Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 8 (68. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről sz. 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BARABÁSNÉ CZÖVEK ÁGNES, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója:
2387 kapcsolatos személyi juttatások és azok járulékainak forrásául. A javaslat rendelkezik ezenfelül arról is, hogy a kormány döntése alapján az önkormányzatok támogatást igényelhetnek valamennyi olyan lakos által fizetett vizitdíj visszatérítéséhez, akik húsznál több alkalommal fordultak orvo shoz. Végezetül a módosító javaslat az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által 2006. évben működésképtelen helyi önkormányzatok részére nyújtott egyéb támogatás összhangját kívánja biztosítani a 2007. évi önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települési önkormányzatok működési forráshiányának rendezésével. Ennek következtében a 2007. évi költségvetési törvény 6. számú mellékletének egyes pontjai hatályukat vesztik. E feltétel érinti az önkormányzatok költségvetési rendeletét is, így a támogatá s összege nem kell hogy megegyezzen a rendelet elfogadásakor jóváhagyott működési hitel eredeti előirányzatával, rendeletmódosítás is elfogadható. Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy az elmondottak alapján a 2007. évi költségvetés módosítására vonatkozó tör vényjavaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Tátrai államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésér e kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 55 perces időkeretben. A költségvetési bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Először megadom a szót Barabásné Czövek Ágnesnek, a bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő asszony. BARABÁSNÉ CZ ÖVEK ÁGNES , a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság a 2007. évi költségvetésről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosítását megtárgyal ta. Ennek során érintette a fő kérdést, a 13. havi kifizetés módját, a további tartalmi kérdéseket, valamint a formai átvezetéseket, módosításokat, amelyeket a törvényjavaslat tartalmaz. A bizottság ülésén a legnagyobb vitát a 13. havi illetmény 2007re el őrehozott fizetése váltotta ki. Szinte újra lefolytatta a bizottság ennek kapcsán a T/2667. számú törvényjavaslat vitáját. A törvényjavaslat ebben a témában arra irányul, államtitkár úr is részletezte, hogy a szakszervezetekkel kötött megállapodás alapján legyen mód a 13. havi illetmény részletekben történő kifizetésére 2007ben. A módosítási javaslat ezen részét költségvetési szempontból kétféle módon is megközelítette a bizottság, egyrészt mit jelent az államháztartás szempontjából, másrészt hogyan érinti az önkormányzatokat. Azt tisztáztuk a bizottsági vita során, hogy a közszférának 2007. évben megelőlegezett kétheti jövedelem az eredményszemléletű elszámoláson nem változtat, kétségtelen, hogy a pénzforgalmi egyenleget mintegy nettó 35 milliárd forinttal érinti. A bizottság többsége úgy vélte, hogy ezt az egyenlegromlást azok a többletbevételek, amelyek már most, az első negyedév során is látszanak akár az adórendszerben is, tudják kompenzálni. Ami az önkormányzati félelmeket illeti a 13. havi illetményki fizetési kötelezettség kapcsán, maga a bizottság is fontosnak tartja, hogy ennek fedezetét az önkormányzatok megkapják 2007ben s a következő években is. 2007ben a költségvetési törvény a céltartalékból tudja az év közben felmerülő, bérekhez kapcsolódó ju ttatásokat fedezni, ezt mindenképpen fontosnak tartja a bizottság, és biztosítottnak is látja a kifizetést a céltartalékból. A költségvetési törvény módosítása során tisztáztuk, hogy ebben a törvényjavaslatban a pénzforgalmi egyenlegre vonatkozó, azt rontó vagy javító további tétel nincs, bár mindenképpen kedvező, hogy a Forma1re vonatkozó javaslatnál a kedvező átváltást követően felszabadult további mintegy 400 millió forint, és ez egyéb sportcélokra is fordítható. Mindenképpen tartalmi változtatásként j elentkezik a törvényjavaslatban az MFB Zrt. részére a kormányzat által biztosított eldöntött projektek finanszírozására 100 milliárd forintnyi kamattámogatási lehetőség, ugyanakkor, ahogy államtitkár úr is említette, a Hitelgarancia Zrt.