Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 7 (67. szám) - A „Legyen jobb a gyerekeknek!” nemzeti stratégiáról, 2007-2032. országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz):
2295 gondolom, hogy ebben mindannyian egyetértünk, és hál’ isten, most már abban is , hogy rövid távú programra is szükség van. Mint képviselőtársam mondta, van egy ilyen rövid távú program, ami a kampányban készült 2005 októbere és 2006 februárja között, és ez a rövid távú program a gyermekszegénység elleni nemzeti program címet viseli, konkrét cselekvést is megfogalmaz, meghatároz. Azt is elmondta képviselőtársam, elnézést, hogy én most itt ismétlek, hogy a kereszténydemokrata - illetve ezt nem mondta, bocsánat, csak hogy sokan aláírtuk, igen. A Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti fra kciójának mind a 23 tagja aláírta azt a módosító indítványt, amely ennek a rövid távú programnak a beemelését javasolta az országgyűlési határozati javaslatba. Érthetetlen számunkra, hogy a kormány ezt miért nem fogadta el. Erre a miértre két válasz tűnik logikusnak. Az egyik az, hogy kampányban készült, és talán kampánycélokat szolgált. A másik, amit egy kicsit szomorúbbnak látok, hogy a tettek szintjén komolytalannak tűnik a kormányzati szándék, amikor pont a feladatokat meghatározó rövid távú program hat ározati javaslatba történő beemelésétől tekint el a kormányzat. Ha nincs rövid távú program, akkor nincs szilárd talaj, amire egy 25 éves stratégia épüljön, és sorsa akkor annak megpecsételődik. Kormánypárti képviselőtársaim is biztos olvasták a „Legyen jo bb a gyermekeknek!” nemzeti stratégiáról szóló tanulmányban - idézem ezt a mondatot , hogy „a gyermekszegénység komplex és mélyen beágyazott jelenség, csökkentése rövid és hosszú távon egyaránt akkor válik lehetségessé, ha van tartós kormányzati elszántsá g, ha jelentős források mozgósíthatók e célra”. Tisztelt Képviselőtársaim! A szolidaritás azt követeli mindannyiunktól, hogy a magukon segíteni nem tudókon, a legkiszolgáltatottabbakon, az éhező gyerekeken halasztást nem tűrően, azonnal segíteni kell, és j elentős forrásokat kell mozgósítani erre a célra, ahogy azt az előbb idéztem a tanulmányból. Legyen ennek törvényi garanciája! Ezért kérem, hogy első lépésként az országgyűlési határozati javaslatba kerüljön be a rövid távú program, s ha megszületik a törv ény, akkor annak megvalósításához a Kereszténydemokrata Néppárt teljes támogatására számíthatnak, már amennyiben erre az ellenzéki státusunk lehetőséget ad. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszön öm, Lanczendorfer Erzsébet képviselő asszony. Megadom a szót Mátrai Márta képviselő asszonynak, Fidesz. DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy már az előttem szólók is említették, az előttünk lé vő országgyűlési határozati javaslat részletes vitájához érkeztünk: „Legyen jobb a gyermekeknek!”. Meggyőződésünk, hogy ez a 25 évre szóló hosszú távú program, nemzeti stratégia csak úgy valósítható meg, ha rövid távú programok is készülnek mellé, hiszen e gy hosszú távra szóló előterjesztés, stratégia rövid távú részletes cselekvési program nélkül nem megalapozott. Tehát, nem látjuk annak a megvalósítását, hogy hogyan tudunk azokon a családokon és a családokban élő hátrányos helyzetű gyermekeken segíteni, a kiknek már akár a holnapi napon is erre a segítségre szükségük lenne. Ezért a FideszMagyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja módosító javaslatokat nyújtott be. Legjobb tudomásom szerint ezek a módosító javaslatok nagymértékben találkoznak a kormánypárt i képviselőtársaim gondolatvilágával is. A benyújtott módosító javaslatok éppen azokat a célokat fogalmazzák meg, amelyeket az általános vitában pártállástól függetlenül valamennyi képviselő a hozzászólásában részletesen kifejtett. Egyetértettünk abban is, hogy a gyermekek helyzetét a családi közösségen belül kell vizsgálni, hiszen a társadalom szinte egyetlen alappillérét jelentik azok a családok, amelyek olyan helyzetben vannak, amelyek segítséget várnak, illetve akiknek segíteni kell. Ugyanis a külvilág, amiben élünk,