi állapotát érintő kérdésekben, a jelen helyzetben különös hangsúl yt fektetünk arra, hogy a tájékoztatás kiterjedjen arra is, hogy az OPNI helyett melyik intézmény jogosult, illetve kötelezett a beteg ellátására. (15.00) Az egészségügyi reform célja a megfelelő minőségű betegellátás és a területi ellátás biztosítása, éss zerű racionalizálás mellett. Éppen ezért az átmeneti időszak alatt is, amíg egyes kapacitásokat a befogadó intézmények nem tudnak azonnal átvenni - nincs ez másképp az OPNI esetében sem , addig az eredeti intézmények a betegellátási feladatokat külön megá llapodás keretében működtethetik. A betegek biztonságos ellátása ma is garantált. Az új kapacitások pedig elegendő helyet biztosítanak majd a rászorulók számára. Az eütörvény külön kiemeli, hogy minden pszichiátriai beteg jogosult arra, hogy a pszichiátri ai gyógykezelése lehetősége szerint családi, illetve lakókörnyezetben történjék. Egyebekben a pszichiátriai betegek gyógykezeléshez való beleegyezésére az általános szabályok az irányadóak. Ugyanakkor az eütörvény megadja azt a lehetőséget is, hogy a pszi chiátriai beteg bármely pszichiátriai intézetben önkéntes gyógykezelésre jelentkezzen. Úgy gondolom, hogy az elmondottak alapján megállapítható, hogy az OPNI megszüntetése kapcsán az eütörvény betegjogi rendelkezéseire figyelemmel megfelelően jártunk el, attól eltérnünk nem lehet, hiszen az eltérésre indokot semmilyen jogszabály nem biztosít. A fent jelzett betegjogok betartása az OPNI, illetve a beteg kezelőorvosának a feladata és kötelessége. Szeretném még kiegészíteni azzal (Az elnök a csengő megkocogta tásával jelzi az időkeret leteltét.) , hogy államtitkári feladatom egyik legfontosabb részének tekintem azt, hogy személyesen felügyelem az átalakuló intézmények sorsát; napi kapcsolatban vagyunk, személyes látogatásokat teszek, és mindent megteszek annak é rdekében, hogy az itt leírtak megvalósuljanak.