Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 15 (71. szám) - Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter, a napirendi pont előadója:
2686 hozzászokott ahhoz, hogy ezzel a jelképes összeggel, de nem hálapénzzel kell fizetni az eddig ingyenesnek hitt egészségügyi ellátásokért. (10.00) Ugyanakkor megtapasztalhattuk a vizitdíj el őnyeit is, hiszen vannak a vizitdíjnak előnyei. Több helyről kaptunk visszajelzést arról, hogy csökkent a zsúfoltság. Ezt bizonyítja az az adat is, hogy országosan 20 százalékkal csökkent az orvosbeteg találkozások száma, hogy a rendelőkben nem kígyóznak sorban a betegek, és az egészségügyi dolgozók pedig pluszbevételhez juthattak a vizitdíjnak köszönhetően. Sosem mondtuk azt, hogy a vizitdíj teljesen el tudja tüntetni a hálapénzt, de az első lépés lehet ezen az úton. Ez nyilván nehezen mérhető adat. A vis szajelzéseink alapján azonban elmondhatjuk, hogy az emberek körülbelül 1520 százalékkal kevesebb hálapénzt adnak az orvosoknak. A jelen törvényjavaslat az egészségügyi reform, így különösen a vizitdíj bevezetése és az Egészségbiztosítási Felügyelet működé sének megkezdése óta eltelt időszak tapasztalatai alapján készült el. Ezen tárgykörben jelen törvényjavaslat négy törvény módosítását kezdeményezi. Az egyik az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény, az egészségbiztosítás hatósági felügyeletéről szóló 2006. évi CXVI. törvény és végül a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény. Ez utóbbi, azaz a kötelező e gészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény módosítása elsősorban a szerzett, gyűjtött tapasztalatok alapján lett szükséges. A vizitdíjjal kapcsolatos rendelkezések módosításának az a célja, hogy a rendszer egyértelműbb legyen, pontosítsuk a rendszert, má srészt pedig bizonyos társadalmi csoportokat tovább mentesítsünk, erősítsük a beutalást, a beutalási rendhez való kötöttséget, és rendezzük az adatvédelmi kérdéseket. A vizitdíj bevezetésekor a kormány többféle technikát alkalmazott, hiszen voltak olyan el látottak, akik szociális alapon mentesültek a vizitdíj és napidíj fizetése alól, míg mások a törvény biztosította felhatalmazás keretében krónikus betegségük miatt mentesülhettek a vizitdíj megfizetése alól. Ezen utóbbi krónikus betegek kizárólag vizitdíj megfizetése alól mentesülhettek. Törekedtünk arra a törvényjavaslatban, hogy a mentesülés körét a krónikus betegek esetében, tehát például a cukorbetegeknél, a daganatos betegeknél ne csak a vizitdíjra, hanem az általuk, a betegséggel kapcsolatban igénybe vett kórházi kezeléseiknél a napidíjra is kiterjesszük. Javaslatunk szerint mentesül a vizitdíj és a kórházi napidíj megfizetése alól a Magyar Honvédség tényleges állományú tagja, a rendvédelmi szerv, azaz a határőrség, a rendőrség, a hivatásos katasztrófa védelmi szerv, a vám- és pénzügyőrség, a büntetésvégrehajtási szervezet, a hivatásos önkormányzati tűzoltóság, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálat szolgálati jogviszonyban álló tagja, valamint az Országos Mentőszolgálat állományának tagja akkor, abban az esetben, amikor az ellátásuk igénybevétele az adott személynek a szolgálattal összefüggő intézkedése, eljárása során szerzett sérülése vagy betegsége miatt szükséges. Ezzel is ki akarjuk fejezni az ilyen szolgálatot teljesítők iránti elkötelezett ségünket. Nem kell vizitdíjat, napidíjat fizetni a javaslat értelmében annak a biztosítottnak sem, aki 30 alkalommal adott teljes vért. Fontosnak tartjuk, hogy ezzel is ösztönözzük arra az embereket, hogy adjanak vért, hiszen az ő adományozásuk, támogatásu k nélkül nem működhet más betegek gyógyítása sem. Módosítja a törvényjavaslat a tartós betegeknek tartós betegséggel összefüggő ellátásaira vonatkozó szabályokat. Mint már említettem, a hatályos törvény a tartós betegségeket kizárólag a vizitdíj alól mente sítette. A javaslat értelmében azonban a tartós betegeknek a tartós betegségükkel összefüggő kórházi ellátás igénybevétele során sem kell napidíjat, kórházi napidíjat fizetniük. Sok zavart okozott a kötelező szűrővizsgálatként végzett tüdőszűrések, illetve egyéb tüdőszűrések elterjesztése. Ez ügyben is pontosít a jogszabály. Arra törekedtünk, hogy a