Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 15 (71. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Áder János):
2675 A kormány nevében Kovács Kálmán kíván szólni. KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és víz ügyi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon örülök annak, hogy Orosz Sándor képviselő úr megemlékezett a madarak és fák napjáról. Már csak azért is, mert azt hiszem, hogy az a kis történeti visszatekin tés, amit elmondott a képviselő úr, egészében jellemzi a környezethez való viszonyulásunkat és azt a változást, azt a folyamatot, amit a XIX., XX. és XXI. század jelentett. Hiszen nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy napjainkban az egész Föld, az élőv ilág sorban szinte minden egyes elemét idehozzuk a köz elé, és azt mondjuk, hogy ünnepeljük meg legalább egy gondolkodás, egy odafigyelés erejéig a Föld napját, vizeink, élővizeink, környezetünk napját, ünnepeljük meg a madarak napját, a fák napját, magyar ul emlékezzünk meg egy kicsit arról, ami közös felelősségünk. Azért mondom, hogy érdekes volt a történeti visszatekintés, mert a XX. század legelejére ugyanide eljutott Európa, sőt a világ jelentős része és ezen belül Magyarország is. 1906ban mondta ki az akkori közoktatási miniszter, éppen a civil kezdeményezés hatására, hogy legyen madarak és fák napja. A második világháborúhoz közeledve ez a gondolat elveszett más iparosodó, technikai törekvések mellett, gazdasági és politikai törekvések mellett, mint a hogy eltűnt a képből a Föld napja, eltűnt a vizeink napja. (9.10) 1996ig, azaz kilencven évet kellett várni, hogy Magyarországon újra megemlékezzünk a madarak és fák napjáról, újra elkezdődjön az a gondolkodás, ami a közoktatásban, a civil szférában és el őbbutóbb a teljes társadalomban figyelmet fordít az élő környezetre. Ez az a folyamat, amire nagyon felhívnám a figyelmet: kimaradt majdnem száz esztendő, a XX. század nagy technikaitechnológiai fejlődésének az időszaka. Sokan emlékszünk még, akik nem em lékeznek, azok levehetik a könyvtár poros polcáról az általános iskolai vagy középiskolai környezetismereti tankönyveket, és megnézhetik, hogy a hatvanashetvenes években, de akár a negyvenes években is mi jelentette a fejlettséget, a fejlődést, hogyan ábr ázolták egymás mellett a szegény országok és a fejlődő, gazdag országok képét. A szegény országok képén zöld mező, kisebb viskók, házak, a gazdag országok képén füstölgő kémények, hatalmas gyártelepek. Ez jelentette a fejlődést. Azt hiszem, az a változás, amit élünk, nagyon jól példázza azt a tudásbeli változást, amit az emberiség megtapasztalt, és látja, hogy az a fejlődési irány, amit a XX. század kitűzött, ebben a formában nem folytatható. Fenntarthatóvá kell tenni a fejlődést. Nem a fejlődés ellen beszé l tehát a környezetmozgalom a hetvenes évektől, onnan kezdve, amikor először törte át a közvéleményt az a nagyon kedves, de megrázó néhány mondat, amely az űrből hangzott el a Földre, amikor a kék bolygót, a sérülékeny, vékony légkörrel körbezárt kék bolyg ót először látta bizonyos távolságból az ember. Akkor döbbent rá, hogy mennyire sérülékeny, mennyire csak egyben, glóbuszként, globálisan kezelhető mind az éghajlati kérdés, mind a bioszféra, az élő környezet, az ember problémája és kérdésköre. Erről szól tehát a XXI. század, közös felelősségünkről, és arról szól a kormányzati munka a civil munkával, a társadalom többi részével együtt, hogy ennek minden szintjén, minden lehetőségén kommunikáljunk, beszéljünk róla és cselekedjünk is. Végül a cselekvésre szer etném a hangsúlyt tenni, hiszen az előttünk álló nagy fejlesztési időszak, az Új Magyarország fejlesztési terv következő hétnyolc esztendejében a 8000 milliárd forint uniós támogatás mintegy egynegyede, közel 2000 milliárd forint különböző csatornákon, kü lönböző formában, de a környezetünk, a megújuló, a megvédendő, a tisztább környezetünk, az energiatakarékosabb életmódunk, a hatékonyabb gazdálkodásunk és a környezetkímélő megoldások irányába hat. Ehhez szeretném kérni az önök, a parlament támogatását. Kö szönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Áder János) :