Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 15 (71. szám) - Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. MIKOLA ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
2714 Az Alkotmánybír óság 2006. december 15én kelt határozatában alkotmányellenesnek ítélte az egészségügyi ügyelettel kapcsolatos szabályozást, és a kormányrendelet vonatkozó rendelkezéseit 2007. június 30. napjával megsemmisítette. Tehát kényszerhelyzetben vagyunk. (12.30) A kormány annak érdekében, hogy az egészségügyi ügyeletek szervezése jogszerűen és egyáltalán megtörténhessék, a parlament elé terjesztett két törvénytervezetet, melyek közül az egyik a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosítása, a más ik pedig a tárgyban forgó, az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény módosítása. A kettőt azért említem így egymás mellett, mert összetartoznak, a kettő csak együtt tárgyalható, és úgy látom, a parlamentben me glesz a kontinuitás a két kodifikáció tárgyalása között. Az a törekvés, miszerint a jogalkotó csak formai okokat vél felfedezni az Alkotmánybíróság előbb említett megsemmisítő döntése hátterében, jól látszik a 2003. évi LXXXIV. törvény módosításának tervez etéből, hiszen visszahoz több alkotmányellenesnek minősített szabályt - ezt egyébként mi veszélyesnek látjuk, és ezekre részletesen ki fogunk térni a vitában , azzal a megtévesztő és jórészt valótlan indokkal, amely szerint a szabályozás szintjével, nem p edig a tartalmával szemben voltak alkotmányossági kifogások. Mi úgy látjuk, hogy az Alkotmánybíróság döntése a tartalmat is érintette. Ezt annak ellenére hangsúlyozni kell, hogy végre sikerült elérni, a jogszabályelőkészítés során az illetékes minisztériu mok belátták, hogy az egészségügyi ügyelet lényegében jelentősen különbözik a munka törvénykönyvében megfogalmazott ügyelet tartalmától, az egészségügyi ágazatban ugyanis az ügyeleti szolgálat szükségszerűen munkavégzéssel jár. Az előttünk lévő törvénymódo sítás az egészségügyi ágazat számára lehetőséget ad az ügyelet eltérő tartalmának meghatározására - erre már előttem is utaltak , mértékének megállapítására, és reményeink szerint nyitva hagyja a lehetőséget a méltó díjazás megállapítására is. Bár pontosa n tudjuk, hogy az európai direktívák nem térnek ki az ügyelet díjazására, mégis, egy ilyen törvénytervezetet nem lehet az ügyleti díjazás nélkül érdemben tárgyalni. A törvénytervezetek azonban, annak ellenére, hogy egyrészt a kormányrendeletben foglaltakho z képest változtatásokat is tartalmaznak, másrészt az egyes konkrét rendelkezéseihez fűzött indokolásokban rendszeresen hivatkoznak az európai irányelvnek való megfelelésre is, több helyen nem felelnek meg az irányelvekben foglalt szabályozásnak. A terveze t szerinti új szabályozás is ütközni fog az Európai Bizottság jogértelmezésével, hiszen szintén megengedi, előírja, hogy az ügyelet csak meghatározott részében minősüljön rendkívüli munkavégzésnek. Az uniós direktíva szerint a munkáltató nem határozhatja m eg 48 óránál több időben egy hétnapos időszak alatt teljesítendő munkaidő átlagát, kivéve, ha a munkavállaló előzetesen beleegyezett az ilyen munkavégzésbe. Ezek alapján az elrendelhető átlagos heti 48 óra, illetve napi 12 óra csak a munkavállaló által önk ént vállalt órákkal nőhet, akár heti 60 óra, illetve napi 12 óra fölé, de az önkéntes órákkal 60 órára megnövelhető heti munkaidő nem lehet az elrendelhető munkavégzés heti átlagolásának alapja, mivel az önkéntesen vállalt munkaidő mértéke a munkavállaló p illanatnyi hajlandóságától függ. Szeretném ezt a hajlandóságot újra meg újra kiemelni, mert a törvény végrehajtásához az orvos és az egészségügyi szakdolgozó hajlandósága is kell, ezt pedig meg kell nyerni. Az egészségügyi tevékenység együttes idejébe az ü gyeleti idő teljes egészének munkaidő volta miatt nemcsak az effektív tevékenység, hanem az ügyeletben töltött valamennyi idő beleszámít, hiszen az ügyeletben töltött teljes idő a munkavállaló munkaidejét képezi. A passzív idő mértékével ugyanis nem növelh ető a munkaidő heti 48 órás átlaga. Mivel az ügyelet a napi pihenőidő csökkentése révén valósulhat meg, semmiképpen sem eredményezheti a meghatározott maximális heti munkaidő meghaladását oly módon, hogy a munkáltató a munkavállalótól átlagban több mint 48 órás munkavégzést kíván meg hétnapos időtartamokban, míg ha ez tartalmazza is az ügyeleteket, amelynek során a munkavállaló - bár jelen van a munkavégzés helyén - nem végez tényleges szakmai tevékenységet.
