Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 14 (70. szám) - Dr. Kelemen András (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - „Látjuk-e a magyar betegellátás jövőjét?” címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. KELEMEN ANDRÁS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter:
2596 Képviselő úr, erről is szól a szlovák rendszer jelenleg, vagy erről szól a szlovák ren dszer. Ma minden biztosító egyébként egyensúlyban működik Szlovákiában, sőt arról is szeretném tájékoztatni, oly sokszor emlegetik a szelekciót: érdemes szintén utánanézni, hogy bizony a magánbiztosítóknál bizonyos krónikus betegek nagyobb arányban forduln ak elő, mint az állami biztosítónál. Ez azt jelenti, hogy nemhogy szelektálnának, hanem a krónikus betegek sokkal inkább elmennek az állami biztosítótól a jobb ellátást, a jobb minőséget, a jobb szolgáltatást, például telefonos ügyfélszolgálatot, például m ellrákszűrést és egyéb szűrőkampányokat nyújtó biztosítók felé. Mi ezt a fajta rendszert szeretnénk, képviselő úr. Erről a rendszerről beszélünk. Én azt gondolom, ez egyvalakinek jó, a betegeknek, ezen dolgozunk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) E LNÖK (dr. Áder János) : Viszontválaszra megadom a szót Kelemen András képviselő úrnak. DR. KELEMEN ANDRÁS (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Asszony! Egy percem van, ebbe csak egyetlen példa fér. Lám, a legutóbbi hírek arról szólnak, hogy ott tartunk, ahová kiürí tett szlovák kórházak jutottak, a megszűnő gyógyítóhelyekről megkezdődött a berendezések széthordása. Nem igaz, hogy ezek lepusztult, értéktelen berendezések Magyarországon. Emlékezzünk, hogy a kilencvenes években nagy fejlesztések zajlottak le, még az utó bbi években is. Sok száz milliárdnyi közvagyon sorsa forog kockán, most úgy látszik, feleslegessé vált nagy értékű eszközök. De ha nem széthordják ezeket az eszközöket és berendezéseket, hanem árverésen értékesítik, az is kótyavetye. Az is kótyavetye, hogy ma Magyarországon nincs megállapított amortizáció, és adódik így - hogy úgy nevezzem - a százforintos vásárlás új lehetősége. Úgy érzem, ez a korai szlovák példa, amit felhoztam, nagyon is ül. Arra már nincs időm, hogy a helyzet mostani visszaalakulását k övessem, de ahogy az ottani reformnak nevezett folyamat egyik irányítója, Peter Pazitnyi úr most Magyarországon ad tanácsot az egészségügyi tárcának, azt hiszem, többről van szó, mint puszta párhuzamról. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Vi szontválaszra megadom a szót a miniszter asszonynak. DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter : Köszönöm szépen. Képviselő úr, köszönöm szépen, hogy elismerte, hogy nem volt ideje a mostani változásokat követni, mert ezt azért én is éreztem, hogy nem a jele nlegi rendszerről beszélt. De ha már itt valamiképpen párhuzamot vont a berendezésekkel, amit nem nagyon értettem, csak szeretném tájékoztatni, hogy nem olyan régen Mikola képviselő úr pont azért intett, rótt meg engem, hogy őriztetjük és védetjük az Orszá gos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet. Pont ezért kell őriztetni, amiről ön beszélt, hiszen mi is azt akarjuk, hogy valamennyi gép, műszer, berendezés maradjon ott, ne kerülhessen széthordásra. Ne felejtse el, hogy a fejlesztések az egészségügyben meg lehetősen véletlenszerűen történtek. Szükség volt erre az átalakításra, ugyanakkor szükség van arra, hogy a gép és műszer közül a használhatókat használjuk fel. Szeretném megnyugtatni a képviselő urat, hogy az amortizációról a hatályos jogszabá lyok, számviteli jogszabályok eléggé biztosan rendelkeznek. Nem hiszem, hogy ennél nagyobb biztonság szükséges. Tehát mindennek pontosan meghatározható az értéke. Azt tervezzük egyébként, hogy műszerbörzét hozunk létre, ahol azok az intézmények, amelyeknek szükségük van a műszerekhez, hozzájuthassanak. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)