Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 16 (72. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Gazdasági Versenyhivatal 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló; a Gazdasági Versenyhivatal 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat; a Gazdasági Versenyhivatal 2006. évi tevékenységéről és a... - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. LATORCAI JÁNOS, a gazdasági és informatikai bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója:
2800 A gazdasági és informatikai bizottság május 9ei ülésén megtárgyalta mindkét beszámolót, így betekintést nyerhettünk a hivatal éves munkáiba. A vita során megállapítható volt, hogy a Gazdasági Versenyhivatal a korábbi évekhez hasonló struktúrában elemzi ta pasztalatait, az adott év munkáját, és a korábbi évekhez hasonló ütemben folytatta a törvényben meghatározott versenyfelügyeleti, valamint versenypártolási munkáját. Látható ugyanakkor, hogy nagyobb hangsúlyt fektet a már intézményesen is végzett versenyku ltúrafejlesztő tevékenységre is. Jogszabályi keretek között foglalkozik a piaci verseny fenntartásával, ennek a munkának a keretében versenyfelügyeleti eljárásokat és ágazati vizsgálatokat is folytat, illetve versenypártoló, valamint versenykultúrafejles ztő tevékenységével hozzájárul a magyar gazdaság versenyképességének javításához. A beszámolók széles körű betekintést nyújtanak a hivatal működésébe, részleteiben tartalmazzák a versenyfelügyeleti eljárásokat, azok pontos statisztikáit a bírósági szakra i s tekintettel. Emellett kiemelik a versenyszempontú jogszabályvéleményezés, azaz a versenypártolás területén kifejtett versenyhatósági erőfeszítéseket, valamint a versenykultúrafejlesztésben elért eredményeket is. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt éve khez képest a lefolytatott és a befejezett eljárások tekintetében komolyabb változásról nem beszélhetünk. Azonban újdonságként jelenik meg és mindenféleképpen említésre érdemes a versenykultúra fejlesztésében és terjesztésében végzett munka, ezen felül 200 6tól a kereskedelemről szóló törvény rendelkezései alapján is többletfeladatot kapott a versenyhatóság. Érthető viszont, hogy ezen a téren nagy számú ügyből fakadó tapasztalatról még nem beszélhetünk. Az mindenki előtt ismert, hogy feladata a hivatalnak a piaci verseny fenntartása, valamint a verseny kialakítása és a fenntartás körülményeinek befolyásolása. Ezt, mint már említettem, egyrészt a piacot felügyelő versenyfelügyeleti munkájával, azaz konkrét ügyekben megfogalmazott álláspontjával, másrészt a ve rsenypártoló munkájával tudja biztosítani, s ennek keretében a verseny szempontjait is érvényesítheti, sőt jogszabályelőkészítő munkákat, illetve jogszabályvéleményező munkát is végez. Itt szeretném megjegyezni, hogy aktív és kiegyensúlyozott bizottságun k és a Versenyhivatal közötti együttműködés. Tisztelt Képviselőtársaim! A részletes értékelés előtt érdemes lehet a statisztikai adatokat dióhéjban összefoglalni, hogy világosan lássuk, hány felügyeleti eljárásban milyen összegű bírságot szabott ki a hivat al. Hiszen sajnos azt is meg kell állapítanunk, hogy még mindig a közigazgatási bírság lehet ezen a területen a hatóság kezében az egyetlen olyan hatékony eszköz, amellyel csökkenteni vagy pedig megállítani lehet ezeket a visszaéléseket. 2005ben 191 darab ügyzáró határozat született, ahogy elnök úr is ezt már említette, amelyben mintegy 3,3 milliárd forint összegű bírság kiszabására került sor. 2006ban ugyan csökkent az eljárások száma, de a 178 darab meghozott határozatban már több mint 11,5 milliárd for int összegű bírságot szabott ki a hatóság. A két évben kiszabott bírság összege közötti nagy különbséget a biztosítási piacot érintő egyetlen kartelleljárásban kiszabott 6,8 milliárd forint bírság okozta. Erről majd később még fogok említést tenni. Az elmú lt évek versenyfelügyeleti munkáját áttekintve megállapítható, hogy a hivatal tevékenységében a legnagyobb számban a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása ügycsoportba tartozó jogsértések fordultak elő. Ebben az ügytípusban az utóbbi években eg yre gyakrabban foglalkozott a Versenyhivatal az egészségmegőrzéssel kapcsolatos termékek körében fölmerült ügyekkel. Itt meg kell említeni, hogy az elmúlt évek gyakorlatában egyre nagyobb szerepet kapott az egészségmegőrzés, a megelőzés és az egészséges él etmód. Ezen a területen nagyon komoly verseny alakult ki a hazai piacon. Ezért a különböző cégek különböző - idézőjelben - „eljárásokat” alkalmaztak a saját termékük érvényesítése érdekében. Ilyen ügyek vizsgálatakor a termékkategóriák gyógyhatás mentén tö rténő elhatárolása volt a meghatározó, ugyanis gyógyhatást tulajdonítani csak olyan terméknek lehet, amelyet arra minősítő cég, illetve hatóság engedéllyel igazolt. A korábbi versenyhivatali döntésekből egyértelműen megnyilvánuló elv jogszabályi szintű meg fogalmazásának tekinthető, hogy a különösen érzékenynek minősülő élelmiszerkategóriákról, a